Halmai Tamás meséje igazán illő karácsony második napjára, ráadásul aktuálisan pécsi. A Szabad Pécs Karácsonyi történetek című ünnepi sorozatunk újabb darabját, kérjük, fogadják szeretettel!
A cikk a hirdetés után folytatódik
„A köd felszáll, ha hisszük, hogy mögötte ott van Avalon.” (Marianne Williamson)
Egy halott madár keringett az égen Pécs fölött. Mikor a varázsló elfordította róla tekintetét, zuhanni kezdett.
– Ne így – dünnyögte az öreg, s újra fölpillantott. A néma test megállt, még mindig száz méterekre a gyalogvilágtól, majd lassan, lebegve aláereszkedett. Puhán ért földet, mint a boldogok.
A varázslót kimerítette az irgalmas mutatvány, de befejezte a mágiát. A kicsiny tetemhez lépett, s kezét áldó mozdulattal fölé emelte.
– Legyen neked könnyű az ég – mondta egyszerűen.
És akkor – nem történt semmi. A varázslót meglepte a mágikus kudarc.
– Nem mondok igazat, ha csak mondom az igazat – jutott a belátásra. – Nem Isten ment világgá, hanem a világ megy Istenné – találta elméjében. – Kim vagyok? – kérdezte magától, s rájött, legfontosabb kérdéseinkre a választ mindig mások őrzik.
De addigra már nem volt egyedül. Szabad civilek és a szabadság civil papjai (újság- és tanmeseírók) gyűltek köré, utcacsinosító dolgosak és kávéházi jótétek, sekrestyék angyalai s egynehány Krisna-tudatú tündér; a város megannyi önkéntelen varázslója.
Ha közös erővel gyöngéd az ember, a rontás megadja magát.
A madár fölpihegett, dobbanó szív és zubogó véráramok adták hírül a démonoknak, hogy a feltámadás nem válogat.
Az életet a halál nem, csak új élet győzheti le.
