Egy szakmai díj elnyerésében még a szerencse is szerepet játszhat, kettőt már biztosan nem a ennek köszönhet az, aki kapja. Az viszont, ha valaki három díjat is nyer, három egyéni díjat, ráadásul egy este, az sokkal többet jelent.  A Pécsről származó Cseri Hanna három színházi díjat is besöpört a napokban, nem is akármilyen díjakat.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A  Színházi Kritikusok Céhe az idén 44. alkalommal adta át az évad kiemelkedő színházi teljesítményeit elismerő díjakat, idén a pécsi származású rendező, színész, énekes és zeneszerző, Cseri Hanna kapta a legtöbb egyéni díjat. (Megj.: Cseri Hanna lapunknak korábban külsős újságíróként cikkeket író, és fotókat felajánló Cseri László újságíró és fotográfus lánya. Édesanyja Alpár Henrietta hegedűművész).    

Az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és Cseri Hanna három-három díjat vihetett haza a Színikritikusok díjainak idei átadóján, amelyet a Katona József Színházban tartottak vasárnap este. Az elismerő díjakról 21 színikritikus voksa alapján döntöttek.

Cseri Hanna – Fotó: Cseri László

Az este egyéni legjobbja Cseri Hanna bábrendező, énekes-dalszerző lett, aki három díjat vihetett haza: ő rendezte a legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadásnak választott Kócos Macskaember-kölyök című darabot a Gólem Színházban, emellett ő lett a legígéretesebb pályakezdő, valamint a legjobb színházi zene díját is átvehette a Budapest Bábszínház Az utolsó bárány című darabjának zenéjéért.

Klipekből és a rádióból is ismerős lehet – cserihanna néven

Színikritikusok díja 2022/2023 – a díjazottak

Életműdíj: Ecsedi Erzsébet

Jövő díj: Soltis Lajos Színház, Celldömölk

A legjobb független színházi előadás: Ki ölte meg az apámat? (ESZME – FÜGE, rendező: Szenteczki Zita, Kovács Domokos)

A legjobb kőszínházi előadás: Kivilágos kivirradtig (Weöres Sándor Színház, Szombathely – Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba)

A legjobb szórakoztató színházi előadás: The Black Rider (Örkény István Színház, rendező: Polgár Csaba)

A legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadás: Kócos macskaember-kölyök (Gólem Színház, rendező: Cseri Hanna)

A legjobb rendezés: Kivilágos kivirradtig (Weöres Sándor Színház, Szombathely – Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba)

A legjobb női főszereplő: Imre Éva (Ifjú barbárok, Kolozsvári Állami Magyar Színház – Gyulai Várszínház)

A legjobb férfi főszereplő: Mácsai Pál (Solness, Örkény István Színház)

A legjobb női epizódszereplő: Szaplonczay Mária (Solness, Örkény István Színház)

A legjobb férfi epizódszereplő: Gyulai-Zékány István (Kivilágos kivirradtig, Weöres Sándor Színház, Szombathely – Forte Társulat)

A legígéretesebb pályakezdő: Cseri Hanna

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Bíró Bence: magyartenger

A legjobb díszlet: A kastély (Vígszínház, tervező: Schnábel Zita)

A legjobb jelmez: The Black Rider (Örkény István Színház, tervező: Izsák Lili)

A legjobb színházi zene: Az utolsó bárány (Budapest Bábszínház, zeneszerző: Cseri Hanna)

Különdíj: Hoffer Károly, a Dekameron 2023 című előadás bábjaiért

KategóriákJAZZ