Már Amrigo Tot sem elég jó a pécsi városvezetésnek? Komarov szovjet űrhajos volt, aki hősi halált halt, remélem, ebbe már nem kötnek bele! Ilyen és ehhez hasonló aggódó hangokat hallani hétfő este óta Pécsett. Amiatt, mert elszállították a Búza térről a világhírű Amrigo Tot pécsi köztéri szobrát, amely Komarov űrhajóst ábrázolja.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Szabad Pécs nem hivatalos forrásból, de kiderítette, hogy a fentiekből csupán az igaz, hogy a szobrot valóban elszállították, de nem azért, hogy elfektessék egy raktárban, és soha többé ne lehessen látni, hanem mert javításra szorul. Úgy tudjuk, ismételten a szobrot mozgató, körbeforgató mechanikus szerkezet romlott el. A Komarov emlék, vélhetően a Szojuz űrhajót, és az alhunyt űrhajós kinyújtott kezét ábrázoló alkotás ugyanis majdnem hét perc alatt tesz meg egy kört rendes esetben, de gyakorta elromlik már a szerkezet. Információink szerint a szobrot egy pécsi órásmester javítja meg ingyen, a saját felajánlására, emiatt szállították el hétfőn. A szobrot eredetileg a mai PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma udvarán állították fel 1979-ben, amelyet akkor még Komarov Gimnáziumnak hívtak. Onnan került később mai helyére, a Búza térre.  

KategóriákPOP