?Közép-Európának jelentős hátrányokat kell ledolgoznia az infrastruktúra területén, sok még a tennivaló ezen a téren. Forrásokra van szükségünk az új utak vagy vezetékek építéséhez? – jelentette ki szerdán Berlinben  Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Orbán Viktor a legnagyobb német cégek vezetőinek tartott előadást, erről a megbeszélésről és ott elhangzottakról tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát később Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Orbán Viktor szerint Európa sorsdöntő év elé néz, mert most kell megvédeni a schengeni rendszert, ?ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképességünket?.

 

“Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk”

 

? ezt a magyar kormányfő jelentette ki.

 

Orbán Viktor a megbeszélésen azt is közölte, hogy a visegrádi négyek 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, így nettó befizetőivé válnak az EU-ban (vagyis többet adnak majd be a közösbe, mint amennyit kivesznek onnan: Márpedig akkor már – 10-15 éven belül tehát – Orbán szerint jórészt Németország, illetve a visegrádi országok finanszírozzák majd az Európai Uniót.

 

Tudni kell a helyzet jobb megértéséhez, hogy kb. egy hónapja derült ki az, hogy a 2020 utáni EU-s költségvetésből akár több milliárd eurós (azaz több száz milliárd forintos) forráscsökkenést szenvedhet el majd Magyarország.

 

Tudni kell és érdemes azt is, hogy arról lehet/lehetne külön vitát is nyitni, hogy kinek és hogyan és mennyi járna az EU pénzéból, meddig és hogyan járna támogatás a különböző országoknak, de az egészen biztos, hogy azt már egy ideje lehet tudni, hogy az európai uniós támogatási pénz 2020 után jelentősen le fog csökkenni.

KategóriákMETÁL