Sajtótájékoztatót tartott a februári rendkívüli pécsi közgyűlés után az ÖPE-KDNP-frakció. Kővári János lényegében felsorolta azokat az észrevételeket, amelyeket a közgyűlési ülésen is megtett, de itt nem szorította az időkeret, az újságírók pedig kérdezhették. Kővári bírálta a költségvetés tervezetét, mert az szerinte egy kongó, üres, biankó költségvetés, ugyanakkor azzal egyetértett, hogy Péterffy Attila megpróbál megegyezni a kormánnyal a 8,5 milliárd forintos tartozásról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kővári tehát megismételte, amit a közgyűlési teremben is mondott, hogy azt helyesnek véli, hogy Péterffy Attila tárgyal a kormánnyal azért, hogy több év alatt, részletfizetéssel, de teljesítse a 8,5 milliárd forintos, visszatérítendő kormányzati támogatás visszafizetését. Az ÖPE politikusa szerint azonban Péterffy Attila nem tud komolyan tárgyalni a ma elfogadott költségvetés alapján a kormánnyal, mert kiadási oldala gyakorlatilag nincs a jelenlegi 2020-as pécsi költségvetésnek – csupán egy tervezett bevételi oldala.
Lapunk megkérdezte Kővári Jánostól, hogy formailag szerinte elfogadható, jogszerű költségvetésről beszélünk-e a jelenlegi állapotában, és ha nem, vagy szerinte nem, akkor a Fidesz-frakcióhoz képest miért nem nemmel, hanem tartózkodással szavaztak az ÖPE-KDNP-frakció tagjai. A mai közgyűlésen magát öt éve pécsi ellenzéki poltikusnak (és a jövőben is ellenzéki szerepre készülőnek) mondó Kővári János szerint azért tartózkodtak, mert a költségvetés beadásának volt egy törvényi határideje. De az amúgy nem jogszerű, mert formailag nincs meg rendesen a költségvetés két oldala, a tervezett bevételi és kiadási oldal.
Frissítés: 20.10 – Azóta a Mindenki Pécsért is megszólalt az ügyben, reagálva az elhangzottakra. Sőt, már a Fidesz is kiadta a maga közleményét, amit EBBEN a cikkünkben olvashatnak el.
Pár peccel később aztán kiderült persze, hogy ez nincs így. Kővári János a saját véleményét fogalmazta meg, ami nem felel meg a jogszabályoknak, azaz nem mondható, hogy a ma elfogadott költségvetés ne lenne formailag és tartalmilag jogszerű. Amikor ugyanis a másik ÖPE-s képviselő, Berényi Zoltán is válaszolt egy, ezt a témát szintén érintő újságírói kérdésre, elhangzott, hogy a költségvetés tervezetének (a végleges költségvetést márciusban kell elfogadniuk az önkormányzatoknak, most a tervezet kötelező beadása, és annak határideje (minden évben legkésőbb február 15-éig) van megszabva, de nincsen különösebb formai követelménye, azaz a ma elfogadott dokumentummal a pécsi önkormányzat jogszerűen és határidőrte teljesítette a most rárótt feladatot.
Megkérdeztük Kővári Jánostól azt is, hogy amennyiben a következő kb. egy hónapban, ameddig van ideje az új városvezetésnek a költségvetés elfogadására, a polgármesternek sikerül a kormánnyal lefolytatnia tárgyalásokat, és össze tud állni a teljes és formailag is tökéletes költségvetés, akkor az rendbe teszi-e a szerinte mai problémás döntést. Kővári János erre végül, ha kicsit vonakodva is, de igennel felelt, azt mondta, ha ez valóban így lesz, akkor igen. Szerinte azonban ezzel a dokumentummal nem lehet komolyan tárgyalni a kormánnyal. Arra a további kérdésünkre, hogy elképzelhetőenk tartja-e, hogy a pécsi polgármester nem ezzel, vagy nem csak ezzel a kötelezően elkészítendő dokumentummal megy majd tárgyalni, Kővári János megint csak igennel felelt.
A kamatmentes kölcsönnel, illetve pontosabban a visszatérítendő kormányzati támogatással kapcsolatos részletfizetésről, halasztott fizetésről pedig azért jó az ÖPE-s politikus szerint, ha “a tartozásról egyébként nem tehető” Péterffy Attila tárgyal, mert azt Kővári János szerint senki sem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen év alatt vissza lehet fizetni az állami kölcsönből még visszalévő 8,5 milliárd forintot.
Merthogy, emlékeztetőül: a pécsi önkormányzat nem túl rózsás akkori pénzügyi-anyagi helyzete miatt 2017 végén megítélt 9,5 milliárdos kormányzati gyorssegélyből az idei évben, elvileg ez év végéig 8,5 milliárd forintot vissza kellene fizetnie a pécsi vezetésnek, miközben jelenleg a költségvetés főösszege nagyjából 65 milliárd forint.
Azt is megkérdeztük éppen ezért Kővári Jánostól, hogy szerinte korrekt volt-e a pécsi városvezetés és a kormány részéről, hogy egy, 2017 végén folyósított, 9,5 millárd forint nagyságrendű kamatmenetes kölcsön (állami támogatás) három évéből (2018/2019/2020) az utolsó, a mostani évre vállalja fel annak az összegnek a kb. 90 százalékának, 8,5 milliárd forintnak a visszafizetését a korábbi pécsi városvezetés. És, hogy egy ilyen fizetési ütemtervet várna el, hagyott jóvá a kormány is akkor. Kővári János szerint azonban ez nem korrektség kérdése. Mindenesetre, mint olvashatták fentebb, Kővári János sem találta reálisan teljesíthetőnek egy éven belül 8,5 milliárd forint tartozás visszafizetését. Habár Kővári mondott egy olyat is, hogy szerinte, ha az előző pécsi városvezetés marad, amely tavaly októberig 1 milliárdot tudott törleszteni, akkor október 14-e után is lett volna esély még egy milliárd forint visszafizetésére, mert ennyi megtakarítás szerinte volt a kasszában.

19? Lapot!