Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az egyik jóbarátját és üzlettársát Hamar Endrének hívják. Van azonban még egy kulcsfigura Pécsről az Elios-botrányban, Horváth Dezső, akit hetekkel ezelőtt sikerült megszólaltatnia a Szabad Pécsnek. (Az élet úgy hozta, hogy éppen ma jelent meg őt érintően egy fontos cikk a 24.hu-n. ITT olvasható.)

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hamar Endre, egy Pécsről származó, ügyvédként dolgozó fiatalember egyik cége, a Sistrade Kft. vehetett részt a magyarországi közvilágítás-korszerűsítési program közbeszerzéseinek előkészítő munkáiban. Mégpedig úgy, hogy azt követően Hamar – már az Elios Zrt. résztulajdonosaként – részesült is a közvilágításra elköltött milliárdokból. Erről az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF készített jelenetést – és még sok minden más kapcsolódó ügyről is. Hogy még mi mindenről, arról a 24.hu többrészes cikksorozatban számolt be az elmúlt hetekben, a legfontosabbak közülük ITT és ITT és ITT olvashatók. A 24.hu ugyanis megszerezte a Csalás Elleni Hivatal jelentését. Az OLAF által vizsgált időszakban Pécsett is korszerűsítették a közvilágítást, és – nem túlságosan meglepő módon, mint az egyébként ismert tény is azóta – Pécsett is az Elios nyert. Ugyanakkor Páva Zsoltéknak biztosan nem kell félniük a Csalás Elleni Hivataltól – az Európai Unióétól legalábbis biztosan nem. Érdekes, hogy a jogász végzettségű pécsi polgármester, Páva Zsolt nem ezt említette meg, vagy nem ezzel védekezett akkor, amikor a sajtó korábban kérdezte az ügyről – de erről majd még később szólunk.

Egy pécsi villamosipari vállalkozás viszont, illetve annak vezetője is bajba kerülhet, mivel – ha talán egy az egyben nem is azt tette, amit Hamar Endréék – zűrös lehet a szerepvállalása, értesült a hírről még korábban a Szabad Pécs. Ők is szerepelnek az EU Csalás Elleni Hivatalának jelentésében, erről szól a 24.hu egyik, fent idézett cikke.

Az viszont máig nem volt nyilvánosságra hozva, miért is lehet necces a pécsi cég szereplése. A Szabad Pécs még korábban kérdezte erről a társaság tulajdonos-ügyvezetőjét, Horváth Dezsőt, aki válaszolt is lapunknak.

Horváth Dezső cége, az SMVH Kft. volt az egyik főszereplője az Elios-botránynak. Ők ugyanis több városban is felmérték a közvilágítási rendszert, tervet készítettek és/vagy műszaki véleményt írtak róla, majd az Elios egyik legnagyobb alvállalkozójaként bedolgoztak több magyar városban is, az akkor még Tiborcz Isvtán érdekeltségébe tartozó vállalkozásnak.

Sőt, mindezt nem is titkolták. A saját honlapjukon is eldicsekedtek vele, mégpedig a referenciák közt, néhány hete le is mentettük a tervezési, illetve közvilágítás-korszerűsítési munkáikat felsoroló oldalakat.

Amikor azt kérdezte pár hete a Szabad Pécs Horváth Dezsőtől, a cég tulajdonos-ügyvezetőjétől, hogy nem érzi-e aggályosnak azt, hogy ők a pályázati  előkészítésben, majd később a kivitelezésben is részt vállaltak, ő úgy felelt, hogy nem tartotta ezt problémásnak. Amikor felvetettük, hogy márpedig valami nagyon hasonló dolgot tettek, mint ami kiderült az OLAF-jelentés kapcsán Hamar Endréről (a jelentés nyilvánosságra hozása után beszéltünk velük), akkor viszont úgy reagált, hogy:

?ezt így valóban nem tudom cáfolni?.

Ugyanakkor ezt követően is azt mondta, hogy nem gondolták, nem gondolja azt, hogy ez a fajta kettős szerepük problémás lehet.

Nem sokkal a fenti beszélgetés után megkerestünk egy pályázatokkal foglalkozó pécsi szakembert. Tőle azt kérdeztük, szerinte mennyire lehet problémás, akár törvényellenes az, ha valaki egy pályázati előkészítő döntéssorozatban részt vesz, aztán pedig részesül a munkából, habár nem a pályzat fő nyerteseként, de a pályázat nyertesétől sok munkát, így sok pénzt is kapó legnagyobb alvállalkozóként. Gond lehet-e az, ha például egy önkormányzati közvilágítás-korszerűsítési programban olyan valaki lesz komoly bedolgozó alvállalkozó, aki részt vett előzetesen a közvilágítási felújítási terv elkészítésében tervezőként és/vagy műszaki ellenőrként. Methogy itt, a pécsi SMVH esetében ez történt, sőt nem csak Pécsett, mint a cég honlapjáról lementett, beillesztett oldalakon látszik is. A közbeszerzési szakértőtől azt az információt kaptuk, hogy ha kapott hozzá támogatást, akkor különösen problémás lehet, mert akkor versenyelőnyben volt a műszaki tartalom, a tervezett költségvetés stb. ügyében, merthogy pontosan tudta ezeket, míg az esetleges versenytársak nem feltétlenül. (Oké, itt nem voltak valószínűleg igazi, komoly versenytársak, de vajon az SMVH nem kapott-e versenyelőnyt ezzel??)

A 24.hu Horváth Dezsőékről azt írta, hogy 

?A pályázat előkészítésében, majd később a kivitelezésében is felbukkant Horváth Dezső, illetve az ő érdekeltségébe tartozó SMVH Kft. Ez a kettős szerep azonban szembe megy a közbeszerzési törvény előírásaival.”

ZALAEGERSZEGEN PÉLDÁUL EZ TÖRTÉNT

A zalai megyeszékhely önkormányzata a Hamar Endre érdekeltségének számító Sistrade Kft.-t bízta meg azzal, hogy készítse el a pályázat tervezetét. Azt Horváth Dezső írta alá, mint független villamosmérnök, és később szignózta a kivitelezési terveket is – akkor azonban már az SMVH képviseletében. Zalaegerszeg városának három, független forrásból származó árajánlatot kellett felmutatnia az új világítási koncepcióhoz. Erre azért volt szükség, hogy az uniós támogatás lehívásához ki tudják számolni a piaci árat.

A három ajánlat Horváth Dezső független tervezőtől, a Szélterv Kft.-től (ez egy szegedi cég – megj.: Szabad Pécs) és a Villplan Kft.-től érkezett. Az OLAF vizsgálata szerint Horváth és a Villplan Kft. ajánlatát azonban ugyanazon a számítógépen írták. (A Szabad Pécs értesülése szerint azért, mert a Villplan tulajdonosi köre kötődik Horváthoz, egyik bizalmas alkalmazottjának a társasága.

Szintén három ajánlat kellett a felügyelő mérnököktől, hogy ezen a téren is meg tudják határozni a piaci árat. Erre ugyancsak küldött ajánlatot a Szélterv Kft. (nem lehet tehát véletlen a Szél-Terv felbukkanása sem, ez egészen biztosnak látszik. – megj.: Szabad Pécs) , a másik két pályázó pedig a Polari 2008 Kft. és a később SMVH Kft.-re átnevezett Simó Kft. volt. Utóbbi két cég részben Horváth Dezső tulajdonában állt. (A Szabad Pécs úgy tudja, a Polari 2008 ügyvezetője és felerészben tulajdonosa Horváth Dezső felesége.)

A 24.hu a számára átadott dokumentumok alapjn azt is leírta, hogy a projektmenedzsment piaci árának megszabásához az Envecon Kft.-től, az Envintrend Kft.-től és a Juglans Kft.-től kapott árajánlatot a zalaegerszegi önkormányzat, ám mindhármat az Envecon nevével jelzett papírra nyomtatták. Az önkormányzat később azzal magyarázta ezt, hogy az Envecon feladata volt, hogy felmutasson három ajánlatot.

A tanácsadók által ilyen módon előkészített pályázatra végül csupán egyetlen ajánlat érkezett. Ki nem találnák, melyik cégé!? Igen, az Eliosé, velük ezek után 2015. január 23-án meg is kötötték a szerződést 425 millió forint értékben. Az Elios alvállalkozója a pedig a pécsi SMHV Energetikai Kft. lett, míg a két részre bontott projekthez a GE Hungary Kft. szállította a lámpákat 660 millió forintért.

 

?Horváth Dezső gyakori felbukkanása olyannyira szemet szúrt az OLAF-nak, hogy a jelentésben külön ki is térnek a vele kapcsolatos összeférhetetlenségre. A Simó Villamossági Kft./SMVH Energetika Kft. 16 közbeszerzés esetében nyújtott be ajánlatot, ebből 15-ben (a balatonfüredi kivételével) nyomozott a csalás elleni hivatal. Ez az egyik olyan cég, amelyet a költségvetési csalást gyanító OLAF az Elios-projektek közreműködői között megnevezett.” – olvasható a 24.hu cikkében.

Viszont miért is nem kell félnie Páva Zsoltéknak az EU Csalás Elleni Hivatalától?

A válasz roppant egyszerű, és bár Páva Zsolt pécsi polgármester ?igen frappánsan? kivágta magát, nem erre a válaszra számítottunk a polgármestertől. Őt a HVG.hu videoriportere arról próbálta megkérdezni ugyanis, hogy Pécs korábbi nagy közvilágítási beruházását is érintheti-e az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala által feltárt szabálytalanság-sorozat, illetve ha igen, vissza tudják-e fizetni a támogatást. Páva Zsolt pedig – jó fideszeshez méltóan – Orbán Viktort idézte, ha nem is szó szerint:

?Majd átmegyünk a hídon, ha odaérünk a hídhoz. Jó? Ez lesz a válaszom.?

Ugyanakkor, reméljük, hogy a jogász végzettségű pécsi polgármester azzal pontosan tisztában van a pécsi üggyel kapcsolatos helyzettel, s tudja, hogy semmiféle visszaélés nem történt, ezért válaszolhatott látszólag kissé cinikusan a riporter kérdésére. Igaz azonban az is, hogy a kérdés még akkor hangzott el,  amikor még friss hír volt az OLAF vizsgálati  anyaga.

Viszont, a következő kérdésre is válaszolt, ami arról szólt, hogy a pécsi önkormányzat talált-e vajon a saját közbeszerzésével kapcsolatos bárminemű szabálytalanságot.

Arra pedig egy félszegen elmondott NEM volt a válasza Páva Zsoltnak.

 

Szabálytalanságok amúgy valóban lehettek a pécsi közvilágítási pályázattal kapcsolatban is, de Pécs kakukktojás az OLAF-jelentés ügyében, hiszen Pécs volt az a város – valószínűleg az érintettek közül az egyetlen ?, amely ebben az időszakban nem kapott uniós támogatást közvilágítás-korszerűsítésre. Sőt, a pécsi ellenzék akkoriban éppen azt olvasta Páváék fejére, hogy a pécsi önkormányzatnak is el kellett volna érnie, hogy uniós pályázati pénzből tudja a közvilágítás-korszerűsítési munkát elvégezni. Ahelyett, hogy milliárdos hitelt vesznek fel, újabb terhet a nyakukba véve.

Így tehát a pécsi közvilágítás-korszerűsítést illetően nem uniós támogatási összeget használtak fel – jól vagy rosszul ?, az OLAF-jelentéstől ezért Pécsnek nem kell közvetlenül tartania.

Ugyanakkor (és talán ezért volt bizonytalan a jogász végzettségű pécsi polgármester) önmagában az is éppen elég komoly szabálytalanság, ha hazai közpénzt használnak fel  szabálytalanul. Az OLAF ugyanis 35 magyar közbeszerzést nézett át, és azt állapította, meg, hogy súlyos szabálytalanságok történtek a szerződés odaítélésekor, és összeférhetetlenség is fennállhatott – viszont egyértelmű, hogy az efféle szabálytalanságok nem csak az uniós pénzek felhasználását érintően lehetnek akár súlyos törvénysértések is, hanem a hazai közpénzeket érintően is – az OLAF azonban az európai közösségtől kapott támogatások jogszerűtlen/szabálytalan felhasználása gyanúja esetén vizsgálódik, arra van jogköre.

A kiritika szerint a pályázatok többségét úgy írták ki, hogy az Elios lehessen a befutó, de idő előtt egyeztettek is a leendő, majd aztán meglehetősen drágán elvégzett munkáról. Viszont megjegyzik azt is az OLAF a jelentésében, hogy Hamar Endre, az Elios egykori tulajdonosa, illetve az ő cége, a Sistrade részt vett több pályázat előkészítésében is, az önkormányzati oldalon ülve, miközben neki volt részesedése akkor is az Eliosban.

Márpedig az semmiképpen sem nem életszerű, hogy Tiborcz István barátja, Hamar Endre részt vesz a pályázati előkészítésben, hogy résztulajdonosként elnyeri a közbeszrzést, de csak ott, ahol uniós pénzből fizetik. Ott viszont ugyanezt nem teszi, amely városokban/városban nincs pályázati pénz, “csak” hitelből biztosított forrás. És főleg nem életszerű, hogy pont Pécsett nem nyúl bele a folyamatba a kezdetekkor, ha máshol ezt megtette, hiszen Pécsről származik, egyértelmű, hogy itt lehetnek a legbiztosabb kapcsolatai.

Vagyis Páváéknak az EU Csalás Elleni Hivatalától nem kell tartaniuk biztosan, ugyanakkor az OLAF-jelentés rávilágíthat olyan modellre, amely feltehetően Pécsett is megvalósult, és amely a magyar közpénzel felhasználását érintően is több, mint problémás lehet. Azt például ugye egészen pontosan tudjuk, hogy Horváth Dezsőék végezték a pécsi közvilágítás-korszerűsítési felmérési munkát, a tervet. Majd aztán dolgoztak Pécsett is a lámpák felújításakor. 

  

 

PONTOSAN MIT IS VIZSGÁLT AZ OLAF?

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala kétéves nyomozást követően szabálytalanságokat tárt fel a korábban Orbán Viktor veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban. Az OLAF-jelentésről a világ egyik legismertebb napilapja, a Wall Street Journal adott hírt elsőként. Vizsgálata után az OLAF azt javasolta, hogy az Európai Bizottság kérje vissza az e célra hazánknak nyújtott támogatási összeget, összesen 40 millió eurót, vagyis 12 milliárd forintot. Mindemellett a magyar ügyészség indítson eljárást.

Több magyar város is az Eliosszal kötött szerződést ugyanis a közvilágítás korszerűsítésére, köztük Pécs is. Az OLAF alapvetően nem azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök veje érdekeltségébe tartozó cég nyert magyar önkormányzatoknál, hanem olyan általános szabálytalanságokat, amelyek miatt a szereplőktől függetlenül bármely más esetben is eljárást lehetne kezdeményezni. Ettől függetlenül a nyomozás nyilvánvalóan azért indult, mert feltételezhető volt, hogy ha a miniszterelnök veje nyer el jelentős hazai közbeszerzéseket, amelyekben uniós források vándorolnak hozzá, akkor nem árt ezt az időszakot alaposabban is megvizsgálni.

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

Címkék:
KategóriákMETÁL