Valaki megelégelhette az idő múlását, és lépett – Oscar-gyanús filmélmény alapján. Úgy tudjuk, egyedül csak a Szabad Pécs tudta lefotózni a három óriásplakátot Pécs határában. Nem hisszük, hogy még mindig ott állnának, úgyhogy ezúttal a szerencse is mellénk szegődött.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Megértjük persze a felháborodás utáni lelkesedést, hiszen feltehetően az elmúlt évek egyik legnagyobb pécsi korrupciós ügyéről van szó, a hollandiai buszbeszerzésről, amelyet a Szabad Pécs kétrészes cikksorozatban dolgozott fel, ITT  az első rész, ITT a második epizód olvasható. Mindkét cikket a Transparency International Magyarország oknomyozó mentorprogramja részeként készítettük. ITT pedig a cikksorozat után két héttel írt újságírói jegyzetünk olvasható, miután addig ebben az ügyben egyáltalán nem szólalt meg a város vezetése. Persze érthető ez a fajta hallgatás, a buszok beszerzésekor sem állt ki senki büszkélkedni.

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL