Sokkal jobban járt pénzügyileg több olyan település is, amelyek nem az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz egykoron köthető Elios Innovatív Zrt.-vel végeztették el a közvilágítás-korszerűsítést – olvasható a hétfői Magyar Nemzetben, és már a lap online kiadásában is. Nagyon jó példa erre, erős kontraszt Pécs, illetve annak agglomerációjához tartozó szomszédos sikeres kisváros, Kozármisleny esete – értesült a hírről a Magyar Nemzet. Lapunknak Kozármisleny független polgármestere, Bíró Károly nyilatkozott a náluk 2016-ban elvégzett fejlesztésről, amelyről ők testületileg 2015-ben döntöttek. Kozármisleny – számos fideszes polgármester és képviselő-testület által vezetett várossal, így Péccsel ellentétben is – nem az Elios-szal végeztette el a közvilágítás-korszerűsítést.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kozármislenyben 900 darab lámpát cseréltek ki, egy lámpatest fajlagos költsége nettó 65 ezer forint körüli összeg volt, a projekt mintegy nettó 60 millióba került. A fejlesztéshez szükséges forrást ők is hitelből fedezték, egészen pontosan lízing-, azaz tartós bérlet-konstrukciót választottak, s az energia megtakarításból megmaradt pénzből fizetik havonta a bérleti díjat.
Mint Bíró fogalmazott, a lízing 6 évre szól, utána a kozármislenyi önkormányzat tulajdonába kerül a rendszer. A lényeg azonban az, hogy ők nem kaptak sem európai uniós, sem állami támogatást, ?kölcsönt? kellett felvenniük, de mindösszesen 6 év alatt, a megtakarításból kifizetik a teljes fejlesztést. Magyarul hat évig még ugyanannyiba kerül nekik a közvilágítás a lízingdíjat is számolva, utána azonban már nagyjából éppen annyival fog csökkenni, a még akkor is viszonylag fiatalnak számító rendszer. A LED-lámpák garantált élettartama 15 év. A fejlesztés kivitelezője ráadásul egy pécsi cég, a Watt-Eta volt (WATT-Erősáramú Tervező, Szerelő és Szolgáltató Kft.), a finanszírozást pedig a Grenkeleasing Magyarország Kft. nyerte el náluk.
Bíró szerint ők, nem fideszes városként kénytelenek voltak megkeresni a leggazdaságosabb konstrukciót, míg mások várják az állami támogatást és cserébe a méregdrága kivitelezőket. És még valami, ami mindezeken túl is egy fontos szempont: Kozármislenyben nincs panasz a renszerre.
Bíró Károly hangsúlyozta, hogy Kozármisleny volt az első város, ahol a Watt-Eta dolgozott, azóta ez a cégé már rengeteg más helyen is végzett hasonló korszerűsítést. A pécsi cég nagyjából 50 százalékkal olcsóbban dolgozott, mint az Elios. Utóbbi cég is kereste őket, de az ő ajánlatuk alapján Kozármislenyben is 13-14 év alatt térült volna meg a fejlesztés.
Ahogyan sok más helyen egyébként, ha csupán a fejlesztés összegét és az éves megtérülést nézi valaki. Fontos ugyanis megjegyezni, hogy az Elios-t közvilágítás-korszerűsítéssel megbízó városok egy része ugyanis uniós támogatást nyert el a fejlesztésre, sőt többüknek a kormány fizette az ahhoz szükséges önerőt is. Más helyek azonban – így például Pécs is – saját erőből és hitelből finanszírozták a modernizálást. Pécsett 2014-2015-ben zajlott a munka, nettó 900 millióba került a fejlesztés, amelyet nettó 855 milliós hitelből fedeztek, amellett biztosították az önerő mértékét 45 milliót, és kifizették a teljes nettó beruházási összeg áfatartalmát is, kb. 243 millió forintot. Mindemellett fizet még az MFB-alapból az OTP által folyósított hitelre kb. 360 millió forint kamatot és banki költséget, a teljes konstrukció tehát 1,5 milliárd forintba került. A megtérülési idő körülbelül 11 év lesz. Pécsett 7023 lámpát cseréltek ki, ez darabonként kb. nettó 128 ezer forint (duplapénz a mislenyihez képest). Több más magyar városban az Elios fajlagosan még ennél is drágábban dolgozott.
Olyanok segítettek az előkészítésben, akik aztán pénzt láttak a fejlesztésből is
Mint ismert, az OLAF, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala nyilvánosságra került jelentéséből kitűnik, nem egy esetben a pályázatokat, közbeszerzéseket úgy írták ki, hogy azon nagyjából csak egy cég, az Elios nyerhetett. Amely aztán rendszerint alvállalkozók bevonásával végezte el a munkát. Az OLAF azt is a városok számlájára írta, hogy nem egy esetben olyan emberek vagy cégek is feltűntek a közvlágítás modernizálását célzó pályázatok előkészítésében, amelyek aztán részt vettek a pályázat lebonyolításában, nyertesként, vagy annak alvállalkozójaként, ezért aztán azt javasolta az OLAF a magyar hatóságoknak, hogy indítsanak eljárást.

19? Lapot!