Ez a legfontosabb, ami kiolvasható a Közös Ország Mozgalom által megrendelt, Baranya 2-es számú választókerületében a szavazási hajlandóságot és preferenciákat felmérő közvélemény-kutatásból. A megkérdezés szerint a legesélyesebb ellenzéki jelölt “egy az egyben-felállás” esetén az LMP által indított mánfai polgármester, Hohn Krisztina lehet, utána Nagy Ferenc következik, a DK jelöltje.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ugyanakkor, ha létre is jönne a teljes ellenzéki együttműködés, és az Új Kezdet alelnöke indulna végül csak a kulturális államtitkár Hoppál Péterrel szemben, akkor is Hoppál nyerne. Igaz, Hohn abban már akkor nagyon bízhatna, hogy még a Közös Ország Mozgalom megbízásában elvégzett közvéleménykutatás alapján, a számára legkedvezőbb becslés is torzít a fideszes jelöltnek kedvezően. Aszerint ugyanis a különbség már csak néhány százalék, de Hoppál Péter még úgy is nyerne 54% – 46 % arányban Hohn Krisztina ellenében. A felmérésről elsőként a 444.hu számolt be. És érdekességként említhető, hogy azt a Bíró Károly kozármislenyi polgármestert nem is mérték, nem is kérdeztek rá, aki független jelöltként gyűjtött össze a szükséges minimális ajánlásnál többet, de a legkésőbb jelentette be indulását. Azóta pedig, március 14-én már azt jelentette be, hogy visszalép, mégsem indul el azáprilis 8-i voksoláson. Vagyis nincs efféle torzítás sem az eredményekben, habár nem kevesen nyilatkoztak úgy lapunknak, hogy Bíró az egyik, ha nem a legesélyesebb jelölt volt.

 

 

 

 

Az is leírható, hogy a Pécs északkeleti és délnyugati végét, Komlót és néhány környező települést magába foglaló Baranya 2. számú választókerületben nemigen van félnivalója Hoppál Péternek, a Fidesz-KDNP jelöltjének jelenleg, hiszen továbbra sem utal semmi arra, hogy megvalósul az összellenzéki együttműködés – így nem nagyon lesz olyan, aki akár csak megszorongatni képes lesz majd a kulturális államtitkárt.

Akkor, ha mégis mindenki elindul a jelöltek közül, a jobbikos Gyimesi Gábor éri el a felmérés adatai szerint a legjobb eredményt , ám így igazi veszélyt ő sem jelentene Hoppál Péter győzelmére.

Négy éve 32 százalékot ért el a szocialista Szakács László parlamenti frakcióvezető-helyettes, csak pár százalékkal lemaradva a győztes Hoppáltól, de az MSZP-DK-megállapodás értelmében itt utóbbi indíthatott jelöltet, a DK-s Nagy Ferenc pedig mindössze 16 százalékon áll.

A Szabad Pécsnek tudomása van arról, hogy a DK által megnevezett Nagy Ferencet a többi ellenzéki párt is rendkívül rossz jelöltnek tartja, mivel igazából nem ismert, nem beágyazott, nincs szinte semmilyen érdemi politikai tapasztalata, annak ellenére, hogy a DK-ban már a kezdetektől politizál. Habár Hohn után, hibahatáron belül még így is ő lenne a mérés szerint a második legesélyesebb egyedüli induló ellenzéki politikus. De az is igaz, hogy ebben az egy az egyben küzdelemben, indirekt becsléssel még az amúgy minden induló esetén csak 3-9 százalékra mért Berkecz Balzsnak,  az Együtt politikusának is lenne 42 százaléka Hoppál 58 százalékával szemben. Mindez azt is jelenti, hogy ebben a körzetben nincs egy igazán kiemelkedő ellenzéki jelölt, de sok erős, közepesen erős politikust indítottak el Hoppállal szemben.

 

Az adatfelvétel február 20. és március 19. között zajlott le, 1000 véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezett személyes, otthonukban történt megkérdezésével. A terepmunkát a Közös Ország Mozgalom megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte.

A részletes elemzést ide kattintva találja.

KategóriákMETÁL