Mindezt az országgyűlési képviselőjelölt (Baranya 2.) csütörtökön jelentette be Pécsett, sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, álláspontja szerint, és a rendelkezésre álló nyilvános információk alapján Pécs közvilágítási rendszer korszerűsítése kapcsán a baranyai megyeszékhelyen is történhettek azokhoz a jogsértésekhez hasonló cselekmények, amelyeket más magyar városokban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feltárt és kifogásolt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mint ismert, az OLAF azokat a magyarországi városokat érintően adta le elmarasztaló jelentését, ahol ? Pécstől eltérően – nem saját erőből, illetve nem hitelből vagy lízingből finanszírozták a közvilágítási programot, hanem uniós pályázatból. (És mint kiderült, ezekeben a vidéki városokban a kormány ezen önkormányzatok helyett még a pályázathoz szükséges önerőt is kifizette.)

Berkecz hangsúlyozta azt is, hogy a pécsi önkormányzat által kiírt közbeszerzési felhívás szerint nem lehetett igazi nagy és valódi verseny, mivel Pécsett az a cég indulhatott sikerrel a tenderen, amelynek az előző három évben a LED-es közvilágítás kiépítéséből származó árbevétele elérte a nettó 500 millió forintot. Ennek a kritériumnak viszont már csak az akkor még Orbán Viktor akkori és jelenlegi veje, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt tudott megfelelni. Tehát más magyarországi cég nem is volt versenyben, avagy Berkecz nem tud arról (sajnos lapunk sem), hogy az Elioson kívül lett volna még olyan hazai cég, amely ennek az elvárásnak megfelelt volna. Az Elios akkor ugyanis már fel tudta mutatni például a hódmezővásárhelyi, a szekszárdi és a kecskeméti elvégzett beruházást referenciaként.

Berkecz Balázs úgy fogalmazott, hogy azt gondolta, hogy egy jogállamban (és szerinte más is így gondolhatta) egy ilyen fejlesztés előtt készül valamilyen megalapozó szakmai vizsgálat, hiszen ha valamire a becslések szerint 1,5-2 milliárd forintot terveznek elkölteni (ez a két tervezett fejlesztési ütem együttes értéke, a második ütem nem valósult meg – a szerk.), akkor csak ilyen elkészülte, és az abban megmutatkozó számok alapján vágnak bele a fejlesztésbe. Ugyanakkor ilyen a tudomása szerint nem készült. Berkecz azonban nem adta fel, azt mondta, akkor viszonylag frissen elfogadott pécsi településfejlesztési koncepcióban írnak erről a közvilágítási korszerűsítés terv elfogadása előtt. És abban valóban talált ide vágó részt, a fényszennyezés mérséklése című ?operatív részcélnél?:

?Az éjszakai fény a városlakók számára alvás-problémákat, neurohormonális-problémákat és más betegségeket is okozhat. Az éjszakai városképet is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Olyan közvilágítási rendszert kell kidolgozni és megvalósítani, amely csak valóban indokolt mértékben és optimális technológiával világítja meg a közterületeket. Ez egyben jelentős energia?megtakarítást is jelent.?

A fent idézett részt is tartalmazó településfejlesztési koncepció elfogadását követően, csupán nagyjából egy hónappal később, 2014 június 19-én hozott döntést arról a pécsi közgyűlés, hogy fejelsztik a pécsi közvilágítást. Igaz, a politikus arra mutatott rá, hogy mindeközben egy szó sem esik a fényszennyezés ártalmairól. A Páva Zsolt polgármester által jegyzett előterjesztés indoklása csupán ennyi:

?a LED-technológia túljutott a kezdeti nehézségeken és takarékos?.

Vagyis Berkecz szerint valójában a döntés előtt nem jelentek meg a fényszennyezés csökkentésének szempontjai, a közbeszerzési kiírásban sem.

Igaz, az ellenzéki politikus szerint Pécsett is ?pusztán Orbán strómanjának cégét kívánták helyzetbe hozni?, ezért ?Pécsett politikailag irányított volt a közbeszerzés?, ami nem a város gazdasági érdekeit szolgálta, ?hanem bizonyos politikai szereplők és azok strómanjainak anyagi haszonszerzése volt a cél?.

Éppen ezért szerdán feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes vagy tettesek ellen csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt.

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

Címkék:
KategóriákMETÁL