Újabb részletek derültek ki a kaposvári Krakus Péter fedett ügynök ?80-as évekbeli tevékenyséségéről – a dokumentumokat a Magyar Nemzet mutatta be szombaton, de a lap online kiadásán is olvashatók immáron. Habár Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere évek óta tagadja, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépésekkel fenyegette meg mindazokat, akik ezt állítják, kézzelfogható bizonyítékok igazolják, hogy aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Ráaádsul Szita eddig végül nem indított eljárást az iránt, hogy tisztázza a nevét. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS 15.00

Szita Károly egymondatban reagál a szombati Magyar Nemzet-cikkre, ezzel


“Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!”

 

 

Mindeközben egy olvasónktól a következő üzenet jött:

“Gratuláltam Szita Károlynak, hogy képes volt még a saját rokonait is feljelenteni. Nem telt el egy perc és a következőkkel szembesültem:”

 

 

KORÁBBAN ÍRTUK

A Magyar Nemzet most megszerezte a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonját, és azt írják, a birtokukban van továbbá a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több (eredetileg) szigorúan titkos minősítésű aktája, valamimt ?Szita kézzel írt jelentése? a nyolcvanas évekből.

A Krakus Péter néven jelentő Szita Károly 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Ügynökmúltja elsőként 2004-ben merült fel a nyilvánosság előtt, 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla, jelentős részben Ungváry Krisztián ismert történész kutatásai és nyilatkozatai alapján.

A most a Magyar nemzet birtokába került rendőrségi anyagok közül az első 1980. július 2-i, nyilvántartó kartonja alapján pedig tudható, hogy Szita Károly egészen 1989. május 9-ig állományban állt. A titkos minősítéseket a papírokon látható bélyegző szerint 2008. július 12-én törölték. Szita Károly beszervezésének hivatalos dátuma 1980. július 1. A beszervezés alapja: ?hazafias?.

A Magyar Nemzet által közölt ?első rendőrségi anyag a beszervezését követően a Krakussal – vagyis Szita Károly hálózati személlyel – tartott első találkozóról szól, Fenesi Lajos főhadnagy és Kert Sándor őrnagy, osztályvezető írta alá a papírt. Keltezése: 1980. július 5. Szita Károlyt tmb.-ként, vagyis titkos megbízottként emlegetik, ami az ?egyszerű? ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státust jelentett a rendszeren belül. Szita Károly a leírtak szerint egyebek között azt mondta kapcsolattartójának, hogy ?bár keveset ismer mindabból, amiket végeznie kell, érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani. Kijelentette, hogy örül annak, hogy segíteni tudja munkánkat?.

 

 

Feladataként ?az idegenforgalmi szezonban a laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységének figyelemmel kísérését, vizuális felderítő magatartások kiszűrését, illetve a környezetben élő, és nyugati áp.-kat (állampolgárokat) fogadó magyar áp.-k személyének, kapcsolatainak felderítését? határozták meg.

Szita/Krakus az új, most előkerült iratok szerint 1983. augusztus 22-én saját rokonságáról is jelentést tett. Kézzel írt szövegéből kiderül, hogy a húga esküvőjére érkeztek rokonok az NSZK-ból, akikről ugyancsak jelentést írt. De írt egy volt kollégájáról is, aki amerikai prospektusok alapján épített meg egy gépet a növényvédő állomáson, és még kéthets olaszországi tanulmányúton is volt.

Mint írja is a lap, Szita Károly a dokumentumok alapján nem jelentett eget verő ügyekről, valószínűleg lehetősége sem volt erre, nem is állították komolyabb próbák elé. Ez részben a kornak is köszönhető volt, mivel a nyolcvanas évekre esett a működése.

?Ezzel együtt figyelemre méltó, hogy március 15-én és október 23-án állandó készültségben kellett állnia, az élet és ma már a történelem azonban úgy hozta, hogy érdemben nem akadt tennivalója. Megnyilatkozásaiból jól látszik, Szita Károly a Kádár-rendszer elkötelezett híveként tűnt fel, vele szembeni kényszerítésnek nincs nyoma. Ügynöki munkáját lelkesen végezte, megbízóinak folyamatosan beszámolt környezete élete mellett saját körülményeinek változásairól is.?

A Fidesz többször hangoztatta, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót. Több mint tíz évvel ezelőtt Szita Károly pedig azt mondta, bírósági úton tisztázza magát. Ez azóta sem történt meg, ahogyan a Fidesz sem lépett, hogy a párt megszabaduljon kommunista örökségétől.

KategóriákMETÁL