A Szabad Pécs birtokába jutott Hoppál Péter fideszes tagfelvételi papírja, ami dátum szerint is igazolja, hogy azon az országos fideszes küldöttgyűlésen nem volt még tag, amelyen sokak szerint Orbán hatalma és jövője volt a kérdés, és amelyen egy, a vezetése alatt álló mohácsi kórustag nevében szavazott le Orbán Viktorra. Persze, tudjuk jól, hogy ez régi ügy, és nyilván nem véletlenül hozta fel most a kampányban az ellene (is) induló Körömi Attila egykori pécsi fideszes országgyűlési képviselő.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Momentum pécsi-komlói jelöltje azonban csütörtök reggeli Facebook-posztjával ? amelyről már írt a Szabad Pécs ? ismét egy nagy követ dobott be a régi ügy állóvizébe. Egyébként túl sok újdonság nincs benne, mint látható lesz, annak idején az ügy nagyot ment a sajtóban. Ugyanakkor egyrészt az időzítésben amiatt igaza lehet Köröminek, hogy a választás mindig erkölcsi ügy is (gondoljuk legalábbis, hogy ez is motiválhatta), másrészt eddig a tagfelvégteli lap nem volt elérhető a sajtó számára a tudomásunk szerint.
Itt látható, hogy egy 2006 júniusi pécsi fideszes csoportgyűlésen tárgyaltak egyrészt Hoppál jelöléséről (akkor még egy vetélytárssal egyetemben), másrészt válaszolt maga a jelölt a budapesti küldöttgyűlésen történtekre és ismerte el, hogy valóban nem a saját személyazonossága szerint vett azon részt.
Nem utolsó sorban a Hoppál-ügyet is tárgyaló, a 2006-os őszi választások lehetséges pécsi fideszes jelöltjeiről (is) szóló pártgyűlés jegyzőkönyvében is találtunk izgalmas részeket – ezért ezeket bemutatjuk.
Az egykori mohácsi kórustag felemlegetése azért is érdekes, mert Hoppál gyakorlatilag a felettese volt akkor vagy korábban a férfinak, lapunk értesülése szerint ugyanis a kulturális államtitkár vezette a mohácsi kórust.
Sőt, a választókörzeti jelöltekről szóló vezetőségi szavazás előtt is volt már, aki szóba hozta Hoppál Pétert.
És akkor egy fontos cikk a korabeli sajtóból, amely már bemutatta az ügy egyes részleteit.

19? Lapot!