Legalábbis ez a pécsi választási bizottság hivatalos indoklása, amivel elutasították a meszesi gyanús ételosztás miatt benyújtott (akkor még) ellenzéki panaszt. A szintén tegnap tárgyalt fideszes beadványt ugyanakkor részben indokoltnak tartották.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A választás napján este 8 órakor ült össze a választási bizottság, hogy megtárgyalják a vélt jogsérelmekkel kapcsolatos beadványokat. Szám szerint kettő érkezett: egy ellenzéki és egy fideszes.

A meszesi ételosztásról, aminek az egyik szervezője egy Lungo Drom-os jelölt lehetett, bővebben itt és itt írtunk. A Biokom szerint a Pécsi Vagyonhasznosító tulajdonában lévő helyiségből ételcsomagokat osztottak, amit a jobbikos Gyimesi Gábor szeretett volna ellenőrizni, illetve az akció célját megtudni. Dulakodás történt, a szintén a helyszínen tartózkodó riportert bántalmazták, aki előtte még olyan felvételeket tudott készíteni, amin egy szavazólapra kísértetiesen hasonlító dokumentum látható a helyiségben.

Fotó: Képernyőkép az ATV videójából

Azonban a beadványhoz utóbbi felvételt még nem tudták mellékelni, “csak” néhány fotót, amin a csomagokat cipelik az ételosztásban részesülők, illetve a már korábban bemutatott videófelvételt, amin az utcán beszélget a képviselő az érintettekkel.

Ezek alapján pedig a választási bizottság nem tudta megállapítani, hogy választási jogsérelem történt. A részletes indoklás itt olvasható:

Részlet a Helyi Választási Bizottság határozatából

Ugyanakkor a Fidesz beadványa, mely szerint pécsi lakosokat telefonhívásokkal zaklatják és Vári Attilát próbálják lejáratni, részben alaposnak bizonyult. A kormánypárti beadvány szerint ilyen telefonhívásokról volt szó:

Részlet

Bár korábban a Fidesz baranyai szervezete kiadott egy közleményt, amiben utaltak ezekre a hívásokra, a konkrét üzenetet nem árulták el. Korábban nagyon hasonló, de még durvább módszerrel egy, a kormánypártokhoz köthető közvéleménykutató nevében éppen Péterffy Attilát próbálták lejáratni.

KategóriákMETÁL