A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) 2018-ban újabb európai uniós és hazai pályázati forrásokból teheti még korszerűbbé és hatékonyabbá a betegellátást, tudatta a múlt héten, sajtótájékoztatón a hírt a Pécsi Tudományegyetem.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mint írták, a beruházások révén az egészségügyi személyzet fejlesztése és képzése, a betegbiztonság növelése, a mesterséges megtermékenyítés és az ápolás körülményeinek javítása, valamint ultramodern diagnosztikai eszközök beszerzése történhet meg a közeljövőben.
A PTE öt pályázat kedvezményezettjeként összesen csaknem 1,6 milliárd forintnyi támogatást használhat fel az egészségügyi fejlesztéseihez.
Tóth Kálmán, a PTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, Miseta Attila, PTE ÁOK dékánja és Sebestyén Andor, a PTE KK elnöke beszéltek arról, hogy a pécsi Klinikai Központ célja, hogy az általa ellátott betegek kivizsgálása és gyógyítása a lehető legjobb körülmények között valósulhasson meg, ezért nyújtottak be számos pályázatot, amelyek közül többet is támogattak. A nyertes humánerőforrás-fejlesztési pályázatuk keretében például a sürgősségi és az egynapos ellátásban dolgozók létszámát bővíthetik. A szakmai továbbképzések során pedig a hiányszakmákban dolgozó szakorvosokat és szakdolgozókat képeznek majd. Az orvostanhallgatók egy része szimulációs gyakorlatokon vehet részt majd, egy része pedig a háziorvosi alapellátásban kaphat munkát.
Korszerű ultrahang készülékeket vásárolhatnak, az urológiai műtőben használt laparoszkópos ultrahang berendezést lecserélve, illetve a kardiológiai diagnosztika során eddig nem alkalmazott érvizsgálat elvégzésére is lehetőség nyílik majd.

19? Lapot!