Ha valaki azt gondolta volna, hogy Nagy Csaba az Ormánság meghódításáért már mindent megtett az ajándék húsvéti kaláccsal és magával, Orbán Viktor miniszterelnök Baranyába csábításával, az bizony téved. Miközben szerdán a kényes városi urak Pécsett a Baranya 1-es független jelölt Mellár Tamást hallgathatják Márki-Zay Péter társaságában, hátha legyőzi Csizi “Mr. PermetGate” Pétert, addig Alsószentmártonban Nagy Csabáék nagy bulit csapnak nagy Grófóval.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A tánc és mulatság elvileg ötkor indul majd a tudomásunk szerint a volt iskolában, de már háromtól főzés lesz, mert étel-ital is dukál majd a Grófo-bulihoz. Aki, ha valaki nem tudná, kis Grófó édesapja, és vannak sokan a mulatós zene hívei közt, akik szerint ő az igazi sztár, nem a fia. Habár minden közvéleménykutatás azt mutatta ki, hogy ebben a körzetben, Baranya 4-es számú választókerületében a szigetvári polgármester, a civilben állatorvos Vass Péter (MSZP-DK) az esélyes ellenzéki jelölt, harmadikként ott van még Alpár György drávaszerdahelyi polgármester is, az egyetlen teljesen független jelölt az ország legtöbb települést magában foglaló választókerületében. És, hogy ez az alaphír is kapjon egy kis plusz ízt, itt jegyezzük meg, hogy Alpár György pedig civilben maga is a mulatós zenében utazik, a Polgármester néven – amit nyilván szívesen cserélne le az Országgyűlési Képviselő művésznévre.

 

A miniszterelnök keddi, vajszlói látogatása kapcsán Nagy Csabáról készült egy zseniális coub, Segédszámoló néven, Sarkadi Zsolt újságíró (444.hu) munkája – hogy nehogy kihagyják, be is tesszük ide, a miniszterelnöki kampányvideóból készítették mindenki örömére – A 444.hu-n külön erről írt, ITT olvasható cikket is nagyon ajánljuk.

 

 

 

Viszont nekünk is van két kis coub eltéve, az első ugyanebből a fenti alap-videóból való, és természetesen ?nagy” Grófo látogatása ihletett meg minket, a másik szintén Vajszlón készült, és ugyancsak miniszterelnöki videós csapatnak köszönhető

 

 

 

 

Az utóbbin is Nagy Csaba a főszereplő, aki lebukott, hogy megkóstolta a közmunkások által termelt és feldolgozott répát – egyébként ez legyen a legtöbb, amit egy politikus elvesz a közösből, szerintünk ezt senki sem bánja tőle, mi sem, sőt, sőt (ok, az alapdal a miklósfai répáról szól, és igen, igen, magyar asszonykórus írta át egy kicsit a Despacitót, ami előtt, hát, meg kell hajolnunk)

 

 

 

 

 

 

 

KategóriákMETÁL