Merthogy majdnem biztos, hogy a világon sincs olyan, ami Pécsen és Komlón. Baranya két legnagyobb, egymástól 20 kilométerre fekvő városában ugyanis hétfőn két filmfesztivál is indult, teljesen külön szervezéssel és költségvetéssel. Mindkettő vasárnap fejeződik be, mindkettőt támogatta ugyanaz a minisztérium (EMMI). Mindkettő ugyanazt a nevet viseli (ok, csak szinte), és egyik esetében sem lehetünk teljesen nyugodtak. Sőt! Az pedig egészen egyértelműnek tűnik, hogy hosszú távon nem tartható fenn a két fesztivál egymás mellett, két külön időpontban sem.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A sort folytatva azt azért nem írhatjuk, hogy mindkét fesztivált a teljes érdektelenség övezi, ugyanis a komlóira többen kíváncsiak, mint tavaly, ott a filmek többségén  vannak nézők is szép számmal – állítólag több mint ötszázan moziznak minden nap. Persze, ez köszönhető nagyrészt annak is, hogy iskolások is nézik a filmeket, szervezetten, és hogy ingyenes a program, nincs belépőjegy. Pécsett ezzel szemben nem egy filmet néhány nézőnek, vagy (a stábtagokat nem számolva)  akár az üres moziteremnek vetítettek le.

 

Vernon Wells amerikai filmszínész (balról a második) a vörös szőnyegen Pécsett, a jobbján a fesztivál egyik meghívott vendége, konferansziéja, egy orosz vlogger, Mikey Moscow 

 

A pécsi fesztivál büszkén hirdeti, hogy több mint száz országból háromezernél is több nevezés érkezett hozzájuk, de tudni kell, hogy a rangos fesztiválokkal ellentétben, a magát rangos fesztiválok közé pozícionáló nemzetközi pécsi filmmustrára a nevezés ingyenes volt. A nagy merítésből azért jó filmek is kerültek a programba, de még így is akadnak mellényúlások, amik versenyben vannak, de nem ütnek meg egy valóban rangos nemzetközi seregszemle szintjét. Azok szerint a filmértők szerint legalábbis, akik már láttak néhányat közülük, vagy nagyjából ismerik a kínálatot, és sikerült beszélnünk velük erről. A zsűribe is sikerült néhány valóban ismert nevet megnyerni, élén a nemzetközileg is jegyzett, elismert kiváló magyar operatőrrel, Ragályi Elemérrel, igaz, ezt Komlón is elmondhatják, ott mások mellett például Rófusz Ferenccel büszkélkedhetnek.

 

 A teltházas megnyitó gála a pécsi Kodály Központban volt, a vörös szőnyeges bevonulás után a fő műsorszám a pécsi VoiSingers filmslágereket feldolgozó koncertje volt mintegy ezer ember előtt – hasonlóan teltházas koncert volt a szerdai bahreini est is, a Spirit of Bahrain, amelyen a Kodály Központban, a Pannon Filharmonikusok részvételével láthatta a közönség Waheed Alkhan bahreini születésű zeneszerző Visszatérés című művének ősbemutatóját

 

Persze, az egyértelműen kirajzolódik, hogy a politikának, külön-külön szereplőknek, mindkettő esemény jól jön, egy jó falat kenyérként. Olyan lehetőséget láthattak meg a fesztiválokban, amelytől politikai tőkét remélhetnek, ezért is álltak be a kezdeményezések mögé, de még ezzel sem lenne gond, a politika természete miatt. A probléma sokkal inkább az, hogy éppen azért örülhettek meg a fesztiváloknak, mert nem csak Pécsett vagy Komlón, de másutt a megyében sincs túl sok olyan ügy, ami mögé beállhat, és széles mosollyal fotódzkodhat bármelyik kormánypárti politikus

Nem is csodálkoztunk ezek után, hogy három különböző módon értékelték a megkérdezett érintettek a Szabad Pécsnek azt, hogy tulajdonképpen mi is történik éppen most Pécsett és Komlón. Az eredeti, tavaly indult komlói kezdeményezés, a Hét Domb Filmfesztivál már a helyszín miatt is ambíciózus volt, de éppen az infrastruktúra hiánya miatt biztosan megmarad egy bájos kisfesztiválnak. Sokkal inkább kultúraközvetítő-népművelő szerepe domborodhat ki ezek alapján a későbbiekben, mint egy jegyzet filmfesztiválé. Ami talán fontosabb cél, de éppen ezért kérdéses, hogy a kb. 18-20 milliós költségvetést meddig fogják tudni megszerezni a jövőben is. De ez a kérdés él éppen a pécsi esemény miatt is.

A Seven Hills International Film Festivalban ugyanis sokkal több a potenciál, éppen a komlóinál is kimondottan jóval nagyobb ambíciók, de Pécs Komlóval szembeni léptéke és a nemzetközi kitekintése miatt is. És valljuk meg, a külsőségek és a megjelenés miatt is, amiben egyértelműen a komlóiak fejére nőttek. A SHIFF ugyanis ránézésre olyan mint egy profi filmfesztivál, nagyon sok tekintetben. Vörös szőnyeges bevonulás, nyitó gála, jótékonysági vacsora, divatbemutató, nem versenyfilmes ingyenes vetítések, luxusautókkal a helyszínre vonuló résztvevők. Miközben például Komlón fotókiállítás és állatsimogató van, esténként pedig alig történik valami.

 

A 2018-as, első SHIFF-en a díszvendég Bahrein volt – az egyik bahreini herceg és kísérete vonul be a filmfesztivál megnyitójára – A nem hivatalos hírek szerint 2019-ben, talán már ősz helyett tavasszal rendezhetik meg a második pécsi nemzetközi filmfesztivált, amelyre állítólag Abu Dhabiból is jelezték részvételi szándékukat, így Az Egyesült Arab Emírségek lehet a jövő évi kiemelt vendégország 

 

Ugyanakkor Pécsett sem tudnak róla az emberek, hogy a városukban milyen esemény zajlik. Szinte csak a belvárosban és a mozikban mutat arra valami is a városban, hogy fesztivál van. Elképesztően rossz az időzítés amiatt, hogy az egyetemisták egy része már a városban van ugyan, de az egyetemi pörgés még kimerül az órafelvételekben, a város felfedezésében, az albérletek elfoglalásában. A vörös szőnyeg pedig akkor nagyon ciki látványelem, ha nincsenek, vagy alig vannak sztárok, de ennél még sokkal cikibb, ha a nem sztárokat is annak mutatjuk be. A legnagyobb gond azonban az, hogy a SHIFF sokkal inkább szól a kommunikáció oldaláról is a körítésről, mint a filmekről. Sajnos, úgy tűnik, éppenhogy a filmek, illetve az azokról való lehetséges sok-sok, esetleg nagyon is érdekes infó veszik el a nagy igyekezetben. Például van egy szíriai, dokumentumfilmes elemekből építkező, a háborút egy család szemén keresztül bemutató alkotás, amelyet be tudtak nevezni az alkotói a mustrára, de a végső kópiát és a film rendezőjét már korántsem volt könnyű elhozni a fesztiválra. Háborús területen él ugyanis a direktor, tényleg olyan körülmények közt, amit a híradóban (nem feltétéenül a magyar közmédiában) mutatnak, az internetezési, telefonálási lehetőség is szűk, és a kijutás sem egyszerű, így az igyekezet mellett a szerencse is nagyon kellett ahhoz, hogy végül a kész film és az alkotója is megérkezzen Pécsre. Ez például olyan történet, amelyre, még ha a fesztivál legrosszabb filmjéről is lenne szó, külön programokat lehetne felépíteni. Így ennek a kommunikáció-hiánynak csak részben az az oka, hogy nem minden filmmel lehet valójában a programból büszkélkedni. És az sem, hogy a költségvetés egy jó része nem pénzbeli, hanem egyéb felajánlott szolgáltatásokból állt össze.

 

Az egyik legpatinásabb pécsi belvárosi hotelben szállásolták el a fesztiválvendégeket, de a szintlépéshez, sok egyéb más fontos részlet mellett Pécsett ötcsillagos szállodára is szükség lenne ? Pécset azonban nincs tervben ilyen fejlesztés, és a város jelenlegi gazdasági potenciálja nem is indokolja a piacnak ezt a lépését   

 

Mindemellett, és ezt a szervezők védelmében is el kell mondani: dilemma, vagy a 22-es csapdája is lehet, hogy egy magát magasra pozícionáló kezdő filmfesztivál lemondjon-e ezekről a külsőségekről, ha még az első (pár) évben nem Hollywood krémjét vagy akár a független filmes világ sok ismert szereplőjét sikerül maguk mellé állítani.

A távolabbi előzményekről három mondatban szólunk.

Tavaly Hét Domb néven filmfesztivált szervezett Komló egy tévés-dokumentumfilmes szakember ötlete nyomán, amihez sikerült neki a helyi és az országos politika kegyét is elnyerni, és támogatást szerezni. Habár a fesztiválban nem sokan hittek, mivel mozija sincs az amúgy évtizedeken át lejtmenetben lévő Komlónak, végül sikeresnek mondható volt a rendezvény, ezért beígérték a folytatást. A Hét Domb nevet azért kapta a hazai és nemzetközi alkotásokat is bemutató filmszemle, mert Rómához hasonlóan Komló is hét dombra épült – a hasonlóság azonban nagyjából ebben ki is merül a két város közt.

A konkrét előzményekről is szükséges beszélni egy hosszabb bevezetőben.

A Hét Domb Filmfesztivál szervezője, ötletadója Magyar Ferenc, egy komlói tévés-dokumentumfilmes, operatőr-rendező szakember. Ennek köszönhetően ő lett a filmfesztivál elnöke is. A fesztivál mögé beálló, helyben nem is kevés, többmilliós önkormányzati támogatást biztosító Polics József komlói fideszes polgármester régi összeköttetéseinek köszönhetően Magyar Ferenc megismerte Tóth Lászlót.

A Komlón született, de idén már 36 éve nem a volt bányászvárosban, hanem a Perzsa-öbölben, az Emirátusokban, Dubajban élő üzletember a felkérést szívesen fogadta, és felajánlotta a segítségét. Az, hogy a fesztiválon már tavaly, már az első esztendőben volt néhány arab és néhány hollywood-i alkotás is, amit beneveztek a komlói szemlére, éppen neki, Tóth Lászlónak és az ő kapcsolatainak volt köszönhető.

 

Tenki Réka színésznő és Ragályi Elemér operatőr, a zsűri elnöke a bevonuláskor – őket Bősze Ádám zenei antikvárius, rádiós és televíziós műsorvezető kérdezte a Pécsett vetítendő filmekről

  

 

Sőt, miattuk érkezett már tavaly is Komlóra egy, amúgy nem túl ismert, de nem is teljesen név nélküli, ?B-Zs-kategóriás? amerikai filmszínész, Vernon Wells, akit azonban a SHIFF honlapján nem kis túlzással színészlegendaként emlegetnek. Igaz, azon még Hoppál Péter is kulturális államtitkár.

Vernon Wells számtalan filmben szerepelt, a két legismertebb mozija azonban a Mad Max-filmszéria 2. része, illetve az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült (Fantom) Kommandó. Mindkettő a ?80-as években készült film, amik érzelmileg jelenthetnek sokat egyeseknek – a Kommandó például e sorok írójának is, mert az első videófilm volt, amit az életében látott, eredeti nyelven, német alámondással ?, de egyik sem nevezhető jelentős alkotásnak.

Úgy tudjuk, vele valóban jó kapcsolatban, barátságban vannak Tóthék, ezért (is) mondott igent ismételten a felkérésre.  Ettől függetlenül mindenképpen érdekes, hogy egy nevesincs fesztiválra, a rendszerváltást követően hanyatlásnak indult volt bányászvárosba látogat el egy amerikai színész.

Tóth László azért segített, és merült el a mozi világában valamelyest, miközben ő nem filmes, mert egyik fiának színészi ambíciói vannak. A fiú, Tóth Teleky Dániel már több olyan filmben felbukkant, amelyekben igazi világsztárok szerepeltek, más kérdés, hogy neki csak jelenetei, felbukkanásai voltak (az IMDB-n az uncredited-szó szerepel a neve mellett egyelőre minden filmnél).

Az egyik ilyen filmnek azonban Brad Pitt volt a főszereplője. Ez persze még nagyon kevés a dicsőséghez, az esélye mindenesetre egy minimálissal több arra, hogy (a szükséges tehetség és tonnányi szerencse mellett) a hozzá hasonlóan mozis álmokat kergető sok-sok fiatallal ellentétben neki tényleg sikerüljön.

A fiatal magyar színész értelemszerűen a Közel-Keleten nevelkedett, de édesanyja is magyar, tökéletesen beszél magyarul, egy ideje azonban már Los Angelesben, Hollywood-ban él. Állítólag két neves amerikai színészt és az egyik gyerekét ő kalauzolta a Közel-Keleten egy ott is felvett film forgatása alatt, és ott és akkor kapott biztatást a tengeren túlra való költözéshez.

A tavalyi komlói filmszemle végén Magyar Ferenc kinevezte a Hét Domb Filmfesztivál fesztiváligazgatójának Tóth Lászlót. Habár a komlói tévés ezt nem erősítette meg, lapunk úgy tudja,  az ötletet nem magától találta ki, hanem a fesztivál mögé szintén, már tavaly beálló Hoppál Péter kérte meg erre. Ő támogatásként nem kevés pénzt adott már tavaly is a Hét Dombra, akkor még kulturális államtitkárként.

Hoppál Péter azóta nem államtitkár, de nem is távolodott el  teljesen az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ugyanakkor neki most a pécsi Fidesz ügyeinek a szervezése az egyik fő feladata, országgyűlési képviselői teendői mellett.

 

 

Mindhárom pécsi moziban, így az Európában egyedülálló módon Bauhaus-stílusban épült, és ma is működő filmszínházban, az Urániában is vannak vetítései a SHIFF-nek – A vélhetően Pécsett nem szerencsés időpont miatt, az előzmény nélküli, és talán kevésbé jól kommunikált fesztivál filmjeire nem állnak tömött sorokban a nézők

 

Vélhetően Tóth László fesztiváligazgatóvá való kinevezése is kellett ahhoz, hogy egy jóval nagyobb szabású ötletet megvalósítsanak. Ezért kezdtek bele szinte azonnal a Hét Domb különleges, önálló nemzetközi szekciójának beindításába, annak szervezésébe, hogy azt felfuttathassák a Hét Domb Filmfesztivál keretein belül. Ebből lett az idei Seven Hills International Film Festival (SHIFF), magyar jelentésben: Hét Domb Nemzetközi Filmfesztivál. Amit viszont már nem Komlón, hanem Pécsett rendeznek meg. De ennek nagyon prtaktikus okai vannak, amit Tóth László el is mondott a fesztivál előtti sajtótájékoztatón: nemzetközi fesztivál minősítéshez nem kevés vetítőterem szükséges. Éppen ezért a mindhárom pécsi mozi mellett még más pécsi helyszíneken is vannak vetítések ezen a héten. És számos egyéb kapcsolódó program is.

A SHIFF tehát eredetileg valóban egy szekciónak indult, a Hét Domb Filmfesztivál nemzetközi szekciójának. A SHIFF hasonlóan szintén hétfőn kezdődött és vasárnapig tart, csakúgy mint a komlói ?eredeti? esemény.

Idáig cikkünk fő témájának konkrét előzménysztorija.

 

Az önálló fesztivált sejtető név, a SHIFF ellenére ugyanis, mint látták, a kezdetekben – sőt még az idén is, korábbi sajtótájékoztatókon – hivatalosan az eseményről a Hét Domb Filmfesztivál Pécsre költöző nemzetközi szekciójáról beszéltek.

Mindenesetre bárki, aki egy kicsit is képben van az üzleti világ dolgaival, azonnal láthatta, az utóbbi hónapokban pedig végképp ez látszott, hogy itt két, nagyon külön dologról van szó. Nem csak a nemzetközi névről, nem csak az esemény helyéről, hanem a léptékről és leginkább az ambíciókról. Eleve két különböző logó alatt futottak, a SHIFF sajtótájékoztatóinak egy részén sem a komlói polgármester, sem Magyar Ferenc nem vett részt. Előbbit a hétfői nyitógálán láttuk bevonulni a Kodály Központba.

És látható volt az is, hogy egészen más büdzsével kalkulálnak, az ambícióknak megfelelően.

Kívülről nagyon úgy tűnt, és ez az érzés az újságíróban most is itt motoszkál: hogy a nagy hal bekapta a kicsit, és hogy hamarosan búcsút inthetnek a komlóiak a kis fesztiváljuknak.

 

Maradhat-e a Seven Hills-név?

Kérdeztük is a nemzetközi fesztivál előtti utolsó, pécsi sajtótájékoztatón Tóth Lászlót, hogy megtartják-e a nevet. Hiszen – érveltünk – egy külön fesztiválról beszélünk, amit Pécsett taranak, nem Komlón, Pécs viszont, Komlóval ellentétben nem hét dombra épült. Tóth László is külön fesztiválként említette az amúgy is külön büdzséből, külön kasszából gazdálkodó SHIFF-et. Szerinte azonban a névvel semmi probléma, nem  gondolta, hogy ez a fizikai (Pécs-Komló) távolság gondot  jelenthet. Avagy az a tény, hogy a név kifejezetten Komló miatt lett kitalálva. Úgy fogalmazott, gondolkodtak rajta, lehetett volna Mecsek International Film Festival is, de az a nemzetközi piacon semmit sem jelent, nem hat, a hét dombnak van jelentése és üzenete. Amúgy az általuk megterveztetett új logóban is eljátszanak a hegyekkel. Szóval azt mondta, a nevet megtartják, jónak gondolják.

 

Fotó forrása: http://www.shiff.hu

 

 

Ötcsillag nélkül nincs A-kategória

Arra a kérdésünkre, hogy mikorra futhat be, úgymond, mikorra lehet olyan sikeres a pécsi filmmustra, hogy annak egyáltalán esélye legyen akár a külön kasztot képviselő A-kategóriás cím elnyerésére is, a fesztiváligazgató úgy felelt, ennek elérése a céljuk, és érdeklődtek is erről. Úgy gondolják az alapján, legalább öt év kemény munkára és sikeres, egyre fejlődő fesztiválokra van szükség ahhoz, hogy ez a cím egyáltalán szóba kerülhessen.

Nem beszélve arról, amit lapunk is hallott más forrásokból: hogy a szintugráshoz a pécsi infrastruktúrán kellene először változtatni. Nem csak az egyre inkább leépülő közösségi közlekedésről beszélünk, hogy a belvárosban még mindig vannak lerobban, üres üzletek, totálisan a központban is, hanem a legfőképpen arról, hogy nagyon komoly szállodai fejlesztésekre lenne szükség, legalább egy nagyberuházásra, egy vadonatúj hotelre. Ameddig ugyanis Pécsett nincs legalább egy ötcsillagos szálloda, addig egy kisebb szintugrásra sem számíthat a város, bármilyen keményen és jól is dolgozik a fesztivál menedzsmentje. Az A-kategória elérése pedig csak ezen túl kezdődik.

A legnagyobb esélye azonban a SHIFF-nek a szintugrásra mindezeken túl vagy sokkal inkább ezek előtt is akkor van, ha lesz olyan film, sőt, lehetőleg már  idén, akár több is, és a következő egy-két évben szintén, amelynek a világpremierje Pécsett volt, díjat is nyert, és aztán hatalmas karriert fut be később.

 

Még jobban kötődhet majd Pécshez

A Szabad Pécs egyébként úgy tudja, hogy a SHIFF jövőre már nem SHIFF lenne, és a szervezői valójában hajlanak arra, hogy átnevezzék, de egyelőre ezt nem kommunikálták. Lehetséges, hogy egyszerűen Pécsi Nemzetközi Filmfesztivál lesz a neve mustrának. Ugyanígy hallottuk azt is, hogy a szeptemberi időpont helyett talán a tavaszt céloznák meg. Azt is nem hivatalosan hallottuk, hogy jövőre is egy arab ország, az Egyesült Arab Emírségek lehet a díszvendége a fesztiválnak, mert állítólag már Abu Dhabiból visszajelezték a részvételi szándékot. 

 

Komló nem adja magát

Beszéltünk Polics Józseffel, Komló fideszes polgármesterével is, aki a Szabad Pécsnek azt mondta, hogy a SHIFF a komlói Hét Domb Filmfesztivál nemzetközi szekciója, ahogyan azt eredetileg is hirdették, csupán Pécsett tartják. Jövőre azonban valóban külön életet fogh élni a két esemény szerinte is. Sőt azt is leszögezte, hogy jövőre Tóthék nem Seven Hillsnek fogják hívni a fesztiváljukat, mert ahhoz Komló nem fog hozzájárulni. Amúgy egyértelműsítette azt is, hogy csupán azért került el a fesztivál Komlóról, mert Tóthéknak túl nagyra törő terveik voltak, amik bennük megfogalmazódtak, azok egyértelműen nem voltak teljesíthetők a mozi nélküli Komlón. Sok sikert kíván nekik, de a két fesztivál innentől valóban külön fejezet fog írni a jövőben. Az valóban egyértelmű, hogy Komlón nemzetközi fesztivált nem lehet megszervezni, még a három önálló mozival rendelkező Pécsett is be kell vonni alternatív vetítő helyeket a programba.

 

Ikerfesztivál

?Nincs olyan veszély, hogy ha a Seven Hills sikeres lesz, akkor egy idő után az állami támogatás elmaradna Komlóról, és becsukhatnák a boltot? – ezt már Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő mondta a Szabad Pécs kérdésére. És hangsúlyozta azt is, hogy Komló élvezi az elsődleges, és arányaiban jelentős állami támogatást, hiszen az elsősorban a magyar filmek fesztiválja. 

Hoppál arra a furcsaságra, hogy itt valójában két fesztivál van egymás mellett, ugyanazon a néven, egymással versengve, jelentős állami támogatással, úgy fogalmazott, hogy baranyai ikerfesztiválról beszélhetünk, ami egyedülálló.

Azt eddig is tudtuk, hogy az EMMI kb. 12 milliót ad Komlónak a fesztiválra – illetve pontosan 10 milliót (pontosítottuk az összeg) ők a többit a kb. 20 milliós büdzséjükből a komlói önkormányzattól és a kulturális alaptól kapják. Hoppál Péter most elmondta, hogy az EMMI mintegy 10 milliót ad a SHIFF-re, a nyitógálára (hétfőn volt) és a jótékonysági vacsora (szerdai esemény) megszervezésére. Egészen pontosan (ezt is utólag pontosítjuk) 7 millió forintot kap a minisztériumtól a SHIFF erre a két eseményre, és utólagosan, azaz elszámolással, a szervezőknek így a költséget meg kellett előlegezniük. 

A többit a kb. 80-100 milliós büdzséből a SHIFF szervezői maguk szerezték meg. Tóth László erről azt mondta lapunknak, hogy azt a piacról kalapozták össze, elsősorban pécsi és baranyai vállalkozásoktól. Érdemes azt is tudni, már csak a jövő szempontjából is, hogy a kormányzat a 15 éve működő, rendlkívül sikeres nemzetközi filmfesztivál, a miskolci Cinefest megszervezésére idén már kb. 180 milliós támogatást nyújtott.

 

A SHIFF 2018 megnyitó gálája előtti vörös szőnyeges bevonulás a pécsi Kodály Központ előtt

 

A Hét Domb ötletadója nem bánja

Magyar Ferenc, a komlói Hét Domb Filmfesztivál ötletadó-alapítójától azt kérdeztük, nem jelent-e neki problémát, hogy gyakorlatilag a komlói fesztivállal párhuzamosan, ugyanabban az időben, Pécsett egy nemzetközi fesztivál is zajlik, és még a nevet is ?megszerezték?, ráadásul a két esemény láthatóan már egy ideje teljesen külön életet él, s kívülről úgy tűnik, az eredeti ötletgazda fejére nő a mustrában vélhetően üzletet és lehetőséget látó vállalkozó. Hogy milyen üzletet, vagy milyen motiváció alapján, arról még szólunk.

Magyar Ferenc azt mondta, a pécsi fesztivál névválasztása és időpontja miatt nem fáj a feje. Nem zavarja, hogy párhuzamosan zajlik egy másik fesztivál, majdnem ugyanazon a néven, angolul. Ő továbbra is a Hét Domb Filmfesztivált szervezi, annak sikerében és folytatásában érdekelt. Bár kérdés szerinte is, hogy ha lesz jövőre is mindkettő, és a SHIFF konkrétan Pécshez kötődik majd, akkor a Hét Domb angolos elnevezése mennyire tartható, mennyire találó és kötődik Pécshez, ám ezt a döntést nem neki kell meghoznia. A Hét Domb Filmfesztiválon lesz jövőre is, és ők szeretnék megtartani az eredeti, komlói helyszínt. Arra kérdésre, hogy alkalmas-e a volt bányászváros ilyen eseményre, mozi nélkül, úgy felelt, erre az egy hétre ez tökéletesen megoldható, sőt éppen az a jó, hogy legalább ilyenkor van mozi, nem is akármilyen filmekkel.

A filmek ingyenesen megtekinthetők és pénzfizetős kísérőprogram sincs. Bízik benne, hogy az idei és a tavalyi év sikere után jövőre is meg tudják szerezni a szükséges forrásokat. Arra, hogy miért is szakítottak a közös munka elkezdése után az eredetileg valóban az ő fesztiválja szekciójaként beharangozott, de kezdettől külön költségvetéssel működő nemzetközi mustra vezetőivel, úgy felelt, egyszerűen annyi történt, hogy néhány ponton mást gondolt a két fél a fesztiválról, nem sikerült ezekről megegyezni, így jobbnak látta külön folytatni a munkát.

 

Gyanús, hogy egy lufit fújunk, ami egyszer csak kipukkad 

A SHIFF első, debütáló évben vannak zokon vehető szervezési hibák, gyerekbetegségek, és nem csak mi vélekedünk úgy, hogy ez az egész egy  hatalmas blöffnek tűnik. Ami azért érdekes, mert lecsupaszítva az ügyet, kimondhatjuk, hogy ha egy szegmensben is csupán, de egy város lehetőségének a megragadása vagy elpocsékolása a tét. Ehhez képest a fesztiváligazgató valódi motivációjában nem Pécs vagy Komló áll az első helyen, de amúgy nagyon is érthető és bizonyos szempontból még el is fogadható ez a kiindulópont. Sőt lehetséges, hogy pontosan ettől fordul majd egyszer csak igazi sikertörténetté a SHIFF. Mert az egyértelmű, hogy éppen a motiváció miatt a komoly nemzetközi kapcsolatokkal bíró üzletember mindent el fog követni a sikerért. És a pozitívumok már nagy eséllyel ennek köszönhetők most is. Magyarul legalább annyira érdekelt a sikerben, mint mindenki, aki jót akar Pécsnek, és így ennek a fesztiválnak is. Ettől azonban ki kell mondani, hogy jelenleg úgy tűnik, annak van nagyobb esélye, hogy végül kiderül, amit látunk, egy jó nagyra felfújt lufi, és ki is fog pukkadni. És  kiderül, hogy a nagy szavakon és a mostani helyzetben ciki külsőségeken túl  nem is lesz több a jövőben sem.

 

via GIPHY

 

A SHIFF fesztiváligazgatója 36 éve él az Öböl-országokban, pilóta kiképzéssel kezdte

Tóth László, a SHIFF fesztiváligazgatója Komlón született és élt felnőttkoráig, 36 évvel ezelőtt azonban a Perzsa-öbölbe költözött, ma is ott él, de továbbra is maradtak élő komlói és baranyai baráti kapcsolatai. Sőt úgy tudjuk, magyar politikai vonalon is bír jó kapcsolatokkal. Ennél azonban még fontosabb, hiszen három és fél évtizede a Közel-Keleten él, hogy több arab országban is vannak magasrangú kapcsolatai. 

Tóth László lapunknak elmondta, vadászpilótaként végzett a Szovjetunióban, ám végül nem repült a magyar hadsereg kötelékében. Amikor végzett, akkor éppen 1989-et írtak ugyanis, és leépítések voltak a magyar hadseregnél – így egy héttel azt követően, hogy végzett vadászpilóta lett, leszerelt. Ezt követően döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. A Perzsa-öbölbe ment, több országban is dolgozott, most azonban már több, mint 15 éve az Egyesült Arab Emirátusokban él és dolgozik.

Kezdetben, hosszú ideig pilótaoktatással foglalkozott, amiből szépen fejlődő vállalkozás lett. Nagyon jómódú, befolyásos, magas rangú embereket, köztük több közel-keleti ország uralkodó családjának tagjait, több herceget is ő tanított repülni.

Ma már egy másik üzletágban tevékenykedik, saját vállalkozásban, arab tulajdonostársakkal. A cégük megújuló energiával foglalkozik, van egy saját solarüzemük, de telepítik is ezeket a rendszereket szerte a világban. Magyarországon várhatóan most fogják az első projektjüket elindítani.

De, hogy milyen kapcsolatai is lehetnek valójában Tóth Lászlónak, azt csak érzékeltetni tudjuk. Annak megemlítésével, hogy időben a pilótaoktatás és a megújuló energiaüzlet közt, 4,5 éven át ő vezette Abu Dhabi koronahercegének kabinetfőnöki irodáját. Ebből a munkájából további fontos kapcsolatokra tett szert, több országban az ruralkodói, állami vezetés körében is. Számos protokolláris eseményen, fesztiválon is részt vett, nem egyszer díszvendégként, így ismerte a dubaji filmfesztivál szervezőit is. Amikor tavaly megkeresték, hogy segítsen a kapcsolataival az új, komlói filmfesztivált szervezni, gyakorlatilag ő a nemzetközi filmek egy részét segítette, sőt szponzorálta is annak megvalósulását. Aztán már ő mondta azt Hoppál Péternek tavaly, hogy ha esetleg akarnának csinálni egy jó filmfesztivált Pécsett, akkor keressenek meg egy jó szakembert, aki látott már ilyen fesztivált és élő kapcsolatai si lehetnek. Mivel ő korábbról ismerte Ziad Abdullahot, megkereste, és felkérte a SHIFF művészeti igazgatójának. Ziad amúgy kritikus, forgatókönyvíró, a Dubaji Filmfesztiválnak éveken át volt a művészeti igazgatója. 

Azzal kapcsolatban, hogy elhalaszhatják-e a dicsőséget a komlói fesztiváltól, akár lehet-e az a vége ennek a párhuzamos két fesztiválnak, hogy az egyik felülkerekedik, például az övék, és akkor a másik elsikkad, nem kap már támogatást – ugyanis az hosszú távon, hogy két filmfesztivál legyen egy megyében, részben állami és önkormányzati büdzséből müködtetve, nyilvánvalóan nem tartható. Tóth László erre azt mondta, hogy a Magyar Ferencék által elkezdett Hét Domb egy jó kezdeményezés, szeretné, ha az is maradhatna, és a kettő egymás mellett is működhet azért.

 

A Pannon Porcelán gyártja le a díjat

A SHIFF fődíját, fizikailag a Pannon Porcelán gyártja, ez elhangzott a fesztivál előtti utolsó sajtótájékoztatón, miután a Szabad Pécs rákérdezett a díjra. Meg is kérdeztük Tóth Lászlót, hogyan lehetséges, hogy nem a nagy hírű, az eozin miatt az arab országokban is ismert Zsolnay a mű gyártója, aminek ráadásul arab többségi tulajdonosa van. Lehetséges-e hogy a politika szólt közbe ennél a résznél, de Tóth úgy válaszolt, hogy semmi ilyesmiről nincsen szó. Egy korábbi ismerőse segített neki a cégek megkeresésében, és ezt követően ő a Pannon Porcelánnal egyeztett. Nem ingyen kapják a díjakat, de az ár, amiről megegyeztek és a fizetési konstrukció olyan, hogy megállapodtak, és szponzorként is feltüntetik a céget.

 

A családnál tényleg nincs fontosabb

? Egy 36 éve nem itt élő ember, aki vadászpilóta volt és megújuló energiával foglalkozik, azért szervez Magyarországon filmfesztivált, mert a fia ebben az üzletben érdekelt – vetettük fel. Tóth László határozott igennel felelt. 

Azt mondta, a fiának érdekes karriertörténete van. Ő bevallja, nem szerette volna, ha Dani színész lesz, de a fiának ez volt az álma, ezért nagyon kitartóan, folyamatosan járt a castingokra az Emírségekben, Dubajban. Az egyik alkalom után beválogatták egy olyan filmbe, amelyről később kiderült, hogy Brad Pitt a főszereplője, de Sean Penn fia is játszik benne, és még néhány más, ismert nlv is felbukkant a stáblistán. Mivel a Közel-Keleten forgatták a filmet, viszont nemzetközi stábbal, és Dani volt az egyedüli, akik valóban ott élt, ezért gyakorlatilag nem csak a forgatáson kapott munkát, hanem személyes kísérője, sofőrje lett Brad Pittnek, Sean Pennek és fiának a forgatás alatt. Ők biztatták, hogy költözzön Los Angelesbe, ami meg is történt, egy általuk ajánlott színi iskolát is elvégzett.

De, hogy mi a személyes ambíciója ezért a fesztiváligazgató édesapának? Dani komoly munkát kapott a Seven Hillsen, ő a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető. Édesapja abban bízik, hogy a munkájával fiának tovább nőnek filmes ambíciói, és sikerül olyan kapcsolatokat kialakítania, amellyel két-három éven belül megtalálja a számítását, és elindulhat a teljesen önálló élete.

KategóriákMETÁL