A cikk a hirdetés után folytatódik



 

Így, ha bánta is, hogy már nem lehet kulturális államtitkár Hoppál Péter, talán egy kis vigaszt jelenthet számára, hogy szép ?lelépési pénz? ütötte a markát, majdnem kerek bruttó 6 millió forint.

Mindez nyilvános és hivatalos forrásból származó információ, a Pécsi Stop szúrta ki a Kormány honlapján. Ott ugyanis, mint olvasható a cikkben, időről időre közzé teszik állami vezetők javadalmazásait, Hoppál Péterét is meg lehetett így ismerni, a bánatpénzzel együtt.

Hoppál a kulturális miniszteri pozícióért havi bruttó 997 220 forintot kapott. Cafetéria is járt neki, 2015. január 1. – 2017. december 31. között 600 ezer forintot, 2014-ben és 2018-ban kb. 138 ezer forintot vihetett így haza.

Hoppál az új parlamenti ciklustól már nem kulturális állmatitkár, így 2018. május 17-én szabadságmegváltást és az államtitkári poszt megszűnésével kapcsolatos járandóságot is kapott. A szabadság után bruttó 407 945 forintot, az államtitkári poszt (számára) megszűnése miatt pedig bruttó 5 983 200 forintot.

A Pécsi Stop megjegyzi azt is, hogy Hoppál szolgálati gépjárművet is használhatott, kapott benzinpénzt és hivatali lakást is.

KategóriákMETÁL