Egy hatalmas pocak tessékelte ki tudósítónkat a miniszterelnöki avatásra váró Rátgéber akadémia előtti, szalaggal elkerített területről. A pocak persze nem a kormányfőé volt. A baranyai NER-elit és egy lelkes, idősekből álló rajongói csapat várja Orbán Viktort. FRISSÍTVE!!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS 15.00h

Ha avathatok egy intézményt, amit kvázi rólam neveznek, legyen az egy valódi ünnepség, mondjuk születésnap

Rátgéber László szerdán este megígérte nekünk telefonos mini-interjúnkkor, hogy ad nekünk külön egy interjút a jövő héten. Ezt szerda esti cikkünkben meg is írtuk, és azt is, hogy élni fogunk a lehetőséggel. Reméljük, hogy nem fogja a következő sorok miatt lemondani az interjút, de miután nemrég egy olvasónk világított egy igencsak érdekes részletre, még a megbeszélt interjú “kockáztatása” árán is leírjuk. Hogy nem csak azért jeles a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia aka. Rátgéber Akadémia életében október 11-e, mert végre, a 2014-es indulás után most avatták fel a világszínvonalúnak beharangozott utánpótlásképző-központot, hanem azért is, mert október 11-e Rátgéber-mester születésnapja. Véletlen lenne? Sőt,  ha két éve készült volna el az akadémia, Rátgéber László az egyik legkerekebb, ötvenedik születésnapjára kapott volna olyan ajándékot, amit csak kevesen. Na, persze az 52-ikre sem rossz ez. Na, de tényleg, mindenki tegye a szívére a kezét: ha ön kerülne olyan helyzetbe, hogy felavathat, ráadásul a magyar miniszterelnökkel közösen egy olyan intézményt, ami (kvázi) az ön nevét viseli, amit önről neveztek el, és még igazából jogosan is, akkor ne mondaná, hogy legyen az még pluszban egy valódi ünnepség is, mondjuk egy születésnap, mondjuk az ön születésnapja? (Szíven a kéz!)

 

 

?Félreismerhetetlen testtartás” – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

 

 

Frissítés 12.30h

Orbán Viktor megmondta, hogyan lehet a magyar nagy nemzet

Vállalni kell a sikereinket is, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pécsett, a közpénztengerből felhúzott   pécsi kosárlabda akadémia avatására beengedett MTI tudósítása szerint.

A magyar közéletben és sportvezetésben Orbán szerint “egyfajta kötelező álszerénység” van, és “amikor siker van, van egy elvárás, hogy úgy kell csinálni, mintha kisebbek lennénk”. Ez baj, ha van mire és kire büszkének lenni, igenis legyünk büszkék.

Orbán Viktor szerint kevés igazi minőségi akadémia van minden sportágban, de a kosárlabdában nem indokolatlan a Nemzeti Kosárlabda Akadémia névválasztása, mert ehhez foghatót sehol az országban nem talál az ember.

A kormányzati munkának szerinte “a sok konfliktus és nyűg mellett van néhány szép pillanata”, és ilyen, amikor nagy és jövőbemutató tervek megvalósításán lehet jelen. A mai esemény is ilyen, Pécs ismét közelebb került, hogy a magyar kosárlabdasport fővárosa legyen. A kosárlabdának régen is voltak hagyományai a  városban, de “a diadalmenet akkor kezdődött igazán”, amikor a magyar kosárlabdasport “fenegyereke”, Rátgéber László Pécsre érkezett. Márpedig komoly akadémiákat csak nagy egyéniségek köré lehet építeni.

Orbán Viktor felidézte: Rátgéber László mondta, hogy “vagy játékos vagy, vagy játékszer”. Ez nemcsak a sportban van így, emelt fővel lehet veszíteni, “de nem válhatunk az ellenfél játékszerévé, sosem alázhatnak meg bennünket” – fogalmazott.

Kiemelte: “mi szurkolók játékosokat akarunk látni a pályán, nem játékszereket”, hanem hősöket, akik “a magasba repítik a magyar kosárlabdát?

A kormányfő kitért rá: pár éve, amikor a kormány elé került az akadémia tervezete, kész és kiérlelt elképzelést kaptak, csak rá kellett bólintani és előteremteni rá a pénzt. Az alapkő letételéig nehezen jutottak el, de utána másfél évvel most átadhatják az akadémiát, és “egész Magyarország büszke lehet” rá – mondta. Ráadásul az utánpótlás-nevelés mellett az akadémia alkalmas arra, hogy nemzetközi tornák házigazdája legyen.

Orbán Viktor arról is beszélt, a Pécsi Tudományegyetemnek előbb-utóbb megállapodást kell kötnie a sportolókkal, hogy a diákok az egyetem ösztöndíjas képzésében tanulhassanak tovább. Fontos, hogy a tehetséges sportolók itthon maradhassanak, és “ne azért menjenek ösztöndíjasnak Amerikába”, mert itt nincsenek meg a feltételek – mutatott rá.

 

Never forget vol.21401201041

 

Fotó forrása: RIPOST.HU – 2018 áprilisa

 

FRISSÍTÉS 11.15h

Orbán Viktor: az akadémiák mögött egy nagy formátumú személyiség álljon

A magyar kormányfő a magán(területen) álló Nemzeti Kosárlabda Akadémiamegnyitóján mintegy tizenkétperces beszédet mondott. A Szabad Pécs nem hivatalos információi szerint (hiszen nem juthattunk be a sportcsarnokba) dícsérte a pécsi kosárlabda akadémiát és annak egyediségét. Majd általánosságban is beszélt az akadémiai rendszerről, mint modellről. Akkor tud igazán sikeres lenni egy akadémia, ha egy nagyformátumú ember áll mögötte: ilyen Rátgéber László a kosárlabdának vagy Mocsai Lajos a kézilabdának.

Rátgéber László az édesapjáról és Füzy Ákosról is beszélt

Az édesapja volt a példaképe, aki a jugoszláv válogatott edzője volt, mondta el. Édesanyja (aki pedig jugoszláv válogatott kosaras volt) egyébként jelen volt a csütörtöki pécsi avatáson. Beszélt arról is, hogy a 2013-ban elhunyt edzőtársa, Fűzy Ákos volt az ő jó énje, és róla szeretné majd elnevezni a küzdőteret. Rátgéber a pécsi női kosárlabda sport legnagyobb alakja, a legsikeresebb magyar kosárlabda edző, aki volt a magyar női és férfi kosérlabda csapat kapitánya is. 

 

Amikor még nem érkezett meg Orbán Viktor – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

 

KORÁBBAN ÍRTUK

Havasi Bertalan, a miniszterelnök személye körüli mindenes, ezermester ezúttal nem volt elég szemfüles, mert tudósítónk, Babos Attila percekig háborítatlanul függetlenújságíróskodhatott a 2,5 milliárd forint közpénzből felépült akadémia területén. Aztán persze megjelent pár biztonsági ember, akik pocakkal lökdösés módszerével kitessékelték kollégánkat a decathlonos szalaggal elkerített területről. Tény, hogy a Szabad Pécsnek nem volt meghívója a rendezvényre, hogy miért, itt elolvashatja.

 

 

Havasi Bertalannak is volt még ideje egy kis pihenésre az esemény előtt – ő is korán érkezett – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

 

 

A rendezvényre kivonult a teljes helyi NER-elit, ott van például Páva Zsolt és más baranyai városvezetők is, de a pécsi önkormányzati cégek vezetői is úgy érezték, nem hiányozhatnak egy ilyen eseményről. Természetesen nem tessékelték ki a biztonságiak az elkerített (magán)területről az ilyenkor menetrendszerűen érkező, főleg idősebb emberekből álló Orbán Viktor Rajongói Klubot. Kollégánk öt rendőrt lát a helyszínen két kocsival.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

 

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője viszont valamivel később érkezett – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

 

Furcsa, de úgy tűnik, a helyi Fidesz-barát média valamiért kapott meghívót a rendezvényre. Ott van a Dunántúli Napló, a PécsMa, a PécsTv és a HírTv is.

Cikkünk frissül, nézzenek vissza később!

Na, meg is jött a Főnök! Mi viszont sajnos megyünk, mert mindenki bement az Önök és a mi pénzünkből felhúzott épületbe, ahova minket nem engednek be, így nem tudjuk Önöket tájékoztatni arról, mi történik odabent. A függetlenújságíróskodást máshol kell folytatnunk.

KategóriákMETÁL