A török államfő Szigetvárra érkezett volna Nagy Szulejmán, illetve a rengeteg török állami pénz segítségével emelt, majd felújított Magyar-Török Barátság Park megtekintése miatt. Orbán Viktor viszont kosárlabda akadémiát avat a jövő héten.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Rátgéber László nevével fémjelzett pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia műszaki átadás-átvétele még a nyáron megtörtént. Lapunk információi szerint a létesítményt már használják is hetek óta, ugyanakkor hivatalos ünnepélyes átadásra nem került sor. Azért nem, mert a Szabad Pécs értesülése szerint Orbán Viktor miniszterelnök avathatja fel a kosárlabda utánpótlás-képző központot.
Úgy tudjuk, Orbán mellett Szalay Ferenc, a ?vénkurvázásáról? elhíresült szolnoki fideszes polgármester, volt kosárlabdajátékos, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke is elkísérheti Orbánt.
Ő egyébként az ünnepélyes alapkőletételkor is jelen volt, amikor Rátgéber mester személyesen Orbán Viktornak is megköszönte a támogatást. (Ami abból a szempontból ?érthető?, hogy állítólag nála kellett személyesen lobbizni, abból viszont korántsem, hogy egyrészt Orbán nem a saját pénzét osztogatja, másrészt pedig pártállástól és személytől függetlenül az efféle hajbókolás visszatetsző, főleg olyan embertől, aki a saját jogán nagyon komoly eredményeket ért el. ) És amikor volt az elhíresült labdadobálás.
Orbán rendszerint a kisbuszával érkezik az országon belül mindenhová, ami változott, hogy a korábbi hátizsákját már nem látni, és úgy tűnik, napról napra egyre több a testőr körülötte.
Ugyanakkor az Átlátszó remek cikke miatt érdemes azzal is számolni, hogy Orbán esetleg magánrepülővel érkezik, Pécs-Pogányba. Avagy ha Garancsi helyett Mészáros Lőrinchez fordul, akkor esetleg hajóval. Ekkor talán Mohácson köt majd ki. Mutatjuk, merre vezethet az útja ezek esetében.
Információink szerint 11-én vagy 12-én jön Pécsre Orbán Viktor.
De hogyan érkezik Orbán Viktor?
Ha repülővel jön, akár erre is mehet (a térképen az Expo Centert jelöltük meg)
Ha jachton érkezik, akkor viszont talán így
Persze annak van nagyobb esélye, hogy mégsem repülővel vagy hajóval jön, és marad a kisbusz, merthogy
Erdogan valószínűleg mégsem jön
Úgy tűnik viszont, hogy meg kell elégednünk a jövő héten Baranyában egyetlen ?.. magas szintű illiberális politikussal. Úgy volt ugyanis, hogy kedden, 9-én Recep Tayyip Erdogan Szigetvárra látogat. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy a TEK szakértői arra jutottak, hogy nem tudják biztosítani a török államfő számára szükséges kiemelt védelmet Szigetváron a teljes látogatása alatt, ezért azt a nem hivatalos információt kaptuk, hogy lefújták a látogatást ezen okra hivatkozva.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!