Ha ön szerint is különösen fontos, nélkülözhetetlen munka az, amit Hadházy Ákos végzett az elmúlt években, illetve amire készül a következő esztendőkben, támogassa a független parlamenti képviselő munkáját. Hadházy Ákos mai Facebook-os posztjában mondja el, miért és mire kér támogatást.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A parlament alakuló ülésén nem vettem részt, hiszen nem kívántam legitimálni a tisztességtelen választás eredményét és meghallgatni a beszámolókat, hogy minden a legnagyobb rendben volt, így kezdi a Facebook-os bejegyzését a független országgyűlési képviselő.
Bár az ellenzéki képviselők végül – a Fidesz zsarolásának engedve – nem csatlakoztak hozzám, a Fidesz mégis veszélyesnek látja az ilyen, szimbolikus kiállást. Ezt mutatja az is Hadházy szerint, hogy Kövér László azóta sem engedi neki, hogy letegye a képviselői esküt, és így gyakorolhassa az őt megillető jogokat. Nem őt, nem Hadházy Ákost veszi ezzel semmibe a képviselő szerint, hanem azt a több mint 30 ezer zuglói polgárt, akik a képviselőjükké választották.
És itt teszünk rögtön egy szubjektív közbevetést: hányan is szavaztak Kövér Lászlóra? Ja, igen, nyilván hárommmillióan. Ötmillióan meg nem.
Hadházy Ákos azt írja, hogy az eskütétel halogatásának az is a következménye, hogy nem kap képviselői tiszteletdíjat, de igazából erre számított, ennek tudatában hozta meg a döntését. És szerinte ezzel a lépéssel nem is vele tolnak ki, “hiszen van rendes, polgári foglalkozom, saját cégem és rendelőm, ahol állatorvosként dolgozhatok, éjszakai és hétvégi ügyeleteket vállalva”.
Van azonban egy kellemetlen mellékhatása az eskütétel elhalasztásának: nem fér hozzá azokhoz a pénzügyi keretekhez, amelyek minden képviselőt megilletnek. Nem kell nagy összegekre gondolni, de korábban ebből tudta fizetni az őt segítő kollégáit, illetve ebből tudta biztosítani a munkája egyéb feltételeit, ebből tudott például eljutni távoli kis falvakba, vagy lekérni tulajdoni lap másolatokat, ügyvédeket megbízni stb. – írja.
Ennek a munkának a folytatásához kér most támogatást. Ha sikerül összegyűjtenie erre a nyárra legalább hatmillió forintot, akkor a stábjával gond nélkül tudja folytatni a korrupciós esetek feltárását és a népbutító propaganda elleni küzdelmet, “akkor is, ha Kövér László tótágast áll a parlamentben, vagy éppen egy képviselő jogait önkényesen korlátozva akár az őszi ülésszakig nem engedi az esküt letenni”.
“Ha sikerül, elmondhatjuk, hogy valóban függetlenek vagyunk a NER-től, így pénzügyi eszközökkel sem tudnak megállítani bennünket” – véli.
Hadházy Ákos ezért kér tehát segítséget, és mint írja, a kis összegek is számítanak. „ (…) sőt, azok számítanak csak igazán, ha elég sok van belőlük”!
Szerinte, és ezt nem először mondja, a pénzügyi függetlenség lenne lenne az új ellenzéki politika alapvetése. „Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy a kormány pénzzel zsarolja az ellenzékét. Mert jelenleg ez történik (…) Ezt azért teheti meg, mert az ellenzéki pártok lényegében a költségvetésből élnek, saját bevételeik eltörpülnek az államtól kapott pénz mellett.”
Milyen névre és számlaszámra utalhatnak?
Név: Dr. Hadházy Ákos
Bankszámlaszám: 12071001-01744159-00300002
IBAN: HU94120710010174415900300002.
SWIFT (BIC): UBRTHUHB
Paypal: https://www.paypal.me/hadhazyakos
