Már a csütörtöki cikk címe is zseniális: ?Nem hozták el a Tiszát Pécsre, elbontják a viccpárt pécsi építményét?. Az tehát igaz, hogy az MKKP pécsi Ágoston téri buszmegállóját el akarja bontatni a pécsi önkormányzat. Hogy most tényleg volt-e Páva Zsolttól/pécsi polgármesteri titkárságtól a Biokomnak küldött levél a csütörtök hajnali elbontásról, nem tudjuk. A lényeg: ha így is volt, egyelőre, vélhetően a hírből keletkezett felháborodás és botrány miatt egyelőre meghátráltak. Ma végül nem volt hajnali bontás az Ágoston téren.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A lap főszerkesztője, Bóka Máté (megj: nagyon helyes, hogy névvel vállalt B. M. egy ilyen írást) azzal kezdi cikkét, hogy “mivel az önkormányzat felel a közterületen lévő építményekért” (megj.: igaz), “egy engedély nélküli, előzetes kontroll nélkül felhúzott beálló balesetveszélyes is lehet” (megj.: igaz), “amiért az anonim építkezők aligha felelnek” (megj: fotó van róla, kik voltak, innentól kezdve felelnek is érte, legfeljebb nem elsődlegesen és kizárólagosan).

?Többek között ezért is bonthatják el azt a beállót” (megj.: feltételes mód), “amit az egyik politikai párt aktivistái húztak fel a tulajdonos hozzájárulása nélkül? (megj.: a közterület tulajdonosáról van szó).

A Pécsma pécsi asztalosokat és egy pécsi erdőmérnökot is megkeresett!! És ők elmondták az újságnak, hogy

?akár egy közepes erősségű széllökés is lekaphatja annak az építménynek a tetejét, majd pedig össze is döntheti az egészet, amelyet a balliberális aktivisták húztak fel az Ágoston térre vasárnap?.

Sőt: ?Az egyik asztalos éppen a fentiek miatt azon is elcsodálkozott, hogy ki volt az az önkormányzatnál, aki átvette az építményt, és egyáltalán milyen engedély alapján készülhetett el?.

A városházától megtudták (megj.: a buszmegálló építéséről beszámoló Szabad Pécs-cikkben ezt leírtuk), hogy nem is kértek engedélyt az építésre (megj.: mármint a ?balliberális aktivisták? – Ez olyan jó kis szófordulat, mint a Szabad Pécset blogként/balliberális blogként emlegetni). Tehát a megállót – fejtegeti Bóka – nem is vehették át, sőt, sőt, sőt, sőt: közterület-foglalási díjat sem fizettek, valamint nem kérték ki a tulajdonos, az önkormányzat hozzájárulását sem.

Ezért hamarosan elbontják (megj.: nem feltételes mód) az építményt és a városüzemeltetési cég (megj: ez a Biokom, amely a dr. Doktor Sándor szobrot is tárolja.) tárolja majd.

A végső döfés azonban csak most jön: ?Ugyanakkor a városházánál közölték: meghatározott módon, jogszabályi keretek között van lehetőség arra, hogy adományokat, felajánlásokat tegyenek a magánszemélyek, pártok is a város részére, amennyiben ez a szándék vezérli őket.

A szóban forgó politikai párt – a Kétfarkú Kutyapárt – aktivistái nem véletlenül olyan helyen építették fel a megállót, ahol az szem előtt van, nem pedig Pécs kevésbé frekventált részén. Az ilyen jellegű akció elsősorban a párt tudatos marketingkampányának részét képezi, az ország több pontján is ugyanilyen módszerrel – vagy járdafestéssel – hívja fel a figyelmet magára a szervezet, amelyik a legutóbbi parlamenti voksoláson 1,75 százalékos eredményt ért el.

A párt képviselőjelöltje egyébként Komlosaurusként indult a választáson, a programja szerint a Tiszát kellene Pécsre hozni, és nagyobb barlangot kellenek számára építeni Abaligeten.?

Mestermunka. Gratulálunk!

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL