Baranya rendszerváltás utáni történetének alighanem legsikeresebb települése Bóly. A kisváros irányításában sosem játszott szerepet a pártpolitika, itt mindenről szakmai alapon döntöttek. Ebben meghatározó szerepe volt a települést 1990 óta vezető polgármesternek, Hárs Józsefnek. Aki októbertől visszavonul. Ungár Tamás írása a Szabad Pécsnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Bólyról nem találunk a rendszerváltás utáni sajtóban olyan tudósítást, ami arról szólna, hogy a város vezetői bárminemű bajba, konfliktusba sodorták volna a 4 ezer lelkes baranyai települést és annak polgárait. Itt valahogy valamennyi önkormányzati kezdeményezés idejében, szabályosan, a tervezett költségekből megvalósult. Igaz, Bólyban nem épült stadion, sportcsarnok, milliókért fenntartható szökőkút, 40 centis kilátó és pusztába bámuló lombkoronasétány, viszont minden beruházás fenntartható volt, és a helybéliek komfortérzését javította.
Az elmúlt 34 évben nem találkoztam olyan politikussal vagy településvezetővel, aki kritikusan beszélt volna Bólyról, és annak első emberéről, a most 69 esztendős Hárs Józsefről. Utóbbit az említettek tisztelik, dicsérik és gyakran irigylik.
Mikor ezzel szembesítem az érintettet, ő szabadkozik, hogy Bólyban könnyű eredményesen dolgozni, mert errefelé ennek évszázados hagyománya van. A település frank őslakói és a második világháború után kitelepített németek helyére érkező felvidéki magyarok egyaránt azt az elvet vallották, hogy: érték csak munkából teremtődik, és ezt a szemléletet az itteniek megőrizték mindmáig.
Ebben a szellemben nőtt fel Hárs József is, igaz, nem Bólyban, hanem a szomszéd faluban, a Bólyhoz hasonló múltú Szajkon. Szülei a téeszben dolgoztak és persze otthon, a kertben, meg a szőlőben, az otthoni gazdaságból zsákszámra vitték piacra a borsót, a krumplit, a káposztát, a cseresznyét és a meggyet. Ebből a munkából már gyerekként kivette a részét József és nála négy évvel idősebb bátyja.
– A meggyet mindig az utolsó szemig leszedtük – idézi meg ezt a kort Hárs József –, ami nem ment el a piacon, abból meggybor lett, és annak murcija volt nekem a legfinomabb üdítő. Apánk nem nógatott minket, nem parancsolt, de valahogy mindig jól nyúlt hozzánk, tudtuk, mit szeretne, és ha néha morogva is, de megcsináltuk. Zsebpénzt kaptunk a munkánkért, aztán 12 éves korunktól nyaranta a téeszben is dolgoztunk. Először vízhordó voltam, 14 évesen meg már traktoron ültem. Szabálytalan volt, de nem nézte senki, kellett a munkaerő. A bátyám 16 évesen kombájnt vezetett, neki se volt róla papírja. Azt hiszem, remekül éltünk.
Hárs József nem készült politikusnak, épületgépészi diplomát szerzett, és a bólyi kombinátban dolgozott. 24 évesen megnősült és pedagógus feleségével Bólyon épített házat. 1989-ben a kombinátnál alakult egy építőközösség, ami azt a célt tűzte ki, hogy bevezeti Bólyba a kábeltévét. Ennek a csapatnak lett az egyik műszaki vezetője Hárs József. Karácsonyra elkészült a beruházás, és az addigi három tévécsatorna helyett kilencet nézhettek a bólyiak, amiből öt – sokak örömére – német adó volt. Aztán jött a földgázépítő közösség, és abban is irányítószerepet vállalt.
Mindjárt többen felvetették, hogy Hárs elindulhatna az 1990-es önkormányzati választáson a polgármesteri posztért, hisz: sokoldalú műszaki ismeretei vannak, amelyek a fejlesztéseknél roppant hasznosak, ráadásul jól szervez és könnyen szót ért az emberekkel. A győzködés hatására elvállalta a jelöltséget, és nyert.
Véleménye szerint első sikerében szerepet játszhatott, hogy apja sváb, anyja pedig felvidéki volt, így a bólyi németek és magyarok egyaránt a maguk emberének vallották.
A következő hét választáson mindig biztosan győzött, általában nem is volt vetélytársa. Mindig függetlenként indult, ahogy a képviselőtestület többi tagja is.
Pártpolitika sosem volt jelen a választási kampányokban és a testület munkájában. A pártok – talán – azért sem próbálkoztak Bólyban, mert nem találtak fogást a település képviselőin. Főleg, hogy a Bóly működéséről, beruházásairól az önkormányzati intézmények vezetőiről szóló döntések szakmai alapon történtek.
A fentiek eredménye, hogy burkolatlan utak már húsz éve nincsenek a városban, mindenhová eljut a gáz, a víz-, szennyvíz- és adatátviteli rendszer. Az internet-ellátottság itt mindig jóval előtte járt a magyar városok átlagos színvonalának, már akkor kiépítették az optikai kábelhálózatot, amikor másutt még nem is hallottak róla.
A közvilágítást kétszer is korszerűsítették, az utcai fények a töredékét fogyasztják a korábbinak. Bóly valamennyi középülete az ezredforduló óta kifogástalan állapotú. A fejlesztések alapvetően uniós támogatásból valósultak meg, hitelt csak akkor vett fel a város, ha látták, hogy a felvett pénz néhány éven belül megtérül, s így könnyen visszafizethető. A 90-es évek elején, amikor még nem voltak pályázati források a lakosságtól kértek kölcsön, az így kapott pénzből építették meg például a strandot és a kultúrházat. A „hitelezők” oly módon nyerték vissza pénzüket, hogy a strandra egy ideig ingyen jártak, az új művházat meg térítésmentesen vették bérbe valamilyen családi-baráti rendezvényre. Az efféle ötletekkel Bóly már akkor is a többi település előtt járt.
„Csókos cégek” soha nem kaphattak munkát Bólyban, és a beruházások nem léphették át a tervezett költségeket. Az önkormányzatnak sosem volt törleszthetetlen adóssága, amikor Magyarország szinte valamennyi településének gazdálkodását konszolidálta a második Orbán-kormány, Bóly egy forintba se került a büdzsének.
A város ipari parkja Dél-Baranya legnagyobb foglalkoztatója: 38 vállalkozás 1200-1300 embernek ad itt munkát. Bóly lélekszámához mérve ez azt jelenti, mintha egy százezres városnak olyan ipari parkja lenne, ahol 30 ezren dolgoznak. Ilyen pedig nincs Magyarországon.
S mivel Bólyban nem egy vagy kettő nagyüzem – mondjuk: autó-, esetleg akkumulátorgyár – kínál munkát, hanem sok kicsi, nem kell tartani attól, hogy ha bedől az az egy-két iparág vagy üzem, akkor Bólynak annyi. (Ráadásul a parkon kívül még működik a városban egy cserépgyár és mintegy 600 kisvállalkozás, s ezek összesen több mint ezer embert foglalkoztatnak.)
Az ipari park sajátossága, hogy a város gyakran kész csarnokot kínál az ideköltöző üzemeknek. Jelenleg 16 ilyen teljes infrastruktúrával felszerelt épületet ad bérbe az önkormányzat, s ez komoly bevételt jelent a városnak. Ebben van némi kockázat, mert ha valaki felhagy a termeléssel Bólyban, akkor a városnak egy ideig a nyakán maradhat a csarnok. De eddig ebből sosem volt gond, mivel bőven van jelentkező a bólyi gyártócsarnokokra. Ennek egyik oka az, hogy a csarnokokat az önkormányzat termálkutjainak vízével fűtik, s a bérlők 20-30 százalékkal olcsóbban jutnak energiához, mintha gázzal vagy árammal fűtenének. Az önkormányzat által kiépített és üzemeltetett termálrendszer természetesen Bólynak is bevételt és hasznot hoz.
Amúgy a termálberuházást részben támogatásból, részben sajt erőből finanszírozták, és épp most fejeződik be a rendszer bővítése, mivel belép a harmadik kút és egy új gerincvezeték. Ennek a beruházásnak az egymilliárdos költségét 40 százalékban központi támogatás biztosította, a többit a város állta. Hárs József szerint 6-8 év alatt visszajön ez a befektetés, ugyanis épül az ipari parkban egy négy és félhektáros üvegház, valamint egy szójaolajat előállító üzem, s ezek igényt tartanak a termálenergiára. Amúgy az 1996 óta létező ipari park 63 hektárja lassan megtelik, és előrehaladott állapotban van a 40 hektáros második ütem. Ott is teljes infrastruktúrát biztosítanak a területet vagy csarnokot bérlő cégeknek.
Utóbbi átadásakor már nem Hárs József lesz a polgármester, hisz a júniusi választás előtt jelezte, hogy visszavonul. Meg akarta ezt tenni 2014-ben is, de akkor lebeszélték a helybéliek, így még ráhúzott két ciklust. Idén viszont nem hagyta magát „megdolgozni”, el se indult a választáson, és októberben átadja hivatalát utódjának, dr. Fehérvári Dávidnak.
Tétlen addig se lesz, a termálrendszer már említett bővítését kulcsrakész állapotban akarja hátrahagyni. De dolgozik azon is, hogy miképp értékesítsék jobb áron az önkormányzati intézmények tetejére telepített napelemek energiáját. Ismert, hogy január óta a napelemtulajdonosoktól a felesleges áram kilowattját egy forintért veszi át az áramszolgáltató. Ezért a nevetséges árért átadni dühítő, ezért a fölös áramra jobban fizető kuncsaftot keresne az önkormányzat. Ám ahhoz, hogy az árammal üzletelni lehessen, létre kellene hozni egy, a város határain belül működő energiaközösséget a helybéli napelemgazdák összefogásával. Bonyolítja a helyzetet, hogy több mint 20 trafókörzet van, s e beruházás költsége több tíz- vagy inkább százmillió forint.
Átmeneti megoldás lehet, hogy a város vesz 20 millió forintért egy 100 kilowattos akkumulátort, abba beletermeli a fölös energiát, majd eladja. Hárs már talált is rá vevőt: egy gyorsfutárszolgálat telephelyet tart fenn Bólyban, s éjszakánként az ő elektromos autóikat töltik majd fel. Ebből évente 6 millió bevétele lehet a városnak. Ezt az ügyletet is „fedél alá” akarja hozni a polgármester a visszavonulásáig. Mikor megjegyzem, hogy érdemes-e ezzel a dologgal küszködni, hisz az 5 milliárdból gazdálkodó városnak ez csekélyke pénz, akkor Hárs József azt feleli: tudja, de Bólyban minden forintnak helye és becsülete van.
Hárs évek óta foglalkozik azzal, hogy miképp hasznosítsák a város négy szennyvíztelepének tisztított vizét. Napi 1300 köbméter vízről van szó, amit a Malom patakon át a Karasicába vezetnek. Jelenleg ezért a szennyvíztisztító pénzt fizet az államnak, ám ez a humáncélra nem használható víz számos növény öntözésére alkalmas, vagyis eladható, de olyan üzemek is vevők lennének a „barna víz”-re, amelyeknek a technológiájához hűtővíz kell. Ezért a város határában, egy 6 és fél hektáros területen Bóly tárolót építene ennek a víznek. Hárs évek óta azon fárad, hogy az önkormányzat megvegye a tárolónak kiszemelt területet. Sziszifuszi munka, mert az osztatlan közös tulajdonú területnek 232 gazdája van, akik közül 18-at egyelőre nem találnak. A nyugdíjba készülő polgármester októberig dolgozik még ezen a terven is.
Visszavonulása után viszont nem akar belefolyni az önkormányzati munkába, és nem fogad el tanácsadói állást. Nem szeretné jelenlétével zavarni utódját és a képviselőket. De ha tanácsot kérnek tőle, nem zárkózik el, és ha valamilyen ügyben kíváncsiak a véleményére, elmondja. Ezt a felajánlását érdemes lesz elfogadni, nemcsak a városházán, hanem annak falain kívül is. Mert ötletei még bőven vannak.
Amikor beszélgettem vele, megemlítette például, hogy a bólyi élelmiszerboltoknak érdemes lenne bizniszelni az ipari park bejáró dolgozóival. Ők – vannak vagy félezren – a környező kistelepülésekről jönnek, s Bólyban nagyobb választékból és olcsóbban vásárolhatnának, mint a falujukban. A bólyi boltosok velük megbeszélhetnék, hogy műszak előtt adják le rendelésüket, aztán a kért árukat a műszak végén odavinnék nekik. Ez kényelmes lenne a bejáróknak és sokmilliós pluszbevételt hozna az itteni boltoknak.
Akár igényt tartanak Hárs József tanácsaira, akár nem, a búcsúzó polgármester nem válik tétlenné. Bátyjával közösen 23 hektáron termel szőlőt. A 32 fajta szőlőt biomódszerekkel művelik, a birtok borai rangos versenyekről hoztak el előkelő díjakat.
Hogy miképp vált borásszá, arról ekképp elmélkedik:
– Apám pincemester volt a szajki téeszben, a családi szőlőben megtanultunk tőle mindent. De nem szerettük a szőlőmunkát. Sőt, utáltuk. Főleg a permetezést. A bátyámmal akkor megfogadtuk, hogy nekünk egy deka föld se kell. Aztán a rendszerváltás után vettünk egy hektár szőlőt. Szereztünk egy NDK-s traktort, szétszereltük, összeraktuk, befogtuk a szőlőbeli munkákra. Majd újra és újra vettünk még szőlőt, és mentünk hajnalban, hét végén, mindig. Nem tudom, mi történt velünk, és nem is értem, úgy tűnik, valahogy így vagyunk programozva.
Bevallja, hogy a nyaralásra sosem volt türelme, nem az ő világa, hogy két hétig feküdjön egy tó vagy a tenger partján. De ősszel azért elmegy a feleségével Rómában öt napra. Ezt régóta tervezik, Rómát mégiscsak látni kell. Bakancslistája nincs, azt szeretné, ha minden napja jól telne a családjával, unokáival. És még sokáig énekelni szeretne a város vegyeskarában. Hatvan éve kórustag, számára a karban énekelni remek közösségi szórakozás.
Amikor elköszönéskor azt kérdem tőle, mi nem sikerült az elmúlt 34 évben, hibázott-e, mit csinálna másképp, vállat von, hogy nem tudja.
– Biztosan lehetett volna még jobban csinálni – mondja végül –, én igyekeztem. Ha újra kezdhetném, akkor talán nem görcsölnék azon, hogy ne legyen adósságunk, hisz a kormány majd úgyis kifizeti helyettünk. Az önkormányzatok konszolidációjánál azok jártak jól, akik eladósodtak, utóbb nem fájt nekik. Mi semmit se kaptunk azért, hogy fegyelmezetten gazdálkodtunk, és attól nem jutottunk könnyebben forrásokhoz.
Ha újra kezdené, tényleg hagyná Bólyt eladósodni? – nézek rá meglepődve.
Dehogy – legyint rá mosolyogva. – Nem így neveltek.
