Úgy tűnik, van, aki sosem tudja abbahagyni. Alpár György, Drávaszerdahely polgármestere például az ötletelést, a kreatív megoldásokat, szokatéan akciókat, amelyekkel ráirányíthatja a figyelmet a falujára. A lakosságszámhoz mérten a legtöbb és legjobb sajtóval rendlekező települések közt van Drávaszerdahely, ez egészen biztos. Sőt, gazából a szintén baranyai Cserdin kívül csak nagyon kevés kistelepülés tud rendszeresen, több éven át a hírekbe így, ilyen pozitívan bekerülni. Most egy dunakeszi hamburgerező, a Burger House Dunakeszi tulajdonosa posztolt a Facebook-ra arról, hogy akciót hirdet, Alpár ötlete nyomán, s amellyel – ki nem találnák – Drávaszerdahelynek tudnak segíteni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



?Alpár Gyurival, Drávaszerdahely polgármesterével sok évvel ezelőtt úgy ismerkedtem meg, hogy megláttam egy roppant ötletes hamburgerező reklámját és szállítóautóját. Ez volt a Gyuri burgerezője, a Hamburgerség, amely egy rendőrautóra hasonlító autóval szállította ki az ételeket. Elképzelem, mennyi ijedelmet okozhatott helyenként, amikor megérkezett a rendelt étel. A megismerkedés után folyamatosan kapcsolatban maradtunk és a múlt héten látogatást tettem a falujukban” – kezdi posztját a dunakeszi hamburgerező tulajdonosa.

Majd leírja, hogy Drávaszerdahely mennyire tetszik neki, ahol 12 éve polgármester Alpár, aki és testülete a szép kis ormánsági faluban rengeteg fejlesztést végzett el, sokat önerőből. Megfogta a polgármester lelkesedése, a szenvedély, ahogy a faluja sorsáról beszél, ezért úgy döntött, hogy partnere lesz az egyik ötletének. Mégepdig a  #jóteszelésjótteszel-nekami arról szól, hogy egy étterem (így az ő hamburgerezőjük) egy ételével, valamint egy mellé adott kis ismertetőkártyával bemutatja Drávaszerdahelyt, ?hogy minél többen megismerhessék a vidéki Magyarország egy kis gyöngyszemét”. Ennek keretében készítették el a Drávaszerdahelyburgert, ami annak idején a helyiek nagy kedvence volt.

?Ráadásul, hogy igazán jót is tegyünk, a termék árának 50%-át leutaljuk a falunak, hogy az így befolyt összegből a településen élő gyermekek étkeztetését támogassuk.

Gyuri nagy álma, hogy ezzel elindít egy folyamatot, amelybe reményei szerint egyre több étterem és település kapcsolódik be, így a vendéglátás egyben egy kis turisztikai kirándulássá is válik, nem elfeledve azt a jó érzést, hogy tettünk azért, hogy Magyarország ne csak Budapesttel legyen egyenlő”.

KategóriákPOP