Hát a nagy lófaszt! Meg, hát minek is kellett volna? Egy következmények nélküli országban? Hiszen hiába aggódta halálra magát Brüsszel, meg a csalás elleni gittegylete. Nyomozgattak? Tologatták az aktákat az OLAF-ban? Nagy hűhó? Cirkusz? Választás előtt? Az kellett, hát! Pedig itt kenyér kell, nem cirkusz. Fehérkenyér lehetőleg, Kádár is megmondta. Itt Hungáriában rend van, biztonság, fegyelem, élére van állítva minden papír, az öltönygatya élére vasalva, úri szabónál felvarratva. Család rendben. Csak egészség legyen!
A cikk a hirdetés után folytatódik
?Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást?. Hír egy mondatban.
Idézet az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Majd megtudtuk, hogy az iratanyagok, azok jól megkapták a magukét.
?Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlásai alapján a Pest Megyei Főügyészség által elrendelt nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte. Az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek – a társhatóságok bevonásával – revízió alá, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt. Megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették?. Hír hosszabban.
Leírják még, hogy az OLAF min is problémázott. (Az OLAF az EU csalás elleni hivatala, ők akadékoskodtak a Tiborcz-gyerek ex-cégének /ha-ha/ bulija kapcsán). Szóval emlékeztetik a nagyérdeműt arra, hogy a közvilágítás-korszerűsítésre kiírt közbeszerzési eljárásokban az OLAF ?vélelmezte?, hogy egyes, a közvilágításos bizniszben megbízáshoz jutó vállalkozások túlszámláztak, összejátszottak, el voltak döntve előre a szerepek, egyesek olyan kettős szerepben voltak, amikben nem lehettek volna. De a magyar szervek nekimentek poltpéterestül, nyomozóirodástól, és az OLAF jelentésében foglaltakat ?minden részletre kiterjedő nyomozásnak? vetették alá, de nem támasztotta alá az abban foglaltakat a franc se.
Pedig elég lett volna az OLAF-nak az egyik fontos pécsi szereplő honlapját böngészni. Világosan rajta volt, hogy a kettős szerepre büszkének kell lenni. A közvilágítási korszerűsítési terv készítőjeként/tervezőjeként, majd a megvalósításban részt vevő vállalkozóként is feltüntették magukat a saját referenciáik közt. Hát, csinál ilyet valaki, ha durván jogellenes? Lehet valaki ennyire amatőr? Na, ugye hogy nem, kedves full amatőr olafocska!
Na persze Pécset nem vizsgálták, mert ide már nem jutott a jó brüsszeli pénzből. Mi pécsiek hitelt vettünk fel a munkára. Ezért indult itt külön nyomozás (sejtjük, mi lesz a vége). Amúgy egyébként ugyanúgy ment minden nálunk is, mint másutt.

19? Lapot!