December elsejéig adott időt a Budapesten működő amerikai egyetem, a CEU vezetése a kormánynak arra, hogy aláírja azt a nemzetközi megállapodást, amelynek értelmében biztos lenne az egyetem jövője a magyar fővárosban. Az Orbán-kormány részéről azonban ilyen lépés nem történt. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a CEU-nál eldöntötték: Bécsbe költöznek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hivatalos bejelentés viszont erről csak hétfőn lehet. Sokatmondó, hogy a CEU vezetése hétfőn délután kettőre nemzetközi sajtótájékoztatót hívott össze, addig nem nyilatkoznak senkinek a témában.
Azt tudni lehet ettől függetlenül, hogy az új helyszín az osztrák főváros lehet, már a jövő tanévtől. Ahogyan azt is, hogy a Közép-Európai Egyetem marad Budapesten, ott tíz olyan képzést folytatnak, amelyek rendelkeznek magyar akkreditációval. A CEU nemzetközi rangsorok szerint (azokban a rangsorokban, ahol nem csak az alapképzést is kínáló egyetemeket mérik) messze a legjobb magyar egyetemnek számít. A CEU-n ugyanis alapképzés nincs, csak mester- és posztgraduális képzések. A budapesti CEU-t Soros György alapította 25 évvel ezelőtt.
Érdekes lesz, hogy az amerikai diplomácia miképpen lép majd a hírre, hogy a magyar kormány nem engedett, nem volt hajlandó “kompromisszumra”, miközben nagyon is világossá tették, hogy a CEU ügye igencsak kiemelt a számukra. A Washington Post arról írt, hogy a Donald Trumpék által a nyáron Budapestre delegált új amerikai nagykövetm David B. Cornstein-t részben azért küldhették Budapestre, hogy a CEU-ügyet megoldja. És az, hogy a CEU elköltözhet/elköltözik, az USA számára bukást jelent. Az amerikai napilap egyenesen úgy látja, hogy egy tízmilliós ország autokrata vezetője megszégyenítette Trumpékat.
Pedig Orbánék felé még gesztusokat is tettek az amerikaiak. Visszavonták például az elhíresült, az USA Külügyminisztériuma által kiírt médiapályázatot, amellyel a magyarországi vidéki médiahálózat kialakítására és működtetésére adtak volna egy szereplőnek két évre szólóan akár 700 ezer dollárt (kb. 190 millió forint).

Fotó forrása: hu.usembassy.gov
A Szabad Pécs úgy tudja, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ötnél több alkalommal járt az USA-ban ebben az évben, és nem kizárt, hogy a médiapályázatot is szóba hozta. Az biztos, hogy a magyar kormánynak a szemét szúrta ez az, amúgy valóban nem mindennapi lépés. Még akkor is, haa kormány évi 80 milliárdból működteti a köztévét és a hozzé tartozó cégeket, ha tízmilliárdokat ad a Fidesz-KDNP kormányhoz közel álló újságoknak, médiumoknak évente, függetlenül azok valódi piaci teljesítményétől. Vagy, hogy egy olyan nagyságú városban is, mint Pécs, a helyi önkormányzat médiacége ennél több pénzből működik évente. Azaz több pénzből gazdálkodhat a Pécsi Médiaközpont egy évben, mint amennyit az USA adott volna két évre, és amiből már országosan is értelmezhető vidéki hálózatot lehetett volna működtetni. És a Szabad Pécs amerikai külügyminisztériumi kiírásra küldött pályázati anyaga alapján biztosan mondhatjuk, hogy megvalósítható is lett volna.
A pályázat lefújásávaé kapcsolatban az amerikaiak azt mondták, hogy a jövőben valamilyen más formában kioszthatják majd a sajtónak a kiírt összeget. Meglátjuk! Főleg a mai hír fényében.
És most remélhetjük csak igazán, hogy mégiscsak tévedtünk, és nem lesz igazunk. Tavaly ugyanis már megfogalmaztuk a CEU távozásával kapcsolatos félelmeinket, azt ugyanis Pécs is megérezheti, ha a CEU-t elüldözik Budapestről.
(Kiemelt fotó forrása: ceu.edu)

19? Lapot!