És már szavazni is lehet a páratlan helyen álló, de önmagában is csodás öreg, 135 éves pécsi mandulafára.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az online szavazás pénteken elindult a www.treeoftheyear.org/home honlapon, az eredményeket március 19-én jelentik be a szervezők.

A szavazásra, illetve az Európa fája versenyre létrehozott honlapon a pécsi mandulafát az örök megújulás szimbólumának nevezik, és az alábbi történetet osztották meg róla. Merthogy a nevezett és az euróapi címre is esélyes fáknak a története is legalább olyan fontos ezen a szavazáson, mint magának a fának a szépsége és különlegessége, vagy az a panoráma, amely keretbe foglalja, vagy akár az a helyszín, ahol áll

?A Havas Boldogasszony-templom előtt álló mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a látogatókat. A mandulavirágzás Janus Pannonius püspök 1466-ban, egy mandulafáról írt verse óta az örök megújulás és a műveltség szimbóluma is a 2000 éves városban. A fehér sziklákon álló, szelekkel dacoló matuzsálemről már 100 éve is szeretettel írtak, de a csodálatos panoráma, melyet a táj varázsának és a történelmi korok lenyomatának összefonódása teremt meg itt, azóta is sokakat rabul ejt.”

A magyar versenyen győztes pécsi fa európai címre jelöléséről a pécsi Janus Pannonius Múzeum tájékoztatta az MTI-t.

Fotó: Svastits Krisztián

A hazai versenyt az Ökotárs Alapítvány  szervezte, tavaly júliustól október végéig tartott az online szavazás, amelyen 4779 vokssal, több mint ezer szavazat előnnyel nyert a pécsi havihegyi templom bejárata előtt álló pécsi mandulafa.

?Janus Pannonius pécsi püspök-költő, a múzeum névadója 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, amely az örök megújulás sajátos szimbóluma lett a városban? – olvasható az összegzésben.

A múzeum közleménye kitért arra is, hogy a havihegyi öreg fát a JPM Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja fogadta örökbe.

A csavarodott törzsű, 135 év körüli pécsi mandulafa az Év fája versenyen a fővárosi, Római-parti fákat, illetve egy másik baranyai fát, a különleges szebényi óriási tölgyfát is maga mögé utasította. Így a pécsi fa képviselheti Magyarországot az Európa fája versenyen, amelyen tizennégy másik gyönyörű fa a vetélytársa. Amelyen eddig már három alkalommal is magyar fa lett az első, de második helyezést is  többször kapta meg magyar fa.

A pécsi mandulafa az online szavazás első napján már mintegy 800 voksot gyűjtött be, amellyel jelenleg a második, az első helyen egy oroszországi tölgyfa áll.

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról


Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe? se látott,

Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.

Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,

Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,

Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!

Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,

Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

KategóriákPOP