Páva Zsolt korábbi kampánytanácsadóját, az OK Pécs és a Szegedma című hírportálok főszerkesztőjét, Kapitány Gergelyt  nem jogerősen bűnösnek mondták ki egy, még tavaly a Szegedmán megjelent, hamis levél leközlése miatt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szeged szálka lehet a Fidesz-vezérkar szemében az MSZP sikeres polgármestere, Botka László miatt. Úgy tűnik, igyekeznek is minden lehetséges eszközt bevetni a Tisza-parti város megszerzéséért. Mint már megírtuk, három ismert pécsi vagy egykori pécsi újságíró is Szegeden kapott feladatot, köztük Kapitány Gergely is. És egyértelműnek tűnik, hogy a cél Botka László szegedi polgármester és párttársainak, támogatóinak a lejáratása, leginkább a Szegedma című portálon keresztül, aminek 2018 januárja óta főszerkesztője Kapitány.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Forras: Szegedma.hu

Ennek a kemény, s a Fidesz-vezérkar számára vélhetően nagyon fontos feladatnak (Botka lejáratása) az elvégzése közben azonban vannak hullámvölgyek is. A Szegedma Pécsről importált főszerkesztője pénteken ezt ismét megtapasztalhatta, ráadásul a Szegedi Járásbíróságon egy olyan perben, amit egy MSZP-s országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárásként indított a lap és a főszerkesztő ellen.

A szeged.hu beszámolója szerint Juhász Csaba bíró bűnösnek mondta ki a Szegedma.hu főszerkesztőjét, akit két év próbára bocsátott, és kötelezte tizenöt napon belül tízezer forint perköltség befizetésére.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Forrás: Okpecs.hu

A perről Botka László szegedi polgármester is megemlékezett egy Facebook-posztban.

Az eljárást kezdeményező Szabó Sándor MSZP-s politikus ügyvédje három nap gondolkodási időt kért, s ezzel a lehetőséggel élt a védelem is – az ítélet így még nem jogerős.

Cikkében a szegedi önkormányzati online lap a per előzményét is ismerteti. Azt írták:

?2017 novemberében a szegedma megjelentetett egy hamis levelet, amelyet állítólag Szabó Sándor írt Botka Lászlónak (?) Amint ez megjelent, és Szabó Sándor tudomására jutott, az országgyűlési képviselő azonnal sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte, rágalom a levél. A szegedma még aznap levette azt, tudósított is a sajtótájékoztatóról, de sem helyreigazítást nem közölt, sem elnézést semmilyen formában nem kért Szabótól a nyilvánvaló hazugságért?.

A Szeged.hu hosszasan és részletesen beszámol a bíróságon történtekről, mi igyekszünk a továbbiakban csak a lényeget kiemelni.

Szabó Sándor nem írt levelet, sem a később a portálról levett cikkben említett címéről, sem más címről Botka Lászlónak – ők mindenről személyesen, szóban egyeztetnek.

A Szegedma jelenlegi főszerkesztője akkoriban még ?csupán? leendő főszerkesztő volt. A lapnak akkoriban, egy átmeneti időszakra NEM volt főszerkesztője.

Kapitány vállalkozói szerződéssel (vagy megbízással?) látott el tanácsadói feladatokat.

Ő azt nyilatkozta, hogy nem érzi magát bűnösnek éppen ezért az akkor történtek miatt.

A tudósítás szerint a pécsi újságíró egyebek mellett ezeket mondta a bíróságon: 

?A céghez november környékén kerültem tanácsadóként. Nem voltam főszerkesztője ebben az időszakban a lapnak, 2018. január 1-jétől voltam főszerkesztő, a levelet nem láttam, telefonon hívtak föl ezzel kapcsolatosan. (…) Viszont 2018 óta nem volt egyetlen sajtóperünk, helyreigazításunk. (…) Benn sem voltam a szerkesztőségben, aznap, telefonon hívtak föl. (…) Az első időszakban az volt a feladatom, hogy átvilágítsam a céget, amely egy rosszul működő, megbízhatatlan hírportálként működött, javaslatokat kellett tennem az átalakításokra. Iszonyatos káosz volt a szerkesztőségben.?

Azt is állította, hogy

nem tudta, ki engedélyezte a cikk megjelenését,

nem tudta, honnan jött a levél (amiről kiderült később, hogy hamis).

?Ha látom ezt a szöveget, és rajtam múlik, nem jelenik meg. Ki volt az az idióta, aki ezt elhiszi?!? 

Az OK Pécs főszerkesztője, akkoriban a Szegedma átvilágításával megbízott tanácsadója most azt mondta, fogalma sincs arról, kik dolgoztak akkor a szerkesztőségben, mert mindenkit elbocsátott.

A bíró azonban szembesítette Kapitány Gergelyt az általa korábban, írásban tett vallomásával. 

Akkor ugyanis így nyilatkozott írásban az újságíró:

?én engedélyeztem főszerkesztőként a megjelenést, de elismerem, nem ellenőriztem a levél tartalmát?.

A bíró azon kérdésére, hogy miért hívták föl a szerkesztőségből, ha nem volt még főszerkesztő, úgy felelt,

?Mert úgy mutattak be, hogy én leszek a korábbi főszerkesztő utóda.?

A levél közlését állítólag mégiscsak ő engedélyezte, ekként:

??ha olyan, és úgy gondoljátok, menjen! Azt kikötöttem, hogy mindenképpen kérdezzék meg a másik felet! Azt mondták, felhívták a képviselőt, rögzítették is a beszélgetést, amit utólag meg is hallgattam?. 

A hamis levéllel feltehetően lejáratni kívánt MSZP-s politikus, Szabó Sándor viszont azt mondta, hogy őt nem is hívta fel senki a szerkesztőségből, hiába állították ezt a lap munkatársai. És ő ezt a mobilszolgáltatójától kapott híváslista alapján  tudja is igazolni.

A Szegedma főszerkesztője elmesélte a bírónak, hogy utólag megvizsgálták a levelet, amiben akkor ?nem találtak kivetnivalót (?) első körben megalapozottnak tűnt a tartalma, ezért is került ki.?

Kapitány Gergely mostanában több ügyben is kénytelen volt a bíróságon védekezni ténykedése miatt. Mint korábban megírtuk, volt több különböző per is, amikben nem születtek számára túlságosan kedvező ítéletek. Például EZ ITT vagy éppen EZ ITT, de EZ SEM szép történet.

KategóriákPOP