Körülbelül százan gyűltek össze pénteken délben a pécsi 48-as téren.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A március 15-ei összellenzéki megemlékezés ?műsorvezetője? Balogh Robert pécsi író volt. Egyetlen beszéd hangzott el az ünnepség legelején, P. Horváth Tamás író, a Tündérváros című regény szerzője az 1848-49-es események rövid összefoglalása után azt mondta:

?Kompország elindult, ha késve is és lassan is, de elindult Nyugat felé, ahol mindig is helye volt Szent István óta. Azóta többször visszafordult Keletnek. Legutóbb ?90-ben indult a jó irányba, most megint Kelet felé próbálják meg fordítani. Én azt mondom, ne hagyjuk! Le a zsarnoksággal, éljen a magyar szabadság!?

Ezt követően Rozs Tamás zenész, a pécsi Szélkiáltó együttes tagja Kossuth-nótákat és egy Petri György-verset énekelt. Petőfi Sándor a XIX. század költői című versét Bagossy László drámapedagógus, rendező, A nemzethez címűt pedig Füsti Molnár Éva színész szavalta el. A Pécsett élő holland Simon Wintermans következett, aki a 12 pontot olvasta fel, az Unió Erdéllyel helyett azt mondta: ?Európai Uniót!?

Az ünnepség azzal zárult, hogy a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, a DK, és Momentum képviselői, továbbá Mellár Tamás országgyűlési képviselő és Péterffy Attila független polgármesterjelölt koszorúkat helyeztek el a Petőfi-szobor talapzatánál.

KategóriákMETÁL