Ferenczy Tamás Komló megbecsült, szeretett és ismert polgára. Ő lesz Polics József kihívója, a Komló Összeköt nevű új egyesület független polgármesterjelöltje.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ferenczy Tamás cégvezető mögé már hét társadalmi szervezet, pártok és civil szervezetek is felsorakoztak. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara komlói szervezetét immáron több mint tíz éve vezető szakember azonban még ettől a ténytől függetlenül is erős polgármesterjelöltnek lenne mondható, mivel Komló egyik legismertebb, és kifejezetten kedvelt embere. Vagyis amellett, hogy Pécsett, egy fideszes polgármester által vezetett városban van esély leváltani a jelenlegi polgármestert, vagy az új fideszes jelöltet (politikai elemzők az elsők közt említik Pécset e téren Péterffy Attila jelöltségének ismertté válása óta), a mai naptól kezdve mondható, hogy Baranya második legnagyobb településén, a még mindig 22 ezres Komlón is jelentősen megnőtt ennek az esélye.

Ráadásul a volt bányászvárosban teljessé vált az ellenzéki összefogás – egy jövő héten kedden tartandó sajtótájékoztatóra szóló meghívó címe alapján ezt egyértelműen ki lehet ugyanis jelenteni. Hogy mindez azt is jelenti-e, hogy az ellenzékinek nevezhető parlamenti és parlamenten kívüli pártok kivétel nélkül egyértelműen beállnak mögé, nevükkel, logójukkal is ott lesznek majd a választási plakátokon, vagy sem, arról a jövő keddi sajtótájékoztató után beszámolunk. Lehetőség ugyanis akár az is, hogy esetleg lesz(nek) olyan párt(ok), amely(ek) nem indítanak mellette saját jelöltet, de a plakátjain, konkrét támogatóiként névvel és logóval nem szerepelnek.

Az ugyanakkor biztos, hogy a mai, március 15-i hivatalos komlói központi ünnepségen Ferenczy Tamás együtt koszorúzott ellenzéki politikusokkal, például Hohn Krisztinával, az Új Kezdet alelnökével, az LMP-frakció országgyűlési képviselőjével és Szakács Lászlóval, volt komlói alpolgármesterrel és volt országgyűlési képviselővel, az MSZP alelnökével. Ferenczy Tamás a koszorúzáson a Komló Összeköt nevű új egyesület nevében vett részt, amelynek elnöke, és amely szervezet ?zászlaja alatt” indul majd el feltehetően az őszi helyhatósági választáson. Így első nyilvános szereplése e minőségében a nemzeti ünnepen történt meg.

KategóriákMETÁL