Egészen döbbenetes előterjesztést tárgyal holnap a gazdasági bizottság: mivel sorra sikertelenek a pécsi régészeti múzeum felújításával kapcsolatos közbeszerzések, így a projekt szinte teljes áttervezésére utasítanák a Janus Pannonius Múzeumot. A tervezetre a közgyűlésnek is rá kell bólintania, azonban valószínű, hogy 500 millió forint támogatást is vissza kell majd utalni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az előterjesztést készítő, egyben projektgazda Pécsi Városfejlesztési Zrt. (PV) szerint az építési beruházás azért is húzódik 2016 óta, mert csak 5 db(!) eredménytelenül lezárult belsőépítészeti tervezési közbeszerzést követően indult el a kiviteli közbeszerzési eljárás (ami magában foglalta a kiállításépítési és belsőépítészeti tervek elkészítésének feladatát).
Azonban nemrég eredménytelenül zárták a kivitelezési közbeszerzést is, érvényes ajánlat nem is érkezett a határidőre. Viszont az előterjesztésből az is kiderül, hogy határidőn túl két ajánlat érkezett, de még a kedvezőbb is 623 millió forint + áfa összeggel haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget.

A PV Zrt. szerint ebből az állapítható meg, hogy nem érdemes a jelenlegi tartalommal új közbeszerzési eljárást indítani, mert úgyis jóval drágább ajánlatok fognak beérkezni. Ráadásul a különbözet olyan nagy, hogy sem támogatói ráemeléssel, sem hitelfelvétellel nem lehet ennyi többletforrást előteremteni.
Éppen ezért a támogatói szerződés módosítását kezdeményezik, mind a projekt műszaki tartalmának, költségvetésének tekintetében. Továbbá a projekt teljes átütemezésére és új véghatáridő kijelölésére is szükség lesz. A műszaki tartalom módosítása pedig projektelemek törését jelenti: azaz a pinceszinten nem lesz semmi a tervezett ásatási bemutatóból, és elmarad az emeletre tervezett várostörténeti, néprajzi kiállítóhelyek és a múzeumi funkciónak megfelelő terek, kutatószobák fejlesztése is. Csak az alsó szint maradna meg eredeti tartalommal, illetve a nyílászárok cseréjére és a homlokzat felújítására kerülne még sor.

A tartalmi csökkentés azt is jelenti viszont, hogy csökkentenék a költségvetést is, azaz 500 millió forint már megítélt támogatást visszautalna a város Magyar Államkincstárnak. Az új tervek előkészítéséhez a város a 2019-es költségvetésből – tehát a támogatási összegen felül – biztosítana 20 millió forintot a Janus Pannonius Múzeum számára. Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a múzeumnak és a városfejlesztési cégnek is.

Az eredeti tervek szerint a megújult régészeti múzeumot 2017-ben szerették volna átadni, legalábbis Merza Péter, a PV vezetője 2016-ban ezt nyilatkozta az önkormányzati oldalnak.
Az új ütemezés szerint legkorábban – 9 hónapos kivitelezéssel számolva – 2020. december 31-re fejeződhet be a régészeti múzeum felújítása.