Három nap, négy színpad, különbuszok, új helyszín: jövő hétvégén Pécsi Egyetemi Napok.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Április utolsó hétvégéjén rendezik meg idén a Pécsi Egyetemi Napokat (PEN). A 25-én, csütörtökön kezdődő és 27-én, szombaton záruló háromnapos fesztivál helyszíne idén nem a Zsolnay-negyed, hanem az Expo Center.

A keddi sajtótájékoztatón Gellai Gergő, a PEN főszervezője elmondta, négy színpadon lesznek koncertek, három az épületen belső tereiben lesz, a legnagyobb viszont az épületen kívül kap helyet és a nézőteret lefedik.

Így néz ki majd a helyszín:

A helyszínek a PEN programfüzetében

A helyszínváltozásról Gellai annyit mondott, hogy annak technikai okai vannak, a Zsolnay negyed gyönyörű helyszín volt, de az épületek a színpadok és koncerthelyszínek kialakításánál komoly akadályt jelentettek, az Expóba ráadásul többen férnek be, mint a negyedbe, ahol az utóbbi években időnként már gyakorlatilag telt ház volt. A sajtótájékoztató utáni kérdésünkre válaszolva cáfolta, hogy a negyedet működtető ZSÖK-kel szembeni pénzügyi-elszámolási vita állt volna a helyszínváltás hátterében. A PTE hallgatóinak 11 ezer forint a bérlet, külsősöknek 13 ezer, a napijegyért előbbieknek 5 ezer, utóbbiaknak 6 ezer forintot kell fizetniük.

A rendezvény ideje alatt különbuszok közlekednek az Expo és a Belváros, valamint Kertváros között adott időpontokban.

A külső nagyszínpadon lesz többek között Tankcsapda, Halott Pénz, 30Y, Punnany Massif, szóval majdnem teljes lesz a „magyar liverpooli” felhozatal a Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar Facebook-oldal rajongóinak nagy örömére. A belső nagyszínpadon fellép például a Belga, az Ivan & The Parazol, a Bohamian Betyars, az Urban Jungle színpadon pedig mások (akiket sajnos nem ismerek) mellett a Szabó Benedek és a Galaxisok, utóbbi együttestől be is rakok ide egy számot, amit szeretek.


KategóriákJAZZ