Összeáll a teljes ellenzék Pécsett, szerintük így van esély arra, hogy ősszel leváltsák a Fideszt. Nem kizárt a közös polgármesterjelölt sem.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Szerda délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be az öt legnagyobb ellenzéki párt pécsi képviselője, hogy közös listát kívánnak állítani az őszi önkormányzati választásra. Közös a céljuk ugyanis: a Fidesz leváltása.
Szerintük erre Pécsett minden esély megvan, ha megalakul az ötpárti ellenzéki összefogás. A közös célt tehát megtalálta a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP, és elhatározás is van, a közeljövő feladata lesz, hogy a legfontosabb gyakorlati részletekről is megegyezzenek.
Két napja tehát megállapodtak abban, hogy választási együttműködést kötnek, az együttműködés további újabb konkrét részleteiről pedig a sajtó útján fogják értesíteni a közvéleményt.
Pécsett a korábbi 19 helyett idén 18 egyéni városházi képviselői helyet osztanak ki közvetlenül. A most bejelentett együttműködés (illetve annak immáron nagyon erős szándéka) arról szól tehát, hogy közös képviselői listát állítanak.
Az LMP-t Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke, volt pécsi városházi képviselője képviselte. Ő azt mondta, Pécsett meg kell állítani a leszakadást, mivel a város egyre fogy, az elmúlt években kb. 13 ezer ember hagyta el Pécset.
Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi városházi képviselője szerint az ellenzéki összefogás egyértelműen Pécs érdekében történik.
Gulyás Emil (MSZP) a városban élőknek és az itt vállalkozóknak is ismét vonzó települést szeretne.
Péderi Tamás, a Momentum pécsi elnöke szerint a fiatalokat érinti a leginkább negatívan a Fidesz pécsi ténykedése, ők nekik kívánnak elsősorban alternatívát nyújtani.
A Szabad Pécs rákérdezett arra is, hogy lesz-e közös, ötpárti polgármesterjelölt Pécsett, erről azonban külön fognak még tárgyalni. Az MSZP, a DK és a Momentum továbbra is Péterffy Attila független polgármesterjelöltet támogatja. Az LMP és a Jobbik sem zárta ki, hogy végül a Pécsi Hőerőmű volt vezérigazgatója mögé állnak majd be, Keresztes László Lóránt azt is mondta, hogy ők jónak tartják és támogatják Mellár Tamás pécsi független országgyűlési képviselő (Párbeszéd-frakció) javaslatát, miszerint egy közös pécsi ellenzéki polgármesterjelölt legyen, akit a legerősebb jelöltnek tartanak egy közös kiválasztási folyamatot követően.
FRISSÍTÉS 13.50h
Lehet, hogy tényleg fél a Fidesz az összefogástól?
Lehetséges, hogy a Fidesznek nagyon is van félnivalója Pécsett. Az összellenzéki sajtótájékoztatót követően ugyanis a Fidesz pécsi szervezete hosszabb sajtóközleményt adott ki, reagálva a bejelentésre. Ráadásul azon ritka alkalmak egyikéről beszélünk, amikor a közleményt a Szabad Pécshez is eljuttatták Hoppál Péterék.
Nagyon nagy és túl sok meglepetésre azért nem kell senkinek készülnie, és a kreativitás sem jellemzi a várható, és mostanában szokásos fordulatokat felmondó leckét, de a derekas elmúltnyolcévezés lényegét természetesen közöljük.
Disclaimer: a közleményt olvasva e sorok szerzője felszisszent, amikor odaért a szövegben, hogy a Fidesz pécsi elnöksége véleményében negatívumként említi azt, hogy az ellenzéknek NINCS PROGRAMJA.
És akkor a legfontosabbak, pontokba szedve
A ?bevándorláspárti? ellenzékiek becsapják a pécsieket.
Az ellenzék sem a választóikat, sem az elveiket, sem az ideológiájukat /megj.: ezek szerint legalább ilyen van nekik, még a Fidesz szerint is/ nem tiszteli.
Az ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, ezért az egységnek a HAMIS látszatát keltik.
Az ellenzékiek célja a zavarkeltés, a káosz előidézése.
Az ellenzéknek nem fontos Pécs és nem fontosak a pécsiek.
Kulcskifejezések, amikkel mindenki megkapta a magáét
Gyurcsány-párt, azonos akolból származó posztkommunisták, korábban antiszemita szólamokat megpendítő jobbikosok, a baloldalt sokáig szemen köpő LMP, a már embrionális állapotban is botrányt botrányra halmozó Momentum.
A vége pedig kifejezetten parádés, szó szerint idézzük
?A pécsieknek nem szabad hagyniuk, hogy átverjék őket, nem szabad hagyniuk, hogy felelőtlen emberek káoszt okozzanak szűk hazánkban, nem szabad hagyniuk, hogy migránsvárost kreáljanak Pécsből.”

19? Lapot!