Kétmilliárd forintot is ?megspórolhatott? a tavalyi évben ugyanis a Pécsi Sörfőzde az Mfor cikke szerint. Márpedig tudjuk, hogy a pécsi sörgyár Matolcsy György jegybankelnök és unortodox közgazdász unokatestvéreinek a tulajdonába került.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az Mfor írt érdekes, és nem csak pécsiek, sőt még csak nem is kizárólag a sörkedvelők számára érdekes cikket a pécsi sörgyárról.
Az Mfor a Világgazdaság egy korábbi cikkére hivatkozik, amelyben Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke azt nyilatkozta, hogy a kisüzemi sörfőzdék 2018-ban több mint dupla annyi, 1,08 millió hektoliterfokos komlónedűt gyártottak, mint 2017-ben (442,4 ezret).
Majd úgy folytatta, hogy ?a szegmens dinamikus fejlődése mellett az is nagyban hozzájárult, hogy már a profilt váltó Pécsi Sörfőzde sem nagy sörgyártóként fizet jövedéki adót?.
Vagyis azzal a lépéssel, hogy a Pécsi Sörfőzde pont akkor ?zsugorította magát kisüzemi sörfőzdévé?, amikor a parlament a huszonötszörösére emelte az előállított sör mennyisége után járó 50 százalékos adókedvezményt, nagyon komoly mértékű adófizetési kötelezettségtől mentett meg magát a pécsi sörgyár, illetve annak tulajdonosai.
Vagy éppenhogy őket a kormánynak a számukra iszonyú szerencsés lépése, hogy éppen azt követően módosította a jogszabályt, számukra szerencsésen, amikor a NER számára biztosan nem mostohagyerekek kezébe került a pécsi sörgyár. Igaz, ehhez azt a döntést is meg kellett hozni, hogy a korábbi termelési kapacitást csökkentik, de azért nem a Holdban volt ahhoz képest a remek új limithez képest a korábbi éves előállítási mennyiség, hogy ezt ne tudták volna abszolválni. Meg is tették.
Mint az ismert, Matolcsy György jegybankelnök unoktaestvéreihez, Szemerey Tamás és Szemerey Zoltánhoz, illetve utóbbi fiához kötődő cégek, a MAVA Befektetési Tanácsadó Kft., valamint a BanKonzult Commerce Kft. birtokolja a Pécsi Sörfőzdét működtető céget, 50-50 százalékos arányban.
Amint azt az Mfor is megjegyzi, már a jövedéki törvény ominózus megváltoztatásakor is azt rebesgették a szakmában, hogy azt a Pécsi Sörfőzdére szabták, mivel kizárólag nekik kedvezett az ötven százalékos adókedvezményt biztosító határ 25-szörösére emelése.
Mondjuk, már nem először voltak szerencsések a Matolcsy-kuzinok.
A teljes cikket ITT tudja elolvasni.
