A Zalaegerszeg csapatát verte meg, méghozzá meggyőző fölénnyel, idegenben a PVSK férfi NB I-es csapata szombaton.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ezzel pedig az idei esztendőben fennállásának 100. évét ünneplő PVSK az ötödik helyet szerezte meg az alapszakasz után, így a ?felsőház? tagja lett. A ?Vasút? a DEAC-ot előzte meg ezzel a győzelemmel, miután ők az utolsó fordulóban kikaptak Fehérváron.

Az alapszakaszt a Körmend nyerte. 

Zalakerámia ZTE KK?PVSK-VEOLIA 73?95 (17?27, 21?25, 18?19, 17?24)
Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Papp P., Mészáros, Goda

Bencze Tamás, a zalaiak szakvezetője a mérkőzés után azt mondta, hogy ?ideges, mert a csapata becsapta?. Nem azt játszották a kosarasai, amit megbeszéltek, azt is ígérte, hogy ennek ?házon belül? következményei lesznek.

Csirke Ferenc (PVSK) már, természetesen, sokkal boldoggabban nyilatkozott. Azt mondta, óriási sikert értek el, végig vezettek, így most örülhetnek. Ja, és most két napig nem akarnak kosárlabdával foglalkozni.

KategóriákMETÁL