Ismét egy rekordnak tűnő problémára hívta fel a figyelmünket egy olvasónk: a Terracina tér egyik sarkán hónapok óta éktelenkedik a fotónkon látható sérülés. Bár többször érdeklődtek a Biokom érdemben nem válaszolt az elhúzódó probléma okára, így most mi is megkerestük a társaságot.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Olvasónk – aki valószínűleg nem a Terracina téren található KDNP irodában dolgozik – azt írta, hogy a probléma biztosan több mint fél éve fennáll és ezalatt többször próbáltak választ kapni a Biokomtól. Azonban a városüzemeltető rendre a kivitelező cég felelősségére hivatkozott. Olyan ígéret is érkezett, hogy az ügyintézők utánajárnak, és ha kiderítettek valamit, akkor jelentkezni fognak telefonon, de nem jelentkezett senki. Azt sem árulták el a Biokomnál, hogy ha nem ők, akkor pontosan kik is az illetékesek.

Ezt a képet az EZisPÉCS Facebook-oldalon láttuk még márciusban, de a dátumozás még februári

A közterülethasználatot – és ide tartozik a közterületek megbontásának engedélyezése is – önkormányzati rendelet szabályozza. Ezekről kérelmet kell benyújtani, amiben a beavatkozás tervezett kezdeti és végső időpontját is meg kell jelölni. Olvasónk álláspontja szerint, nehezen tolerálható egy ekkora terület javításának ilyen mértékű elhúzódása, miközben szemmel láthatóan nincs előrelépés. Ráadásul más problémák is adódtak, tegnap egy széket hajított valaki a munkaterület közepébe, de ami még nagyobb gond, hogy nemrég a felszedett térkövek közül néhányat a Centrum előtt parkoló autókra dobtak – áll olvasónk levelében.

Olvasói fotó

A Biokom egyik munkatársa a mai napon elmondta, hogy a terület alatt egy eltömedékelt pince található, aminek a vasbeton födémszerkezete megrogyott, ugyanis eltűnt alóla tömedékanyag. A térkő helyreállítását ezért nem tudták megkezdeni, hiszen a kiváltó okot kellett először megszüntetni. Azonban ez már nem a Biokom, hanem az önkormányzat hatásköre. A munka elvégzéséhez szakvéleményt kellett kérni, majd a vis maior keretből dolgozó vállalkozó vonult ki a helyszínre.

Valószínűleg a parkolóház kialakításakor változhattak meg úgy a viszonyok, hogy egy vízér megtalálta a terjedelmes pincerendszert és kimosta a tömedékelést. Ennek a feltárása, a probléma megoldása tartott ennyi ideig. Másfél hete kapta vissza a területet a Biokom és mivel a tönkrement víznyelőket le kell gyártani, még néhány hétig, de legkésőbb jövő hónap közepéig várat magára a tér teljes helyreállítása.

KategóriákMETÁL