Új fotós poszttal jelentkezett a Himalájáról Németh Alexandra magyar idő szerint vasárnap reggel kilenc órakor – vagyis jól, biztonságban van a csúcstámadást követően is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A csapattagoknak, rokonainak, barátainak és ismerőseinek is megköszönte, hogy sikerült történelmet írnia. Mint megírtuk, a több mint tíz éve Londonban élő, Komlóról származó Németh Alexandra azzal, hogy feljutott a Mount Everestre, ő a második magyar nő, aki a világ tetejére ért fel, és az első magyar ember, aki teljesítette a 7Summits-kihívást, vagyis a hét földrész (Észak- és Dél-Amerika, illetve az Antarktisz külön számolva) egyenként legmagasabb csúcsát megmászta. Alexandra oxigénpalack és sherpák segítségével jutott fel a helyi nyelven Csomolungmának, a Föld anyjának hívott hegyre. Három sherpát, Tashit, Dendit és a legendásnak nevezett Tendi Sherpát nevesíti, akiknek külön is megköszönte a segítséget.

KategóriákMETÁL