Összefoglaltuk röviden, amit tudni érdemes a budapesti vízilabdázóból lett fideszes pécsi polgármesterjelölt sportolói és cégvezetői karrierjéről.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Fidesz pécsi csoportja szerdán este 79 százalékos többséggel úgy döntött, hogy Vári Attilát, a PSN Zrt. vezérigazgatóját ajánlják a párt országos testületeinek pécsi polgármesterjelöltként.
Vári Attila 1976-ban született Budapesten, kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok, Euroliga-győztes vízilabdázó. 2017 májusában beválasztották a MOB elnökségébe, 2018 szeptembere óta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. Egy lánya és egy fia van.
Sportolói karrierjének csúcspontja kétségkívül ez az olimpián az oroszoknak lőtt fantasztikus gól volt.
Vári azután került Pécsre, hogy Páva Zsolt 2009-ben polgármester lett és a Fidesz átvette a város irányítását. 2010 júniusa óta vezeti a város sportlétesítményeit és számos utánpótlás sportszakosztályt működtető cégét, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt-t. Az önkormányzati cég tavaly év végén 890 millió forintot kapott a magyar kormánytól. Bár egy darabig ment a porhintés a támogatással kapcsolatban, de a TAKA2019 közérdekű adatigénylése nyomán egyértelműen kiderült, amit már hónapokkal ezelőtt nem hivatalos forrásból a Szabad Pécs megírt: gyakorlatilag segélyként, a 2019-es működésre kapta a PSN a pénzt. Ez azt jelenti, hogy sem a csődhelyzetből a Fidesz szerint már kilábalt önkormányzat, sem maga a cég nem tudja önállóan finanszírozni működését.
Vári Attilát sikeres cégvezetőként mutatja be rendszeresen a helyi fideszes média, ez például itt a kedvenc interjúnk vele, olyan csúcspontokkal, amiket nehéz röhögés nélkül nézni.
A PSN működteti azt a PMFC-t, ami idén a harmadosztály középmezőnyében végzett, így megint nem sikerült feljutnia a másodosztályba. Hosszú ideje ígérgetik egy szponzor vagy tulajdonos érkezését a klubhoz, ám eddig ennek semmi nyoma. Most megint felröppent az a hónapokkal ezelőtti pletyka, hogy György Tamás, a közétkeztetési bizniszben érdekelt NER-kedvenc Hungast és a siófoki fociklub tulajdonosa vállal szerepet a PMFC-ben, ám ő ezt a Szabad Pécs kérdésére, ahogy korábban, most is határozottan cáfolta.
Közben egy Orbán Viktor ötletére alapuló városi ingatlancsere következtében a Vári által vezetett PSN jövő nyártól elveszti a PMFC-stadionhoz fűződő ingatlankezelői jogát, ami az egyetemhez kerül a következő évszázad elejéig. Így kérdéses, hol játssza majd jövő nyártól mérkőzéseit a PMFC.
A többi PSN által kezelt ingatlan esetében pedig egyszerűen megállt az idő.
A Lauber Dezső Sportcsarnokot a megyei jogú városok többségében körberöhögné a sportszerető közönség, hiszen már a kilencvenes években sem számított korszerűnek, és közben országszerte számos modern sportcsarnok épült.
A Hullámfürdő sem üti meg azt a színvonalat, ami 2019-ben Európában egy közel 150 ezres megyeszékhelyen indokolt lenne. Sőt, ha lenne még egy vagy még két modern városi uszoda, akkor lehetne kiszolgálni kb. a valós városi igényeket.
A jégpályát nagy nehezen, az utolsó utáni pillanatban némileg felújították, de Pécsnél sokkal kisebb városokban is van már fedett jégcsarnok, nálunk nincs és úgy néz ki, még jó darabig nem is lesz.
A Várkői ?stadion?, valójában sportpálya korszerűségéről mindent elmond, hogy az évtizedekkel ezelőtt épült fedett fa lelátója ipari műemlék.
Egyetlen ingatlanberuházás kötődik a PSN-hez, a PMFC új akadémiájának néhány hete kezdődött és elvileg jövő nyáron befejeződő építése Kovácstelepen, amit hogy, hogy nem, a NER-kedvenc, Bánki Erik családjának is dolgozó B Built & Trade Kft. nyert meg.

Keretes szerkezetek.