Részben megnyerte a pert a Páva Zsolt vezette önkormányzattal szemben az Emberség Erejével alapítvány, de sem az MTI-ben nem jelent meg az erről szóló közlemény, sem a sérelemdíjat nem utalták el.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Tegnap járt le a határidő, amit a bíróság szabott a pécsi önkormányzatnak arra, hogy
- Saját költségén jelentessen meg egy közleményt a Magyar Távirati Irodánál, ami az ítélet rendelkező részét tartalmazza
- Fizessen ki sérelemdíjként 250 ezer forintot az alapítványnak
2017 decemberében a pécsi önkormányzat közgyűlése egy “Soros-kampányközpont” ellen tiltakozó nyilatkozatot fogadott el, amiben arra kérik a város polgárait, hogy ne adjanak ki irodát a szervezetnek, ami szerintük be fog avatkozni a 2018-as választásokba. Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, a pécsi Fidesz elnöke és más fideszes politikusokkal közösen tartott sajtótájékoztatóján tovább ragozta ezt, migrációt segítő szervezetként hivatkozva az alapítványra. A nyilatkozat egyéves évfordulóján írtuk meg, hogy semmi nem bizonyosodott be abból, amit a fideszes politikusok és médiájuk korábban állított.
Az Emberség Erejével Alapítvány a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével jó hírnév megsértése miatt polgári peres eljárást kezdeményezett a pécsi önkormányzat, Páva Zsolt és Hoppál Péter ellen.
A Pécsi Törvényszék bírói tanácsa május 22-én úgy döntött, hogy a pécsi önkormányzat megsértette az alapítvány jó hírnevét, amiért 250 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie és saját költségén közleményt kell megjelentetnie a Magyar Távirati Iroda által, amiben az ítélet rendelkező része szerepel.
Páva Zsolttal és Hoppál Péterrel kapcsolatban viszont nem állapította meg ugyanezt, ezért az alapítvány 25 ezer forint fellebbezési költséget fizethet a polgármesternek. (Hoppálnak azért nem, mert nem volt jogi képviselője a perben és egyszer sem jelent meg a bíróságon.)
Az alapítvány ma Facebook-oldalán jelentette be, hogy befizették rózsaszín csekken Pávának a 25 ezer forintot, és azt is, hogy lejárt a határidő, amit a bíróság a pervesztes önkormányzat számára szabott.
Kérdéseket küldtünk az alapítványnak és az önkormányzatnak is. Utóbbitól egyelőre nem érkezett válasz (egyébként nem szokott), előbbitől igen.
Az egyelőre meg nem jelent MTI-közleménnyel kapcsolatban azt írják: “Még várunk, mert úgy gondoljuk, hogy ha késve is, de teljesítik az ítéletben foglaltakat. Bízunk abban, hogy a pécsi önkormányzat a jogerős bírósági ítéletet magára nézve kötelezőnek tartja. Amennyiben nem, úgy kérelmezni fogjuk a bírósági végrehajtás elindítását.”
Rákérdeztünk a sérelemdíjra is. “A határidő az ítélet kézhezvételétől számított 15. napon járt le, ez tudomásunk szerint július 9-én volt. A megadott bankszámlánkon eddig nem jelent meg az összeg” – írták.
Az alapítvány nem volt elégedett a jogerős ítélettel, hiszen például a bíróság nem kötelezte az önkormányzatot a sorosozó nyilatkozat visszavonására. Megkérdeztük, elviszik-e az ügyet a Kúriáig. Azt válaszolták, hogy a beadványt szeptemberig nyújthatják be, és továbbra is szilárdan kitartanak a véleményük mellett, az igazságérzetük is azt diktálja, hogy nem lehet érvényben egy ilyen nyilatkozat. “Elkötelezettek vagyunk abban, hogy minden lehetőséget megragadjunk a jogorvoslatra” – szögezték le.

Keretes szerkezetek.