Az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját elemezte és bírálta a 168 Órának adott interjújában Mellár Tamás pécsi független országgyűlési képviselő.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az MSZP-P frakcióban ülő politikus szerint semmi értelme idén nyáron elfogadni a jövő évi költségvetést, mert még kevés releváns számot ismerünk, a 2018-as évről sincs végelszámolás, 2019-re vonatkozóan pedig csak az első negyedévre vannak előzetes adatok. Másrészt Mellár szerint a kormányzatot amúgy sem nagyon érdekli, mi van leírva a költségvetésben. Rendszerint év közben módosítanak, illetve beraknak a büdzsébe egy jelentős nagyságú tartalékot, amivel szintén tudnak játszani.

Mellár azt mondja, úgyis mindegy, mi van a költségvetésben, mert az van, amit Orbán Viktor akar, és azt a pénzügyminisztérium megvalósítja. A politikus úgy látja, hogy a versenyképességi rangsorokban Magyarország azért szerepel hátul a listán, mert a kormányzati munka minősége és a gazdasági környezet kiszámíthatósága a harmadik világ országainak szintjén áll.

Mellár Tamás úgy véli, a gazdasági növekedés valójában nem öt százalék.

“A 2019-es első negyedéves 5,3 százalékból 3,5 százalék GDP-növekedést az építőipar hozott. Ez nem normális. Építőipari és ingatlanpiaci buborék van. …Saját magunkat csapjuk be. Nincs olyan jólét az országban, mint mondják” –  mondta a 168 órának a politikus.

KategóriákMETÁL