Az Index a Reutersre hivatkozva azt írja: szexuális zaklatással gyanúsítják a kvangdzsui világbajnokságon részt vevő Kenderesit, a PSN Zrt. úszóját.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A 22 éves, olimpiai bronzérmes úszót szombat kora reggel vették őrizetbe, majd hallgatták ki Kvandzsu egyik rendőrőrsén egy éjszakai szórakozóhelyen történt incidens után, értesült a Reuters.
Az Index azt írja: A magyar úszócsapat egyik képviselője megerősítette a hírügynökségnek, hogy Kenderesit kihallgatták, majd visszatérhetett a szállására, ugyanakkor legalább 10 napig nem hagyhatja el Dél-Koreát a vizsgálat miatt.
A Yonhap hírügynökség szerint Kenderesi tagadta az ellene felhozott vádakat.
A Magyar Úszó Szövetség azt ígérte, rövidesen közleményben reagál a Kenderesi ellen felhozott vádakra – írja az Index.
Frissítés 13.40: A Magyar Úszó Szövetség közleményben reagált Kenderesi ügyére. Azt írták, hogy a koreai magyar nagykövetséggel együttműködve dolgoznak azon, hogy tisztázzák, jogosak-e a Kenderesi ellen felhozott vádak. Amíg ez nem derül ki, addig Kenderesit megilleti az ártatlanság vélelme, ám ha bebizonyosodik, hogy vétkes, a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére. Hozzáteszik, hogy a MÚSZ „elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak” – írja az Index.
Frissítés 17.50: Kenderesi nyilatkozatát ebben a cikkben olvashatja.
