Világszerte ismét a magyarokról beszélnek: két kiváló magyar férfi tettéről számoltak be a világ vezető lapjai és hírműsorai. Kósa Lajos politikus ugyanis kétséget kizáróan igazolta, hogy a Föld lapos, Bencsik András volt újságíró pedig azt igazolta, hogy mérgeznek minket a levegőből. Ráadásul azt is sikerült bebizonyítania, hogy a tudjukkik voltak. A fontos eredmények után a Nature magazin azonnal törölte hazánkat a tudomány ellenségeinek listájáról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kósa Lajos egy francia fejlesztésű légdeszkán tett repülőutat, így sikerült bebizonyítania, hogy a Föld lapos, sőt azon túl még azt is, hogy ovális alakú. A magyar politikus az M1 Híradójában látott felvételeket arról a napokban, hogy egy francia tudós légdeszkán repüli át a La Manche-csatornát. Mint azt az Origónak elmondta, azonnal tudta, hogy végre megvan az eszköz, amellyel bebizonyíthatja, hogy a Föld lapos. Azt is elárulta, hogy a repülést eredetileg vasárnapra tervezte, de aztán látta, micsoda ámokfutás megy a világban, és a hazai médiában is arról, hogy az amazóniai őserdő kigyulladt, így elhalasztotta az utat, hogy el tudja mondani az igazságot, és még időben elejét vegye az egyéb híresztelések elterjedésének.

Természetesen az amazóniai bozóttüzeket is látta a légdeszkázás során, le is fotózta, de olyan kicsi volt a terület, ami pislákolt a mélyben, hogy a képek használhatatlanok lettek, de a fő cél a világ szélének elérése volt, ami sikerült neki, többször is, így most már tudjuk az igazságot.
Kósával ellentében nem sokévszázados, csak néhány évtizedes rejtélyt sikerült lelepleznie Bencsik András egykori újságírónak. Persze, azt, hogy a tudjukkik mióta mérgeznek minket, nem lehet megbecsülni, és talán jobban is járunk, ha nem tudjuk. Éppen elég az, hogy Bencsik megdönthetetlen bizonyítékot szerzett arra, hogy igenis létezik a kemtrél (=chemtrail).
„A levegőből mérgeznek minket, és nem csak az utasszállító relpülőgépek segítségével, de még szúnyoggyérítések alkalmával is.”
Sőt, Bencsik arra is rájött, hogy a tudjukkik még a reklámüzeneteket jó pénzért hirdető repülőkön is ott vannak, és bőszen kemtréleznek. A bizonyítékokat a Demokratában mutatták be, amit pedig ott nem lehetett, azaz a videós anyagokat, azt a Sajtóklubban vetítették le, de lapunk megtudta, hogy terveznek még CD-mellékletes Demokrata-különszámot is, extra videós tartalmakkal .
A Bencsik András által kirobbantott botrány, illetve a nagy leleplezés után világszerte letartóztatásokat és összehangolt akciókat tartottak a helyi tekesek, így már több, mint százan vannak őrizetben. Bencsik Andrást Nobel-békedíjra, az USA-ban Pulitzer-díjra is jelölhetik. Itthon is kitalálnak valamit neki gyorsan, mivel már minden létező díjat megkapott korábban.

Külön érdekesség, hogy Bencsik is azt követően publikálta világraszóló kutatásának eredményét, hogy idehaza segítette az amazóniai őserdőkkel kapcsolatos hisztéria lecsillapítását, amihez aztán Orbán Viktor is gratulált neki telefonon, külön megdicsérve Bencsiket, hogy futballhasonlattal sikerült odacsapnia a lipsiknek.
