Augusztus 11-én, tehát a hathónapos kiállítás félidejénél 9600 főnél tartottak.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Még a klímabotrány kapcsán küldtünk közérdekű adatigénylést augusztus elején a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetőjének, Vincze Balázsnak. A Munkácsy-kiállítás látogatottságáról és pénzügyi hátteréről tettünk fel kérdéseket, a válaszok most érkeztek meg.

A május 17-én megnyílt, és pontosan hat hónapig tartó kiállítást augusztus 11-éig 9599 fizető láogató tekintette meg, ami 13,4 millió forint bevételt hozott az önkormányzati cégnek. Ezzel csak annyi probléma van, hogy a megnyitón Vincze Balázs komoly arccal azt mondta Hoppál Péter és Fásy Ádám kultúrnagyságok jelenlétében, hogy 40 ezer látogatót várnak a Munkácsy-tárlatra. Mivel a kiállítás félidejéig a remélt látogatószám negyede sem jött össze, valószínűleg annak is örülhetnek majd, ha november 17-ére a 20 ezer eladott jegyig eljutnak.

Vincze Balázstól azt is megtudtuk, hogy a kiállítás 17,5 millióba került, a nullszaldó pedig 12.500 látogatónál valósul meg.

A teljes klímarendszer augusztusi, cikksorozatunkat követő cseréje és az átmeneti időszakban alkalmazott 16 darab mobil klíma is megdobhatta közvetve a kiállítás költségvetését. Bár egy normálisan működő klímeberendezésnek adottnak kellene lennie egy magát komolyan vevő kiállításhelyszínen.

KategóriákJAZZ