Újabb fotót kaptunk a Komlóért Expo megnyitójáról. Fidesz-Magyarország egyetlen képen.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem terveztünk újabb képet közölni arról, hogyan reagáltak a fideszes potentátok arra, hogy komfortzónájukból kilépve kénytelenek politikai ellenfelük beszédét hallgatni, de az élet közbeszólt. Kaptunk egy újabb képet egy beszámolóval együtt. Forrásunk szerint Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára és Polics József fideszes polgármester kampányelemeket sem nélkülöző nyitóbeszédet tartottak az “épülszépül” jegyében a Komlóért Expón pénteken. Ezt követően Ferenczy Tamás, a szervező cég vezetője, ellenzéki polgármesterjelölt arról beszélt a pódiumon, hogy “kampányszellő lengte be a csarnokot”, majd az uniós források körüli korrupcióról ejtett néhány szót, végül elmondta, hogy a Komló Összeköt jelöltje, és hogy ezen változtatni fognak, miután megnyerték a helyi választást. Ezt már nem bírták pusztán fölényes mosollyal nyugtázni a mögötte álló fideszes vezetők, Hoppál országgyűlési képviselő és Polics polgármester, hanem a képen látható módon reagáltak Ferenczy szavaira. Némileg takarásban, de ott kuncog a képen Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője. Tuzson Bence az egyetlen fideszes a fotón, aki nem vihog együtt párttársaival.

Bár tudjuk, hogy ami Magyarországon megy, az nem korrupció, hanem a NER működésének alapja és lényege, azért csak kinyílik a kiegyenesített krumplihámozó az erre érzékenyebb állampolgárok zsebében, amikor ilyen és ehhez hasonló cinikus reakciókat tapasztalnak az uralkodó fideszes elit részéről.

KategóriákMETÁL