Már meg is találták a PMFC-nél a múlt héten leváltott vezetőedző, Márton Gábor utódját: mostantól Sárai György az új tréner. Ő nem ismeretlen a PMFC-t alaposabban ismerők előtt, mivel az elmúlt években a klubot szakmai igazgatóként irányította, és UEFA pro licenccel is rendelkezik. Azt, hogy a szakember lesz hétfőtől a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának trénere, a klub közölte honlapján.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A közleményben rögtön egy kis bemutatással kezdenek, ez alapján Sárai György 1973-ban született Dunaújvárosban. A 45 esztendős szakember fiatalon a szülővárosában járta végig a korosztályos ranglétrát, majd eldöntötte, hogy edzőnek áll. Az MLSZ által szervezett különböző edzői tanfolyamok mellett elvégezte a labdarúgó szakedzői szakot a Testnevelési Egyetemen. Dolgozott női csapat mellett, majd Dunaújvárosban, később megye I-es felnőtt együttes, idővel pedig az akkor NB I/B-s helyi csapat pályaedzőjeként tevékenykedett.

A tréner megfordult emellett több helyen, így a Budapest Honvédnál, valamint Újpesten. Szerzett szakmai tapasztalatokat külföldi tanulmányutak során. Sőt, két éve már UEFA pro licenccel is rendelkezik, azóta a PMFC szakmai igazgatójaként dolgozik. ?Sárai György e mellé új feladatot kapott, mától ugyanis hivatalosan ő a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának új vezetőedzője” – írják.

Ezzel egyidejűleg kialakult az új szakmai stáb összetétele is, Sárai György munkáját Szabados József, Sólyom Csaba, Veréb Viktor és Végi Jenő segíti a továbbiakban. Kulcsár Árpád hatásköre az akadémia vezetése mellett az első csapat szakmai munkájának felügyeletével is bővül. A szakmai stáb elsődleges feladata az új keret gyors kialakítása az augusztus 4-ei bajnoki rajtra.

A mecsekaljai klub az elmúlt hétvége során több labdarúgóval is felvette a kapcsolatot, így mostanra kialakult egy bőséges játékosnévsor; ők hétfőn 16:00 órakor már edzésre jelentkeztek a Stadion utcában. A formálódó piros-fekete gárda július 28-án, szombaton 17:00 órakor a Kozármisleny otthonában játssza első felkészülési mérkőzését. Pikantéria, hogy a hazaiak számára ez az edzőmeccs lesz a bajnoki rajt előtti főpróba, a pécsiek számára pedig az első nyári bevetés – szól a közlemény.

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL