Csekket nem szeretünk kapni, habár ez biztosan nem szeret-nem szeret-kérdés. Triplán viszont biztosan nem – pláne nem adóbefizetésről szóló csekket. Márpedig most Pécsett, nem kevesekkel ez történhetett meg.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„Már hétfőn sem értettem, miért küldték ki újra a szeptemberi építményadó csekkemet, amikor az már benne volt a márciusi levelükben is, akkor ugyanis a márciusi és a szeptemberi csekket is megkaptam. Szépen eltettem a másodikat, és nem sokka ezelőtt be is fizettem. Vagyis most duplán kaptam meg a szeptemberi csekket a Pécsi Adóirodától. Kedden viszont már nem a fejemet csóválta, hane igazán mérgesebb lettem, amikor ismét levelet hozott a pécsi önkormányzattól a postás, és ismét ugyanaz a szeptemberi feladású építményadó-csekk és az adóirodai értesítés volt benne, hogy fizessek adót a lakás után, amiben élek, és amit adózott, tisztességesen megkeresett pénzből vásároltam”.
Szó szerint így számolt be az egyik olvasónk kedden este a Szabad Pécsnek arról, hogy duplán küldték ki neki a helyi adóról szóló csekket. Illetve hát a szeptemberi csekket ezek szerint három példányban is megkapta.
De már nem sokkal előtte is hívott egy másik úr minket, ugyanezzel a problémával. Ő tovább is ment, a mi értesítésünk előtt már érdeklődött a pcési hivatalban, hogy megtudja, mivégre kapott két csekket ugyanarról az összegről, két egymást követő napon. Annyit mondtak neki, hogy már sokan jelezték a csekkduplázódást, tudnak az ügyről, és hogy a posta hibázott, és persze azt is, hogy a maguk részéről sajnálják.
Szerdán pedig további olvasóink kerestek meg azzal, hogy fel vannak emiatt háborodva.
A helyi adót szokásosan két részletben, március 15-ei és szeptember 15-ei határidővel kell befizetni (hétvége miatt egyes években március/szeptember 16-áig vagy 17-éig) kell megfizetni.
Pécsett már évek óta gyakorlat, hogy a Polgármesteri Hivatal adóirodája a teljes adatbázist, amely a helyi adó értesítő levelek kiküldéséhez szükséges adatokat/leveleket, a jogszabályokban megfelelően, az adatok védelmét biztosítva egy komplett szolgáltatásra szerződik le a Magyar Postával. Vagyis a posta a megkapott adatsorból kinyomtatja az értesítőket és hozzá a megfelelő csekkeket, azokat borítékokba zárja a megfelelő címzéssel, és ki is viszik az érintett háztartásokba. Mivel helyi adóról, köztük gépjármű és építményadóról is szó van, ez azt jelenti, hogy körülbelül minden pécsinek küldenek évente kétszer ilyen levelet.
Szokásos az is, hogy az őszi, azaz a szeptemberi csekket két példányban is megkapják a pécsiek, mert a fizetési kötelezettségre első ízben emlékeztető tavaszi értesítőkbe az őszi csekket is beteszik, és a második, őszi értesítőben is ott van a csekk. Azaz a szeptemberit kétszer is megkapják a pécsiek, így annak, aki a tavaszit elkeveri, elveszti, vagy csak megrongálódik, annak külön emiatt nem kell sehová sem szaladnia.
A Szabad Pécs a duplikált szeptemberi csekkekkel érkező “szerelmeslevelek” miatt megereste dr. Lovász Istvánt. Pécs város jegyzője elismerte, hogy történt ilyen, s sajnos valóban többeknek két őszi értesítőt és csekket vitt ki a posta. Mint mondta, a városháza, az adóiroda vezetőivel együtt már megkeresték a fent említett szolgáltatásra (levelek kinyomtatása, borítékolás, postázás) leszerződött partnerüket, a Magyar Posta Zrt.-t.
Lovász István azt mondta, sajnálják, ha valakinél ilyen hiba előfordult, és kellemetlenséget okoztak a duplán kikézbesített értesítőkkel, elnézést kérnek.
Azért is intézkedtek azonnal, amikor egymás után kapták a visszajelzéseket a pécsiektől, hogy utána járjanak, hol és hogyan történhetett a hiba, s hogy ilyen ne fordulhasson elő ismét. Mint mondta, egyelőre még a tudomása szerint a Postánál is vizsgálják az ügyet, ami friss még, választ így még nem kaptak kérdéseikre. Azt viszont leszögezte, hogy az adóiroda nem hibázott, jó adatokat (és mennyiséget) küldtek el kinyomtatásra és kipostázásra.
A Szabad Pécs úgy tudja, hogy már Pécsett is használják az új önkormányzati elektronikus informatikai rendszert, az ASP-t, 2019 áprilisa óta. Vagyis a korábbi években, de még az előző, az idén márciusi levelek kikézbesítése idején sem ez a rendszer élt, így nem kizárt, hogy esetleg ennek a rendszernek egy esetleges hibája miatt történhetett meg a nem kissé kellemetlen következménnyel járó (technikai) baki. Persze, ez csak feltételezés a részünkről, de korábban ilyesmi nem történt, nagy számban biztosan nem.
Habár arról senki nem tudott nekünk még csak megközelítőt sem mondani, hogy hány háztartást, címet érinthet a tévedés, azaz hány tíz, hány száz vagy hány ezer levelet vittek ki kétszer, egymást követő két napon. Nem hivatalos értesülésünk szerint öt különböző pécsi irányítószám alatti címzetteket érintett a blama, de hogy azon belül a teljes állományról, vagy csak egy részéről van szó, nem tudni. Erre a jegyző sem tudott most nekünk válaszolni. Pécsett egyébként húsz különböző irányítószámot tartanak nyilván, magyarán, ha teljes irányítószám-szerinti állományokat érintene a hiba, akkor összességében akár több ezer értesítőt is kikézbesíthettek duplán.
Úgy tudjuk, hogy idén, első alkalommal a megrendelt szolgáltatást a Magyar Posta, az egyik saját kft.-jén keresztül végezte el.
Írtunk szerdán délután a Magyar Postának is, hogy ezekre a fenti kérdésekre választ kapjunk, de egyelőre nem írtak vissza a megkeresésünkre. Amennyiben megteszik, frissítjük cikkünket, vagy új írásban számolunk be a fejleményekről.
Az nyilván mondani sem kell, de nem is ártunk vele, ha leírjuk: a szeptemberi határidejű csekkek közül éppen elegendő csak az egyiket feladni.

19? Lapot!