A pécsi központi 1956-os megemlékezésen az ünnepi beszédet szerdán este a 48-as téren Miseta Attila, a PTE rektora mondta. Péterffy Attila, Pécs polgármestere és Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke némán koszorúztak.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nem kétséges, hogy 1956 jelentette az első súlyos repedést a keleti blokkban, és az is igaz, hogy a megtorlások évei után Kádár már nem tudott visszatérni a Rákosi-korszak Magyarországához, de 1956 ennél sokkal többet is jelentett, fogalmazott szerdán este Pécsett Miseta Attila. A Pécsi Tudományegyetem rektora az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 63. évfordulóján Pécsett, a 48-as téren az 56-os mártíremlékműnél megtartott megemlékezésen azt mondta, hogy a nyugat-európai demokratikus országokban az emberekben sok illúzió élt a kommunista rendszerekkel szemben, így voltak helyek, ahol megerősödtek a kommunista pártok, különösen Olaszországban és Franciaországban.
Sokan nem hitték el, vagy nem akarták elhinni a kommunisták túlkapásait, torzulásait, hangzott el a pécsi rektor ünnepi beszédében. Azt hitték, hogy a kelet-európai népek támogatják ezeket a rendszereket, de 1956 eloszlatta ezeket az illúziókat. A magyar népfelkelés döbbentette rá Nyugat-Európa polgárait, hogy az emberek gyűlölik az importált szovjet rendszert. 1956 emlékét minden eszközzel megpróbálták kitörölni az emberek emlékezetéből, mégis fennmaradt.
Ugyanakkor 1956 sokkal nehezebb helyzetben volt és van, mint 1848 volt, hogy míg Kossuth és Petőfi, a márciusi ifjakra a rendszerváltás előtt is hősökként tekintettek, az önkényuralom éveiben is meggyászolták az aradi vértanúkat és Batthyány Lajost. Nagy Imre és társai jeltelen sírokban feküdtek 1989-ig, azt hihették sokan, hogy elfeledték őket.
Örökségük, hősisességük a magyar nép közkincse, nem szabad történeti-közéleti viták tárgyává válnia – hangsúlyozta Miseta Attila.
A PTE rektora szerint 1956 biztosan üzen a ma emberének, és az egyik üzenet biztosan az, hogy össze kell fogni a legfontosabb nemzeti kérdésekben.

Pécsett szerdán délelőtt a hagyományoknak megfelelően a Színház téri 56-os Munkástanács emlékműnél Perényi József, a Mecseki Munkástanácsok Szövetségének elnöke mondott ünnepi beszédet a hősökre, a munkástanácsok tagjaira emlékezve.

Mindkét beszédet koszorúzás követte, ahogyan délelőtt a Színház téren, úgy este, a 48-as téren is politikusok, és társadalmi szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat, mások mellett Péterffy Attila, Pécs polgármestere, és Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke koszorúztak. A 48-as téri megemlékezést a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának kórusa és diákjai ünnepi műsora kísérte, Maul Borbála és Balásy Szabolcs irányításával.
A Kodály Központban 19 órától Pál István Szalonna és zenekara ünnepi koncertje kezdődött.

19? Lapot!