Sok mindent hozott az idei önkormányzati választás. Most aztán szó szerint mindent, a választók nem is enyhe megzsarolásától a Borkai-bulin át odáig, hogy átadtak egy zöldhullámot. Olyanra azonban még feketeöves hírfalókként sem emlékszünk, ami Kozármislenyben történt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A hír röviden a következő: Kozármisleny egy európai uniós pályázaton 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A pénz ráadásul 100%-os támogatás, azaz egy árva fillér önkormányzati önerőt sem igényel. A félmilliárd forintot Kozármisleny egy teljesen új, zöldmezős beruházással megépülő bölcsőde kialakítására nyerte el.

De miért is ilyen izgalmas ez?

Hát, mert pár nappal a választás előtt, csütörtökön jelentették be ezt a támogatást (más nyertes projektekkel egyetemben). Egy olyan város nyert el félmilliárdot, amelyben nem kormánypárti a polgármester, sőt Bíró Károly bizonyos, Kozármislenyt érintő ügyekben, ha az ügy megkívánja, még bírálni is meri a kormányt.

Ha félmilliárdos pályázati sikerről számolhat be a regnáló és a választáson újraindulni kívánó polgármester egy helyben valóban fontos fejlesztésre, az több, mint izgalmas hír választás előtt pár nappal.

Már ez is érdesek, de még érdekesebb, hogy a Fidesz is igyekszik ezt a sajt javára fordítani. A bejelentést ugyanis a Baranya megyei közgyűlés elnöke, Madaras Zoltán tette meg, de nem a város polgármestere, hanem a választáson az egyik kihívója, Kozármisleny alpolgármestere, Szolga Antal társaságában.

Szolga független polgármesterjelölt (és valóban az, nem tagja egyik pártnak sem, a Fidesznek sem), ugyanakkor támogatja őt egy olyan civil helyi egyesület (Porta Pannonia), amelyet fideszesek alapítottak, és amely amúgy a választáson saját képviselőjelölteket is indít.

Sőt, Szolga Antal a korábbi polgármester, a választástól visszalépő polgármesterjelölt, Völgyesi Gyula és Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője társaságában tartott sajtótájékoztatót. És van olyan a szórólapja is, amin Hoppál fotója is rajta van.

A Fidesz és a Porta Pannonia Szolga sikereként beszél a nyertes bölcsődeépítési pályézatról, ahogyan Szolga is a saját sikerének tudja be a dolgot.

Tehát itt már nem csak azt csinálták, amit Pécsett Vári Attilával, hogy elviszik a jelöltet, ahová csak tudják, miniszterek, államtitkárok társaságába és tárgyalásokat folytatnak le vele (a kampány szempontjából mindegy is, nyilván, hogy ezek mennyire komolyan vehető tárgyalások), hanem egyenesen azt mondják, hogy az ő érdeme, hogy nyert a város. Gyakorlatilag már előre azt kommunikálják, hogy ha Szolga nyer, akkor minden rendben lesz, dőlni fog a pénz. És ezt Kozármisleny esetében meg is fejelték azzal, hogy már fel is mutattak egy 500 milliós nyertes pályázatot.

Nagyon másképpen látja azonban a helyzetet Bíró Károly polgármester, aki természetesen a saját maga érdemeit is  hangoztatja, de mellette a város sikerének, és nem utolsó sorban a jó pályázatuknak tartja a félmilliárdos programot.

Mint mondta, Kozármisleny szerinte egy nagyon jól előkészített és megírt pályázatot nyújtott be. Annyiban szerencséjük is volt, hogy a kormány kiemelten kezelte a bölcsődeépítési programokat, nem véletlenül döntöttek most erről több településen is. Az uniós TOP-os forrásról a megyei önkormányzatok határoznak a nem nagyvárosok esetében. Ezért lehetett az, hogy Madaras Zoltán elnök jelentette be a sikert.

Bíró azt mondta, nagyon bízott a pályázati sikerben, mert az előzetes bírálati vélemények magasra értékelték a beadott pályázatukat, erről már a nyáron kaptak hírt, így várható volt, amit ő kommunikált is az elmúlt hetekben, hogy támogatni fogják a miselnyi bölcsődeépítést.

Az új, zöldmezős beruházással megvalósuló bölcsőde egy-másfél éven belül készülhet el szerinte. Kozármisleny egy új részén, a Fészek lakóparkban alakítanak ki egy új városközpontot, annak lesz egyik fő eleme a négycsoportos bölcsőde. Ez önmagában is egy plusz bölcsdei csoportot jelent Kozármislenynek, ahol három működik. A mostani az óvodából lett leválasztva. Az elején elképzelhető, hogy párhuzamosan működik majd a két helyszínen bölcsöde, de a távlati cél az, hogy az új épületben lesz a bölcsőde, az óvoda pedig visszakapja az bölcsődei épületrészt és a bölcsődések által használt udvart is. Vagyis ez egyben óvodai férőhelybővítést is jelent nekik. Ha oda elérnek majd, az azt fogja jelenteni, hogy Kozármislenyben lesz az ország legnagyobb önálló óvodája, 13 csoporttal.

Címkék:
KategóriákMETÁL