A Szabad Pécs írta meg, még pénteken este, hogy a siklósnagyfalui körjegyző (azaz a hozzá tartozó falvakban a helyi választási irodák vezetője) aznap levélben fordult a területi választási bizottsághoz, mert úgy gondolta, hogy választási csalás történt Alsószentmártonban. Kiderült, hogy már nem így gondolja.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Olyannyira választási csalást sejtett a körjegyző még két napja, hogy azt is kérte, hogy őt magát hallgassák meg amint lehet, és a telefonszámát is megadta.

Cikkünkben megírtuk, hogy lapunk a hét elején írt a rendőrségnek, mert azt az információt kapta, hogy széttépkedett szavazólapok voltak eldobálva a község utcáin. Aztán az is kiderült, hogy ezek nem a helyi, hanem a nemzetiségi választásra szóló szavazólapok lehettek.

Ami két dolog miatt is érdekes. Az egyik, hogy Alsószentmárton egy csaknem 100%-ban romák lakta település. A másik, hogy a választás napján Alsószentmártonban mintegy másfél órával később zárták le a szavazást az este hét órás szokásos időponthoz képest – és állítólag ez elsősorban a nemzetiségi szavazás miatt volt. Ráadásul, mivel a helyi választáson nincsen átjelentkezés a szabályok szerint, így nem is volt gyakori az ilyesmi, a szavazókörök nagy többségében rendesen, este hétkor befejeződött a voksolás országszerte.

A Pécsi Stop mindenesetre ma, vasárnap rákérdezett a körjegyzőnél, hogy meghallgatták-e őt az alsószentmártoni ügyben, és egyáltalán hogyan látja a történteket, miért gondolja, hogy választási csalás történt.

Sőt, a Pécsi Stop azt is írta, hogy egy szóbeszéd szerint a jegyzőt pénteken megtámadták.

Mindenesetre azt már leírtuk, hogy a választást az a Budai László nyerte meg, aki két éve megtámadta a saját szentmártoni presszója teraszán üldögélő Mali Zoltán drávapiski polgármestert. Innentől mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy mit gondol erről a pletykáról, de leszögezzük, hogy nem hivatalos, nem megerősített értesülésként, szóbeszédként hivatkozott rá a Pécsi Stop is.

Amúgy egyáltalán nem kizárt, hogy a Mali-ügy miatt végül letöltendő börtönbüntetésre ítélik Budait. Ezzel szemben az már egészen biztos, hogy ritkán járja be az egész országot egy feltételezhető bűncselekményről készült videófelvétel, ezzel az esettel azonban ez is megtörtént. Mindenesetre mostanra már a nyomozás és a vádhatósági eljárás is lezárult, a rendőrség és az ügyészség is úgy látta, hogy bűncselekmény történt. A bírósági eljárás pedig elindult, sőt hamarosan az elsőfokú ítélet is megszülethet, állítólag még az idén. 

A Pécsi Stop leírta azt a történetet is, amit mi is hallottunk, hogy a régi-új polgármester felesége igen készséges volt a településen, és ő maga is segített ikszelgetni több embernek is a szavazófülkékben. Mint ismert, Komlón is volt ilyen eset, de bizonyos szempontból ott még súlyosabb volt a helyzet, ha igaz, amit hallottunk, mert az alapján ott valaki vagy valakik megszervezhették a “szavazássegítést”.

Tamás Gábor, Az Alsószentmártont is magába foglaló siklósnagyfalui körjegyzőség vezetője a Pécsi Stopnak vasárnap telefonon azt mondta, hogy nem igaz a szóbeszéd, őt nem támadta meg senki. A területi választási bizottságnak írt levelét pedig egy újabb beadvánnyal helyesbíti, mivel a hétvégén átnézte az ügyet, amihez segítséget is kapott, és így már azt mondja, hogy valószínűleg nem történt választási csalás. A Pécsi Stop újabb kérdésére azt válaszolta, hogy valószínűleg megtévesztette őt a sok beadvány. A széttépett szavazólapokat személyesen nem látta, a választópolgároknak “segédkező” polgármesterné és segítője (merthogy még az is volt) “munkásságát” pedig már reggel, a helyszínen kezelték, az így keletkezett szavazatokat pedig megsemmisítették, közölte.

Megjegyezzük, a komlói ügy ennek fényében még érdekesebbnek tűnik a számunkra, és még fájóbb, hogy állítólag olyan formai hiba volt az elenzéki fellebbezésben, amely miatt többen úgy gondolták a területi választási bizottságban, hogy nem lehet a fellebbezést jóváhagyólag megszavazni. Ott mindenesetre biztos, hogy tovább mennek majd a bíróságra az ellenzékiek, így még nem dőlt el végérvényesen a polgármesterválasztás.

Visszatérve az alsószentmártoni ügyre, azt már a péntek esti cikkünkben leírtuk, hogy a rendőrség csütörtök délutáni válasza szerint sem történt Alsószentmártonban választási csalás. 

KategóriákMETÁL