A pécsi, komlói és kozármislenyi választási eredmények miatt keseredett neki talán úgy Hoppál Péter, hogy csalással vádolta meg a komlói ellenzéket, és a bírósághoz is volt egy “jó szava”, erről már tegnap írt a Szabad Pécs. Ugyanis nem csak a testületi többséget, de akár még a polgármesteri széket is elveszíthetik Komlón a kormánypártokaz új választás miatt. Ferenczy Tamás ma nagyon kemény választ adott. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frissítés 19.00 – A Fidesz jelöltje sem zárta ki, hogy volt csalás

Válaszolt a Szabad Pécs megkeresésére Orsós Ferenc komlói Fidesz-KDNP-képviselőjelölt. Aki, úgy tűnt, október 13-án megnyerte az egyéni választókerületét, de az eredmény a 13-as komlói szavazókör szavazatainak a megsemmisítése után nem végleges és nem hivatalos, az csak november 10-e után lehet majd. Orsós Ferencet amiatt kerestük, mert a “Gogen” becenéven is ismert képviselőjelöltről Ferenczy Tamás azt írta, hogy ő szervezte a  kenderföldi “csalást”.

Orsós Ferenc megkeresésünkre úgy reagált, hogy az október 13-ai választáson nem csak területi és polgármesterválasztás volt az adott körzetben. Más szervezet is megmérettette magát aznap, a nemzetiségi választáson. Orsós azt írta, hogy “az ott lakó romák szerint ők tevékenykedtek a tilosban”. Szerinte a Komló Összeköt Egyesület ezt azonnal az ő számlájára írta, a területi és polgármesteri választás eredeménye miatt. Így az  őt ért vádakat visszautasítja.

“Nem szerveztem, nem szerveztünk semmilyen csalást” – jelentette ki.

Majd azt mondta, hogy a bíróság döntése szerint ugyanakkor november 10-én új választás lesz, így aznap bebizonyítja/bebizonyitják, hogy a választópolgárok döntöttek úgy, hogy többségében őt támogatják.

Korábban írtuk

Két hete volt az önkormányzati választás, de Komló esetében nemhogy puhult a helyzet, de éppenhogy egyre keményebb és élesebb lett, pedig Komló volt az országban az egyetlen (?) olyan hely, ahol a regnáló polgármester leült vitázni az összellenzéki támogatást élvező kihívójával.

Azóta azonban nagyot fordult a világ, hiszen a Fidesz egyelőre még azt mondhatja, hogy megvédte a polgármesteri széket, de a testületi többséget elveszítették.

Sőt, mivel a kenderföldi 13-as szavazókörben botrány volt, ott új választást írtak ki november 10-ére. Így a végén akár még változhat is a helyzet, akár a helyi 5-ös számú egyéni választókerület, akár a polgármesteri cím nyertesének nevét illetően is. Mindkettőben fideszes nyert október 13-án, Orsós Ferenc (Fidesz-KDNP jelöléssel, de Lungo Drom-delegáltként) és Polics József.

Hoppál Péter a Facebookon követel a Fidesznek esélyegyenlőséget, jogállamiságot és demokráciát, mert elutasították a beadványukat

A Szabad Pécs számolt be arról, hogy Hoppál Péter, talán a kormánypártok, és a maga számára pécsi Fidesz-elnökként nem túl kedvező pécsi, komlói és kozármislenyi választási eredmények miatti elkeseredésében igencsak figyelemfelkeltő posztot írt a Facebookra. Hoppál abban csalással vádolta meg a komlói ellenzéket, és a bírósághoz is volt egy “jó szava”. Kenderföldön új választás lesz, ellenben az 1-es számú választókerületben nem rendeltek el új választást, pedig az a Fidesznek jelentett volna esélyt az elveszített mandátum megszerzésére. Azzal akár még a testületi többségük is meglehetett volna a kormánypártoknak, most azonban így már a testületi többséget már biztosan az ellenzék viszi. Sőt, a tét most már csak az, hogy még a polgármesteri széket is elveszítheti Komlón az új választás miatt a Fidesz-KDNP, és akár két helyet is bukhatnak a testületben. A legjobb forgatókönyv szerint elkeseredettségből és sértettségből írt posztra vasárnap Ferenczy Tamás, a Komló Összeköt Egyesület elnöke és polgármesterjelöltje nagyon kemény választ adott.

Lényegében azt írta, hogy a választáson szerinte is volt csalás, de éppenhogy ott, ahol új választást kell tartani, és szerinte erről a Fidesz is tudott, és Polics József is, a szervezője pedig az a Lungo dromos képviselő lehetett, aki képviselői mandátumot szerzett. Természetesen cikkünk feltöltése és élesítése előtt írtunk a megnevezett, csalás-szervezéssel vádolt képviselőjelöltnek, Orsós Ferencnek, amennyiben választ kapunk tőle, frissítjük cikkünket.

Ferenczy Tamás sajtóközleményként is felfogható, Hoppál Péternek válaszként írt Facebook-posztja így hangzik:

„A bíróság döntött!

Nem a Kenderföldön élő emberek csaltak, hanem a Fidesz és a Farkas Flórián-féle Lungo Drom helyi vezetői és aktivistái voltak jogszabálysértők!

Senkiben ne legyen kétség afelől, hogy ezt bizony külső támogatással tették. Senkiben ne legyen kétség afelől, hogy ezt a komlói Fidesz is pontosan tudta és támogatta. Senkinek ne legyen kétsége: erről Polics József is mindent tudott.

Annál is inkább mert Orsós Ferenc „Gogen” volt ennek a csalássorozatnak a főszervezője, aki a komlói Fidesz–KDNP javaslatára lett Komló város képviselőjelöltje. A Fidesz komlói első embere pedig Polics József. 

Morális okokra hivatkozva kértem első találkozásunkon Polics Józsefet arra, hogy mondjon le.

Ez felért volna egy bocsánatkéréssel, de nem tette meg. Hivatkoztam a választási csalássorozatra, amiről ő is tudott, vissza is kérdezett hogy „Kenderföldre gondolsz?” amire mondtam, hogy igen. Ez a találkozó még jóval a bírósági döntés előtt volt.

Próbáltam segíteni, de Ő még mindig Hoppál Péternek hisz, nem a komlóiaknak. Kár ezért. 

Sem magának, sem a TV-ben, nem mondhatja, hogy tiszta a lelkiismerete, mert nem lehet az.

A megismételt választáson még bármi lehet. Én abban bízom, hogy a kenderföldiek segítenek a szavazatukkal abban, hogy szabad, nyugodt, élhető várost teremtsünk, és engem választanak polgármesternek, amivel csatlakozunk Baranya legtöbb városához, ahol ellenzéki polgármestert választottak. 

Velük én jól fogok tudni együttműködni, tisztességgel, szakértelemmel. Arra kérem a kenderföldieket, hogy csatlakozzon Komló is Pécshez, Szigetvárhoz, Szentlőrinchez, Kozármislenyhez, Sásdhoz. Velük Polics József nem tud, és nem is akar együtt dolgozni a régiónkért.

Aki ilyen eszközökhöz nyúlt, és kihasználta mások kiszolgáltatottságát, talán nem is méltó rá. 

Hangsúlyozom: Nem a Kenderfölön élő emberek csaltak, hanem Ti. Nem a közmunkásokkal volt bajunk, hanem azokkal, akik erkölcstelen módon felhasználják, pofátlanul kihasználják őket.

Tudnod kell, Józsi, hogy ezzel a viselkedéssel a becsületes, tisztességes Fideszre szavazókat is mélyen megbántottátok és megaláztátok. 

Irány november 10. Komló többet érdemelt volna, bármi is lesz az eredmény, Te és az embereid szégyelljétek magatokat.

Tisztelettel: Ferenczy Tamás, a Komló Összeköt Egyesület polgármester-jelöltje.”

A 13 szerencsét hozhatott a Fidesznek, de megismételt választás jöhet Komlón
KategóriákMETÁL