A húszmillió forintos költséget is meghaladhatja annak a két teljesen ingyenes, de egyáltalán nem spórolós “roma bulinak” az összköltsége, amelynek egyike a kampány hajrájára esett – nyilván teljesen véletlenül. A főszervező a Facebookján Vári Attila posztjait osztogatja, de van még több “fideszes” furcsaság is az ügy körül.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Röviden, a lényeg
- Két, összesen, a listaárakat számolva, kb. 20 milliós költségű nagyobb “roma bulit” tartottak Pécsett az elmúlt egy hónapban.
- Az egyik még tart, azaz éppen a választás előttre időzítették, de a másik is már a kampányidőszakban volt.
- A bulikon “sztárfellépők” szerepeltek, de a látogatásuk ingyenes volt, sőt, még ingyen ételt is osztottak
- Az egyiken megjelent Hoppál Péter és Vári Attila is, és láthatóan nagyon jóban voltak a szervezőkkel, de direkt kampányt az eseményeken tudtunkkal nem folytattak
- Meglehetősen homályos, hogy kinek állhatott érdekében ilyen magas költségű ingyenes bulikat szervezni, mindenféle előzmény nélkül, gyakorlatilag a semmiből.
- Pletykák szerint valójában a szervező(k)-finanszírozó(k)-ötletadó(k) is a pécsi városháza vagy városi cégek közül kerülhettek ki
- Az ingyenes pörköltet az egyik eseményen a Fidesz megyei közgyűlési elnök családi étterme biztosította
- Az Expo Centerben a belépéskor kötelező regisztráció fogadta a jelenlévőket, személyes adatok megadását kérték
- Vári Attila céges autóval és a kampáény során végig mellete lévő munkatársával látogatta meg a szombat esti eseményt
- A cégautóra vonatkozó kérdéseinkre a Vári vezette PSN Zrt. a törvényi határidőn túl sem adott választ a közérdekű adatigénylésünkre
- Szintén nem válaszolt még a majdnem egy hónapja feltett kérdéseinkre a Pécsi Vagyonhasznosító, pedig csak azt kérdeztük, hogy ki bérelte ki a rendezvényt biztosító Expo Centert
Hosszabban
Egy hónapja volt az első pécsi roma fesztivál az Expo Centerben. Ma, pénteken pedig egy újabb roma buli van Pécsett, a Budai-vámnál. Ez utóbbi éppen egybeesett a választási kampányzárással, de már egy hónapja is bőven benne voltunk a kampányban.
Mindkét rendezvény teljesen ingyenes a látogatók számára (nem csak romák voltak az egy hónnapal ezelőtti eseményen sem), de egyáltalán nem spórolos.
A mai, Pécs-Keleten rendezett programon ugyanis például Király Linda és Király Viktor lép színpadra fő előadóként, másfél órás nagykoncertet adnak, előttük pedig Kis Grófo és Emilio mulattatja a nagyérdeműt. Ők fejenként 40 perces koncertet adnak, de a programban egy negyedik előadó is szerepel, a sort ők kezdik egyórás koncertjükkel. A napra főzőversenyt is hirdettek és tűzijáték is lesz.
Egy hónapja az Expo Centerben buli
Ahogyan az egy hónappal ezelőtti a pécsi Expo Centerben tartott roma bulin is volt tűzijáték. Akkor egy külföldi és népszerűnek mondható mulatós cigány duó vendégszerepelt, előttük is volt két zenekar, illetve a tűzijáték után a Váradi Roma Café nevű, az említettekhez képest már egy másik minőséget vagy legalábbis műfajt jelentő zenekart is “lehozott Pécsre” a főszervező.

Fotó: Babos Attila
A tűzijáték mint programelem beemelése a roma napokba nem meglepő, mert a főszervező vállalkozó tűzijátékok forgalmazásával foglalkozik.
Alsó hangon húszmillió forint, listaáron
Beszéltünk egy profi, hosszú évek óta rendezvényszervezéssel foglalkozó szakemberrel. Ő azonnal, fejből tudta sorolni az aktuális listaárakat a magyar fellépők esetében, de a külföldi zenekarra is volt tippje. Ahogyan az összes járulékos szolgáltatás és kiegészítő tevékenységet is felsorolta, és azt is, ezekért alapesetben, listaárakon mennyi kell összesen fizetni.
Azt mondta, hogy alsó hangon minimum 20 millió forintba került a két esemény összesen, de ez persze a konkrét szerződésektől is függ. Mindenesetre az expóban is egy komolyabb, nem kis színpadot állítottak fel, kifejezetten profi volt a hangosítás, a fény- és hangtechnika. A megfelelő számú őrző-védő embert is biztosították, mobilvécéket állítottak fel, és így tovább.

megosztja természetesen a Faceookon a főszervező
Forrás: Facebook.com
Csiripelték, hogy fontos ember is érkezik
A ma délutáni eseményre nem látogattunk el, de az egy hónappal ezelőtti “bulira” elmentünk, ugyanis azt hallottam előzetesen, hogy jelen lesz Vári Attila, Pécs fideszes polgármesterjelöltje, miközben ingyen pörköltet és sört osztogatnak majd. Sőt, hogy többeket majd busszal fognak szállítani vendégnek a pécsi Hősök teréről.
És akkor megjelent Vári és Hoppál is
Hogy volt-e ingyen sör végül, azt nem tudjuk, sőt a buszos szállításból sem tapasztaltam semmit (persze, lehetséges, hogy nem erről az időpontról beszéltek, hanem egy későbbiről). Hősök tere kapcsán annyit mondtak el később forrásaink, hogy ott burgonyát is osztogattak már a helyieknek, de erre nem találtunk azóta sem semminemű bizonyítékot.
Az viszont biztos, hogy a pécsi Expo Centerben volt buli és tűzijáték is, amely előtt aztán végre megjelent Vári Attila polgármesterjelölt is. Sőt, nem túl sok idővel később Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke, országgyűlési képviselő is befutott és csatlakozott Várihoz, a szervezőkhöz. Vári Attiláék a várakozásokkal ellentétben nem vegyültek el a tömegben.
Illetve akkor legalábbis már nem történt ilyen, egy elkülönített részen az udvaron és a VIP-területen álltak a szervezőkkel. Később velük a Facebookon közös fotók is megjelentek.

Fotó: Babos Attila
Hogy előtte is jártak-e a helyszínen, és ha igen, akkor mit csináltak, nem tudjuk. Érkezésükkor, a tűzijátékot megelőzően pár százan lehettek már csupán, előtte kb. ezer-ezerötszáz résztvevő volt az Expo Centerben.
Az viszont egészen biztos, hogy a szervezők közt, pontosabban a VIP-területen lévő emberek közt olyan személyek bukkantak fel, akikről a helyszínen az őket ismerő résztvevők azt mondták lapunknak, hogy ismert és a cigányság egy részére akár befolyással is bíró emberekről van szó. Azt, hogy ők pontosan kik, nem árulták el, amikor látták, hogy ez felkeltette a figyelmünket. Ahogyan azt sem fejtették ki ekkor már, hogyan is kell azt érteni, hogy befolyásuk lehet a pécs-keleti cigányság egy részére.
Céges autóval az esti programra
Éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor Vári Attila a szombat esti programra a PSN Zrt. által biztosított céges autóval megérkezett. És ott volt mögötte árnyékként ezen az estén és programon is az a férfi, akinek a szerepe egyelőre nem tisztázott előttünk, de úgy tűnik, mintha egyszerre lenne asszisztens és biztonsági ember is. Róla úgy tudjuk, hogy a PSN Zrt. alkalmazásában áll.
Törvényt szegtek, mert nem válaszoltak a közérdekű adatigénylésünkre Váriék
Szerettük volna megtudni persze a pécsi önkormányzati sportholdingtól, hogy a PSN Zrt. által biztosított, magasan felszerelt fekete Skoda Superb autót Vári Attila milyen feltételekkel használhatja. Használhatja-e például nem PSN Zrt.-s ügyben. Mert sem a polgármesterjelölti kampány, sem a romafesztiválon történő részvétel nem tűnt PSN-es ügynek.
Megjegyezzük: Vári Attila kampányában előjött a Fidesz részéről, hogy az általa vezetett cég milyen példaértékűen is működik. Mondjuk, ehhez képest sok tekintetben nem tűnik annak. Milliárdos állami kisegítésre szorult működési költségekhez való hozzájárulást kellett kérniük, az intézményeik nincsenek jó állapotban, és így tovább.
És úgy tűnik, most már az adatigényléssel kapcsolatban sem mondható el az a közpénzekből működő pécsi önkormányzati cégről, hogy mintaszerűen viselkedne. Közérdekű adatigénylést juttattunk el ugyanis hozzájuk szeptember közepén, de mindeddig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Azt sem írták meg, hogy további haladékot kérnek, amire pedig lett volna lehetőségük 15 napon belül. Persze a kérdéseinknak talán nem örültek túlságosan.
A főszervező nagy Fidesz- és Vári Attila-rajongó lehet a Facebok-oldala alapján (Forrás: Facebook.com)
A cégautóhasználatra kérdeztünk rá, hiszen Vári Attilának a havi 1,1 milliós bruttó fizetése és esetlegesen még amellé járó prémiuma mellett 150 ezres havi lakhatási támogatást is kap, és cégautót is biztosít neki a PSN.
Kérdéseink közt szerepeltek a cégautóra vonatkozó kérdések. De időközben, persze nem hivatalos forrásból arra választ kaptunk, hogy az a fekete Skoda Superb most éppen a céges autója, amelyet láttam megérkezni a roma fesztiválra, és kiszállni belőle Vári Attilát.
Megkérdeztük azt is, hogy milyen feltételekkel használhatja, milyen összegű benzinkerettel. Sofőr vezetheti-e csak, avagy ő maga is? Ha sofőr vezetheti csak, akkor őt ki alkalmazza és milyen feltételekkel? Engedélyezett-e a cégautó magáncélú használata, és milyen mértékben? Illetve milyen tényleges költséget jelentett a cégautó 2018-ban és eddig 2019-ben?
A szeptember közepén elküldött kérdésekre azonban nem kaptunk választ a törvényi határidőn belül sem, és a mai napig sem.
Ki itt belépsz, adj meg minden adatodat
A Expo Centerbe a roma fesztiválra a belépés ingyenes volt, de a bejáratnál mindenkinek ki kellett töltenie egy regisztrációs ívet. Megkérdeztük, hogy erre vajon mi szükség van, merthogy személyes adatokat is kértek, és hogy biztosan kötelező-e megadni. A válasz az volt, hogy a rendezvény ingyenes, de kikötötték a szervezők, hogy a regisztráció viszont kötelező “biztonságtechnikai okokból”, aki részt akar venni, az kitölti a lapot és már mehet is. A válasz betanult volt, ettől még ilyet nyilvánvalóan nem lehet kikötni. Amikor megkérdeztük, hogy mire használják még fel az adatokat, a láthatóan meglepő kérdésre az volt a válasz, hogy semmire. Nevet, lakcímet, telefonszámot és e-mail címet is kértek. A céges e-mail címemet adtam meg, arra nem kaptam azóta megkeresést. A tömegben néhány embert leszólítottam emiatt, de a legtöbben nem foglalkoztak ezzel, semmi aggályuk nem volt emiatt. De volt olyan nő, aki azt mondta, hogy ő ugyan meg nem adta az e-mail címét, és bejöhetett.
Ingyen pörkölt Szigetvárról, nem is akárhonnan
Írtam feljebb, hogy volt egy előzetes pletyka arról, hogy ingyen sört és ételt is osztanak majd az Expo Centerben. A sörről nem tudok, de az ingyen pörkölt igaznak bizonyult. Sőt, információink szerint a ma esti Budai-vámnál tartott mulatságon is osztottak ingyen ételt. Nem csodálkoznánk azon, ha ugyanonnan jönne. Ugyanis, amikor megkérdeztem a pörköltet elfogadva, hogy ki az, aki ennyire gáláns, azt mondták, hogy Szigetvárról hozták, és a vendéglőt is megnevezték. Az pedig a Baranya megyei közgyűlés most leköszönő fideszes elnöke családjának az étterme. Mint arról tavaly írtunk, az országgyűlési választás előtt az volt a Nagy Csaba körzetében a fideszes aktivisták egyik kiindulási pontja. Most pedig az ingyenpörkölt érkezett onnan a roma bulira. A pörkölt mellé felkínált fehérkenyérre már rá sem kérdeztem, hiszen a megyei közgyűlési elnök agrárszakember, s mellette pék-vállalkozó.
A főszervező Fidesz- és Vári Attila-rajongó
Nem csak ez a szál volt egyedül, ami a Fideszhez köti az eseményt. A főszervező a Facebook-oldalán egyértelműen kiáll a Fidesz és Vári Attila mellett. A két általa szervezett esemény és a céges ajánlatok mellett bőszen osztja meg Vári Attila polgármesterjelölti olaldának posztjait.
Na de, ki fizette a révészt? Még titkolják. Vajon miért?
Lapunk azt a nem hivatalos információt kapta, hogy a roma fesztivál ötlete nem is a főszervezőtől származik, hanem egy a városvezetéshez vagy városi céghez kötődő embertől. És hogy a roma fesztivál lebonyolítását is egy városi cég szervezte meg és fizette, részben vagy egészében. Nyilván az olyan kiegészítő szolgáltatásokat nem számítva mint a tűzijáték vagy az ingyen sertéspörkölt. A Szabad Pécs emiatt az egy hónappal ezelőtti eseményt követő hétfőn, szintén szeptember 16-án, mint a PSN esetében, megkereste közérdekű adatigényléssel a Pécsi Vagyonhasznosítót is, az Expo Center működtetőjét. Azt akartuk kideríteni, hogy ki bérelte ki az Expót, ki fizette a számlát, adtak-e kedvezményt, és így tovább. Válasz a közérdekű adatigénylésünkre mindezidáig nem érkezett. Sőt, a válaszadással is kifutottak a törvényileg biztosított határidőből, igaz, csak egy nappal, habár ők ezt vitatják.
Annyit írtak, hogy megkapták és iktatták a kérdéseinket, azok valóban megfelelnek a közérdekű adatigénylés feltételeinek, de türelmünket kérik a válaszadásig, és jelezték, hogy szerintük a jövő hét elején jár le nekik a 15+15 napos határidő. Ebben már igazuk van. Ugyanakkor a jövő hét eleje a végső határidő a válaszadásra, és nem kötelező az utolsó napon válaszolni. Sőt, konkrétan semmi életszerű indoka nincs annak, hogy egy viszonylag gyorsan és egyszerűen megválaszolható rövid kérdéssor megvizsgálása, értelmezése és tényleges megválaszolása miért tart 15 napnál tovább. Egy teljesen friss (azaz nem évekkel korábbi iratok közül kell kitúrniuk porosodó aktákat) ügyről van szó, egy vagy néhány szerződésről.
Miután jelezték, hogy még nem küldik a válaszokat, a héten azt kértük, hogy akkor csak arra az egy kérdésre válaszoljanak első körben az újságnak, hogy ki bérelte ki az Expo Centert. Ám erre sem jött reakció.
Nem állítjuk, hogy egészen biztosan a pletykák szerinti helyzetről van szó, azaz arról, hogy a roma fesztivált kisebb részben vagy jelentős részben városi cég/cégek költségvetéséből finanszírozták, ugyanakkor az is biztos, hogy a közérdekű adatkikérés fent vázolt folyamata miatt akár jól is jöhetett az, hogy a választás előtt nem lehet meggyőző bizonyítékokkal alátámasztva azt megírni, hogy ki is fizette végül a révészt. Ami pedig még gyanúsabbá teszi a fideszes politikusok felbukkanását is a roma fesztiválon.

19? Lapot!